Amikor jó a szex, a párkapcsolatunkkal is elégedettebbek vagyunk. Meg a partnerünkkel. Meg magunkkal. Meg a világgal. De vajon mi kell ahhoz, hogy hosszú távon is jó legyen a szex egy párkapcsolatban? Hogyan lehet fenntartani a vágyat? Egyáltalán minek fenntartani azt? Miért nem marad meg magától? Többek között ezekről a kérdésekről beszélt dr. Hevesi Krisztina szexuálpszichológus november 4-én, pszichológiai rendezvénysorozatunk második előadásán. Jöjjenek az előadás legfontosabb üzenetei.
A vágy hullámtermészetű
Érzelmeink minőségükben és intenzitásukban is változékonyak, és nincs ez máshogy a párkapcsolatunkban a másik iránt érzett szeretetünkkel, vágyunkkal sem. Ritkák azok a pillanatok egy viszonyban, amikor mindkét fél lángoló szerelemmel, szenvedélyes vággyal tekint a másikra. Hosszabb távon gyakoribb, hogy hol az egyik, hol a másik fél érez mélyebb szerelmet, szeretetet, hogy változik, kinek is fontosabb éppen a kapcsolat. És ez így van jól. Ahogy az is így jó, hogy a vágyunk intenzitása idővel változik, hiszen hogy az ördögbe lehetne úgy húsz évet lehúzni valaki mellett, hogy minden pillanatban megkívánjuk, amikor csak meglátjuk?
A kapcsolatokban ráadásul nemcsak az érzelmek változnak, de az az adott élethelyzet is, amiben éppen él egy pár. Minden újabb élethelyzet újabb kihívásokat, természetes kríziseket hoz, amiken keresztül kell jutni ahhoz, hogy a kapcsolat fejlődjön, a benne élők lelkileg gazdagodjanak. A krízisek pedig a kapcsolat egészét, így a szexuális életet, a vágyat is érintik. Az tehát, hogy a párkapcsolatunkban hullámzik a vágy, a világ legtermészetesebb dolga, és felesleges tőle pánikolni. Pláne felesleges azt hinni, hogy ha megcsappant, már sohasem jön vissza többé.
Az ösztöneink nem segítenek
Ahogy az állatvilágban, úgy az embernél is leírták a Coolidge-hatásnak nevezett jelenséget, vagyis azt, hogy a megszokott, mindig elérhető partner iránti vágy csökken, míg egy új partner felbukkanása újra és újra képes felkorbácsolni a szexuális érdeklődését, aktivitást. (Nem véletlenül lehet úgy rákattanni a pornóra sem.) A Coolidge-hatás ugyan inkább a férfiakat érinti, de kisebb mértékben a nőkre is jellemző. Ez az ösztönös működésmód tehát a tartós párkapcsolatokban a szenvedély ellen hat, de nem segít az sem, hogy a társas kapcsolatainkat részben az online térben éljük. Hiszen kik fogadnak minket a közösségi média felületein? Mosolygós, életvidám, szexi emberek. A csillogás illúziója pedig gyakran éles ellentétben áll a mindennapok szürkeségével, azzal ahogy a párunkat nap, mint nap életszagúan, a maga valóságában látjuk. Ez a kontraszt, pontosabban az elérhető alternatívák illuzórikus menősége pedig szintén csökkentheti a vágyat.
Máshogy működik a férfi, és máshogy a nő
A férfi és a nő szexualitása nemcsak biológiai szempontból különböző. Nemcsak arról van szó, hogy a férfi működése egyszerűbb, könnyebben megfigyelhető és megérthető önmaga számára, míg a nőnek mindent tanulnia kell a saját szexualitásáról. A biológiai különbözőségen túl a két nemet eltérő szocializációs hatások is érik, a szülők, a szűkebb és tágabb társas környezet eltérően reagál a fiúk és a lányok szexualitására, így a két nem szexuális fejlődése is máshogy alakul. A kontroll és a társadalmi gátlás pedig alapvetően csökkenti a nők szex iránti nyitottságát.
