Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Gyakran túl messzire kerülünk önmagunktól ahhoz, hogy reálisan lássuk testünket. És másokét.
Van-e bármilyen jó módja annak, hogy megkérd a párodat, hogy fogyjon le a kedvedért?
- teszi fel név nélkül a kérdést egy férfi a Humans of New York című Facebook-csoportban. Nem tudni, lavinának szánta-e a kérdést, bejegyzését mindenesetre több mint másfélezren osztották meg, és több mint kilencezer komment érkezett rá. A leírásból egyébként az derül ki, hogy az illető másfél éve van együtt párjával, akit minden más vonatkozásban tökéletesnek lát, testsúlya fölött azonban nem tud napirendre térni. Próbálta elhessegetni magától a dolgot, de nem ment, és most bűntudatot érez amiatt, hogy ez őt zavarja. Barátnőjének még említeni sem meri, hogy az ő testsúlyával lenne gondja, nemrégiben bejelentkeztek viszont párterápiára. A sztorit eddig ismerjük, eddig is csak egy nézőpontból, az alapproblémán azonban a konkrét esettől függetlenül is érdemes elgondolkodni.
Gyönyörű vagy drágám, mínusz öt kilóval pedig még gyönyörűbb lennél!
Érezhető, hogy a pozitív kommunikáció önmagában nem oldja meg az ilyen helyzeteket. Hiszen ki vagyok én, hogy megmondjam neked, hány kiló legyél, ki vagy te, hogy megmondd, hogy fogynom kéne? Egyáltalán melyik a probléma? Az én igényeimmel van a gond, vagy a te BMI értékeddel? És akkor még csak a nőkről volt szó, a sörhas-testszag-pörköltszaftos atléta triász elő sem került.
A mára már közhelyszámba menő vicc szerint a női magazinok fele arról szól, hogy fogadd el magad olyannak, amilyen vagy, a fennmaradó oldalakon pedig hiánypótló tippeket olvashatsz arról, hogyan szabadulj meg villámgyorsan 10-20 kilótól edzéssel, diétával és mindenféle csodaszerekkel. A férfimagazinok ezzel szemben naprakészen megmutatják, milyen az aktuálisan legmenőbb autó, ruha, techcucc, és hogy néz ki manapság egy jó nő. Utóbbi pedig bőven túlmutat a magazinsajtó keretein: a videoklipeken, reklámokon, pornó- és mozifilmeken át a sorozatokig és a közösségi médiumokig számtalan helyen találkozhatunk korunk testideáljával. Ezek a képek amellett, hogy viszonyítási pontként szolgálnak saját kinézetünk megítélésében, ízlésformáló hatással is bírnak. Az optikai tuning, vagyis a filterezés, a digitális szerkesztés és retusálás pedig abba a kellemetlen helyzetbe hoz minket, hogy ideáljaink fényévekre szakadnak a realitástól. Nem csak esztétikai, de egészségügyi szempontok mentén is.
Szerinted kövér vagyok?
Amikor egy kapcsolatban valaki úgy gondolja, hogy párja túlsúlyos, napjaink testideálja kétszeresen jelenik meg, hiszen az említett hatások mindkét fél viszonyítási pontjait befolyásolhatják. Érezhetem magam túlsúlyos nőnek (vékony férfinak), ha egész nap photoshopdívák (testépítők) képei vesznek körül, de partnerem is láthat annak, ha az ő ízlése, az ő preferenciái is ezek mentén alakulnak. Függetlenül attól, hogy egyébként melyikünk hogy néz ki. A legrosszabb felállás, ha egyszerre mindkettő megjelenik. Vagyis ott állsz, kövérnek, csúnyának érzed magad, partnered pedig megjegyzi, hogy amúgy tök jó minden, gondolkoztál-e viszont azon, hogy hogyan tudnál leadni 5-10 kilót.
Ez egyébként még akkor is darázsfészek, ha máskülönben tetszel magadnak, hiszen neki meg vékonyabban tetszenél - mondja. Ilyenkor vagy elküldöd őt az irreális, médiamanipulált, túltolt igényeivel egy általad meghatározott helyre (trágár szó vagy utalás), vagy te magad is meginogsz az addig hellyel-közzel stabil önbecsülésedben. Vagy mindkettő.
Nem mindig segít sokat az sem, ha nem mondja. Ha épp elég testszégyen gyűlt össze benned, épp elég sikertelen fogyókúrán vagy túl, ha épp elég ruhán feszülnek a gombok, pont elég rosszul tudod magad érezni nélküle is, ha ez kerül szóba. Ilyen esetekben egy-egy megjegyzés erre az alapjáraton is kínos belső küzdelemre épül rá, mély és fájdalmas sebeket okozva.
Kinek kell változtatni?
A testsúly-parákon való belső tipródás vagy páros veszekedés során ezért sokszor nehezen dönthető el, hogy a súlyfelesleg túl nagy, a partner túl bunkó vagy mindkettő. Ahelyett azonban, hogy hol van a probléma, érdemesebb azt kérdezni: mi a probléma? A kiutat nem az fogja ugyanis jelenteni, ha kiderül, kinek kell változtatnia, hanem ha kiderül, hogy mit. Leggyakrabban ezért nem azzal érdemes foglalkozni, kell-e fogyókúrázni vagy sem, hanem azzal, ki hogyan viszonyul a médiából áradó ideálokhoz. Hogy kire milyen hatással vannak ezek a masszív külső viszonyítási pontok. És hogyan tud visszatalálni a belső útjelzőkhöz. Meg tudja-e tisztán érezni, hogy ő egyébként mikor érzi a legjobban magát a bőrében? Ha senki véleménye nem számít, mikor érzi a leginkább fittnek és egészségesnek magát, mikor van lelkileg a legközelebb a saját testéhez. És a másik oldalról: rá tud-e találni valódi belső preferenciáira, különbséget tud-e tenni aközött, amit vonzónak talál és aközött, amit vonzónak kell találnia, el tudja-e választani a belülről és a kívülről érkező igényeit egymástól?
Pszichológiai szempontból a testtömegindexek helyett talán ezt érdemes inkább vizsgálni. Hogy az egyes emberek preferenciái saját vagy mások kinézetét illetően mennyire állnak belső és mennyire külső szabályozás alatt, mekkora hatással van rájuk mások véleménye, mások ideáljai vagy a figyelemfelkeltés érdekében már régóta valószerűtlenné retusát képanyagok.
