A diétázás egyszerűen nem működik – már ami a tartós fogyást illeti. A kalóriamegvonás a szervezet teljes működését felforgatja, de sajnos nem a kívánt módon.
Szóval van Niki. Niki vékony, Nikinek jó alakja van. Pedig Niki elég sokat eszik, ráadásul messze nemcsak madársalátát meg fehérjét, hanem olykor (nem is olyan ritkán) gyorskaját, fánkot, csokit is. Nyáron fagyit. Sokat. De Niki akkor is sovány marad, Niki testére tulajdonképpen nem rakódik zsír. Mindannyian ismerünk ilyen Nikit, legfeljebb, akit mi ismerünk, őt nem Nikinek hívják. Niki nem érti, miért teszel édesítőt a kávéba, miért számolgatod a kalóriákat. Nem érti, miért nem eszel köretet, nem érti, miért esik ki a szemed, ha édességet látsz. Nikinek ezek nem olyan nagy dolgok. Niki ezt az egész diétaőrületet nem érti. Őszintén szólva, kicsit fárasztja is.
A diétaőrületet, mondjuk, a tudósok sem értik teljesen, hiszen a kalóriacsökkentés mint módszer csak a legritkább esetben vezet hosszabb távon is fogyáshoz. Vagyis nem sok értelme van – állítják tanulmányukban Traci Mann és Janet Tomiyama, ugyanaz a két amerikai kutató, akik az „eszik, eszik, mégsem hízik” jelenséget a The Conversation hasábjain Nikinek keresztelték.
De miért is nem lehet a diétázástól fogyni?
Nyilván lehet, ez azonban csak nagyon keveseknek sikerül. Egyrészt a genetika miatt. Ha bármelyikünk azt és akkor és annyit enne, mint Niki, messze nem maradna olyan vékony, mint Niki. Sőt. Ennek oka, hogy egy átlagos halandó szervezete jóval kevesebb energiával is elműködik, mint Nikié. Az energiahatékonyság persze fontos, és az első keményebb éhínség idején biztosan Niki irigyel majd minket, de itt és most ez azzal jár, hogy egy csomó energia megmarad. Amit el lehet raktározni. Zsírszövetben. Hurrá.
A képlet egyszerű: kevesebbet kell enni, hogy ne maradjon elraktározandó energia. Nagyszerű, csakhogy a súlyvesztéstől a szervezet metabolizmusa is megváltozik: kevesebb energiát igyekszik felhasználni. Vagyis ha hosszabb távon kevesebbet eszünk, azzal azt érjük el, hogy idővel még kevesebbet ehetünk. A kalóriamegvonás hatására ráadásul könnyebben felfigyelünk az ételekre, és azok jutalmazó értéke is megnő. Vagyis jobban fogunk sóvárogni a finomságok után, mint Niki. Aki persze sosem diétázik, tehát akár meg is ehetné őket.
A diéta alatt megváltozik a hormonháztartás is, csökken például a telítettségérzésért felelős leptin szintje. A diétázó ember így folyton éhes, és ami még rosszabb: sokkal nehezebben (sokkal több ételtől) lakik csak jól, mint alaphelyzetben.
Ami pedig a híres akaraterőt illeti: a fogyókúra alatt nemcsak a kísértés nagyobb, de az önszabályozás képessége is gyengébb. Egyszerűen alacsonyabb fordulatszámon üzemelnek az ezért felelős agyterületek, mint normál energia-ellátottság idején. Mint például Nikinél.
A felállás tehát röviden a következő: ha fogyózni kezdesz, a testedben igen hamar számos olyan változás történik, ami tökéletesen ellehetetleníti a tartós diétát, a vágyott testsúly elérését vagy megtartását. Ezért, ha étrended megváltoztatásával szeretnél megszabadulni a fölösleges kilóktól, és nem sikerül, ha lefogysz az ideális szintre, de visszahízol, nem azért van, mert gyenge vagy. Sem azért, mert nem akarod eléggé. Egyszerűen az van, hogy ez egy nehezített pálya, ahol az egész világ összefog ellened. Mit lehet így tenni?
Ha az energiabevitelt ennyire nehéz tartósan csökkenteni, logikus, hogy vagy rövid távon kell csökkenteni – például időszakos böjttel, vagy a felhasználást kell növelni. Testmozgással, sporttal. Persze az étrend összetétele, minősége is alakítható, egészségesebbre formálható, ilyenkor a változás kulcsa a fenntarthatóság. Minden nap csak egy picivel próbálj egészségesebben élni, mint előző nap!