Ezek a tényezők együttesen ahhoz vezetnek, hogy a nők a férfiaknál jóval később, általában a harmincas éveikben érik szexuális potenciáljuk maximális szintjét. Erre az életkorra tanulják meg a saját testüket, és - szerencsés esetben - szabadulnak fel gátlásaik alól. Hogy mi következik ebből? Az, hogy a szexualitásunkban beálló változásokkal a vágy szintje, a szexuális igények is változnak, ezt a változást pedig a párkapcsolatokban is jó követni. Akkor lesz jó hosszú távon a szex, ha képesek vagyunk rugalmasan reagálni a másikra, ha válaszkészek vagyunk. Ehhez viszont kommunikálni kell. Pontosabban kellene.
Nem tudjuk, hogyan kezdjünk bele
A szexről azonban nem tudunk beszélni: nem tanuljuk meg sem azt, hogy szabad, sem azt, hogy hogyan is kellene. A szexről való kommunikáció gyakran zavarba ejtő, annyira, hogy sokszor még a saját testrészeinket sem vagyunk képesek szégyenkezés nélkül megnevezni a másik előtt. Pedig azt nem várhatjuk a partnerünktől, hogy magától tudja, mi lenne jó nekünk, mire vágyunk. Ezeket a dolgokat nem - vagy csak hosszú idő alatt, nagyon nehezen - képes kitalálni a másik. A szexuálpszichológus szerint tehát érdemes beszélni arról, mi van a fejünkben, mit szeretnénk, és hogyan. Ezt pedig érdemes kedvesen, pozitívan megfogalmazni, tehát nem azt kommunikálni, hogy mi nem oké, inkább azt, hogyan lehetne jobb. A kommunikáció fejlesztése és aktív gyakorlása tehát az egyik legfontosabb eleme a szexuális elégedettségünk fenntartásának, ez az alapja annak, hogy behozzuk a kapcsolatba azt, ami valójában kell a vágyhoz: az újdonságot, a nyitottságot, a kíváncsiságot.
Emlékezzünk rá, mitől zsong be a másik
A kommunikáció fejlesztésén túl a vágy fenntartásához fontos, hogy észben tartsuk, mi is kell a másiknak, hogy mi indítja be. Ehhez azonban első körben érdemes elengednünk azt az elvárást, hogy ha a másik szeret, akkor kívánjon úgy is, ha nyúzottak, fáradtak, elhanyagoltak vagyunk. Ha a partnerünk szeret, akkor nyilván ebben az állapotunkban is szeretni fog, de a szeretet, az elköteleződés még nem egyenlő a vággyal. A vágyhoz a férfinak leginkább vizuális ingerek, a nőnek pozitív visszajelzések kellenek. A szexuálpszichológus szerint ezért is fontos, hogy odafigyeljünk magunkra, a nőiességünkre, férfiasságunkra, hogy akarjuk tetszeni, és adjunk a másiknak visszajelzést arról, hogy értékeljük, hogy bejön nekünk. Az ugyanis, hogy tetszünk a másiknak, hogy vágyik ránk, az egyik legerősebb afrodiziákum. A másik az, hogy képesek vagyunk örömöt okozni neki.
Van-e olyan, hogy túl késő?
Azok a párok, akik nem szexelnek, általában nem is boldogok. Minél hosszabb idő telik el szex nélkül, minél inkább belesüppedünk a szexuális inaktivitásba, annál bénábbnak érezzük a helyzetet, annál nehezebben kezdünk vele bármit. Ilyenkor nemcsak a párkapcsolat sérül, de saját nőiességünk, férfiasságunk megélése is. Ráadásul azzal, hogy a szexuális problémákról nem tudunk beszélni, az ott felhalmozódott feszültséget máshogy vezetjük le: veszekszünk bármin, ami éppen adódik. Dr. Hevesi Krisztina szerint érdemes törekednünk arra, hogy ne jussunk el idáig, hogy az első problémák felbukkanásánál kezdjünk beszélni a partnerünkkel, próbáljuk megoldani a helyzetet. Ha azonban erről már lemaradtunk, akkor se üljünk ölbe tett kézzel, kíméljük meg magunkat a felesleges kínlódástól, és kérjük szexuálpszichológus segítségét.
Ha szeretne személyesen is részt venni ismert pszichológusok előadásain, tartson velük pszichológiai rendezvénysorozatunk következő előadására, és hallgassa meg Tari Annamária pszichoanalitikust, aki a pártalálás nehézségeiről fog beszélni november 29-én este a Symbolban. Várjuk szeretettel.
