"A férfinak, akinek a felesége vagy partnere szorongással küzd.
Talán tudod, hogy szorong, hallottad, amikor mellette ültél az orvosi rendelőben, fogtad a kezét, miközben könnycseppek gördültek le az arcán. Talán láttad őt a túlterheltségtől hirtelen feldühödni, kitörni. Talán elgondolkodtál, honnan ez a harag.
Talán láttad őt csendesen ülve a távolba révedni, miközben szemében ott égett a félelem.
Talán már rájöttél, vagy talán ő mondta el neked, de bárhogy is: van néhány dolog, amit tudnod kell."
- így kezdte egyik bejegyzését Laura Mazza kétgyermekes anya, a Mum on the run bloggere. A nő maga is szorongással küzd, így egy megható, részben a férjének, részben a sorstársainak írott posztban foglalta össze azt, mit is érez ilyenkor az ember, és mit tehet ilyenkor a partnere.
A szorongás nem egy homogén, mindenkinél ugyanúgy megnyilvánuló jelenség, és sokszor rejtve marad. Sok esetben, amikor valaki dühösnek, elutasítónak, vagy csak simán rosszkedvűnek, hisztisnek tűnik egy-egy program során, a szorongás és a folyamatos kombinálás tör a felszínre. A szorongó ember számára nincs olyan, hogy nem gondol semmire, az ő élete folyamatos rágódásból, rettegésből, a legrosszabb forgatókönyvek elképzeléséből áll.
"Aggódik azon, hogy valami rosszra fordul. Azon, hogy ha egy nap elhagyja a házat valami történni fog. Gyerekrablás, halál, zuhanás, kontrollvesztés az autó felett. Ez az, amiért nem tud elmenni otthonról, vagy csak kimenni a házból, hiába ajánlottad ezt jó szándékkal. De ez nem ilyen egyszerű. Ezért van az, hogy amikor egyedül van otthon, vagy bárhol máshol, millió üzenetet küld, ezért számol be minden pillanatáról...Tudja, hogy nem változtathatsz semmin, tudja, hogy tehetetlennek érzed magad, de éppen így érez ő is, ezért akarja mindezt megosztani veled. Máskülönben eluralkodna rajta a totális pánik."
A szorongással élő ember a kapcsolatában is bizonytalan, fél attól, hogy a másik meddig viseli el a világát. Fél attól, hogy a partnere nem másról, egy másik kapcsolatról, egy könnyebb életről álmodik-e. A szorongó ember a látszat ellenére törődik a partnerével, fontos neki a másik, az ő boldogsága, a jólléte. Még azzal is tisztában van, hogy a másik segíteni próbál. De vajon ezt hogy érdemes megvalósítani?
"Tudsz neki segíteni, leveheted róla a terheket. Megláthatod mi az, ami túl sok neki, legyen az a tömeg, a gyerek fektetése, a vacsoraidő. Ilyenkor segíthetsz, ott lehetsz vele, foghatod a kezét, és biztosíthatod arról, nincs egyedül. Csináljátok együtt a feladatokat, vagy vedd át azokat, mondd neki, hogy üljön le, fújja ki magát."
A legnagyobb segítség az, ha a szorongó féllel szemben a partner képes megértő lenni, ha elnéző, amikor az valamit nem tud megcsinálni, ha képes biztosítani partnerét arról, hogy vele van, hogy támogatja, ha képes arra, hogy észrevegye, ha a másik telítődik, és ilyenkor levegye a válláról a feladatokat. Persze ez sem egyszerű. A szorongó ember sokszor nem tudja elmondani, nem tudja konkrétan megfogalmazni, mi jelentené neki a segítséget. Ilyenkor pedig a legtöbb, amit a partner tehet az, hogy türelmes.
"A szorongás összetöri a szívét. Tényleg. Azt kívánja, bárcsak szabadnak érezhetné magát. Szeretne gondtalan szabadságban élni, és nem egy ronda betegség börtönében. Megszabadulna a hangoktól, melyek kísérik, amikor a benne élő bizonytalanságokat sorolja.
...
Elismer és szeret téged. Sérülékeny és retteg. De téged választott, hogy megossza a legnagyobb és legmélyebb sebet a szívében, és az első találkozásotok óta tudja, hogy te vagy az egyetlen, aki méltó arra, hogy teljes valójában megismerje őt. Teljes szívéből fog szeretni, és te is tudod, hogy így lesz, hiszen már rég végigpörgette magában az egészet *... és amíg mellette vagy, ő kitartóan, őszintén áll majd az oldaladon. Örökkön örökké, csak a fogd a kezét, és mondd el neki, hogy "veled vagyok"
Szeretettel
A feleség, a nő és az anya, aki szorongással küzd."
Laura Mazza levelét az elmúlt öt napban rengetegen osztották, lájkolták, kommentelték, számos embert bírt rá a bejegyzés, hogy saját betegségükkel kapcsolatos érzéseiket is kiírják magukból. Ez pedig jó. Az ugyanis, hogy milyen érzés lehet mentális betegséggel élni nemcsak azért fontos, hogy könnyebben megértsük egymást, de segít abban is, hogy az ember ne érezze magát problémájával elszigeteltnek, magányosnak. Ha ugyanis a lelkünk fáj, az éppen annyira kínzó, mint amikor a testünk beteg.
Ha szeretnéd, írd meg te is, milyen érzés lelki betegséggel élni, hogy mind tanulhassunk belőle. Ők már megtették.
