Így ismerheti fel, hogy függ az internettől

Olvasási idő kb. 8 perc

Némi túlzással azt mondhatjuk, ha ön ezt a cikket olvassa, egy függőség rizikójának van kitéve. Igen, jól sejti, hogy az internetfüggőségről lesz szó, és igen, jócskán túlzó az előbbi megállapítás, ugyanakkor talán mégiscsak rávilágít egy fontos dologra. Leginkább arra, hogy legáldásosabb és leggyümölcsözőbb tevékenységeink is pusztító függőségbe torkollhatnak, ha elveszítjük az adott cselekvés képzeletbeli használati útmutatóját. Így történhet meg az, hogy hibás funkciókkal ruházzuk fel ezeket a tevékenységeket, miközben elveszítjük a kontrollt a tevékenység gyakorlásának mennyisége és minősége felett. Ez megtörténhet a sportolás, a munka és egyebek mellett az internethasználat során is.

Egy klikk, két klikk, sok klikk...

Habár a DSM-V diagnosztikus rendszere nem tesz említést internetfüggőségről, addiktológiai vonatkozásban mégis megkerülhetetlen a problémás internethasználat kérdése. Egyrészt azért, mert az egyik legalattomosabban lappangó függőségről van szó, hiszen okostelefonjainkkal a zsebünkben, számítógépeinkkel az asztalunkon gyakorlatilag állandó kapcsolatban vagyunk egy lehetséges függőség tárgyával. Másrészt akár a játékfüggőséghez közel álló online játék zavar, akár a szexuális függőségek kapcsán az online pornóhoz való túlzott mértékű hozzáférés az internethasználat révén alakít ki függőséget. De említhetnénk a vásárlásfüggőség kapcsán felmerülő online vásárlás feletti kontrollvesztést vagy a közösségi oldalak egyén felett elhatalmasodó szerepét is.

shutterstock 360220025

Az internet egyfajta „erősítő berendezésként”  határtalan felületet ad játéknak, szexnek, vásárlásnak és gyakorlatilg minden olyan tevékenységnek, mely függőség kialakítására képes. Tulajdonképpen közvetítő csatornaként funkcionál az egyén és függősége között, az említett példák okán szexuális addikciók, vásárlási függőség, vagy játékfüggőség esetén is. Nehéz tehát meghúzni a határt, hogy mikor beszélhetünk internetfüggőségről és mikor áll fenn egy másik viselkedési függőség, amit az internet kiszolgál.

Honnan tudhatom, hogy függő vagyok?

Mint a legnyilvánvalóbb szerfüggőségeknél és az alig nevesített viselkedési függőségeknél, úgy a problémás internethasználat során is a funkcióromlás a legárulkodóbb jel. Vagyis az egyén nem tud saját szociális kapcsolatainak aktív részese lenni, romlik a munkahelyi vagy tanulmányi teljesítmény, az egészség is kárát látja a függősbe hajló viselkedésnek. Jellemző lehet továbbá a tevékenységre szánt idő (és anyagi ráfordítás) növekedése, a csökkentés vagy abbahagyás kísérleteinek sikertelensége, a tevékenység kivitelezésének hiányában szorongással és feszültséggel járó diszkomfort érzet, sóvárgás és olyan megvonásos tünetek, melyek újbóli internethasználatra ösztönzik a függőt.

Mindezzel együtt nehezen megállapítható diagnózissal állunk szemben, hiszen a DSM-V nem tartja számon a zavart, emellett számos pszichiátriai kórkép (például hangulatzavarok, szorongásos zavarok) „leágazásaként” is értelmet nyerhet a tünetek fennállása. Fontos tehát mérlegelni, hogy van-e olyan állapot, aminek részét képezi a túlzott mértékű és gyakoriságú internethasználat, vagy önálló addikcióként is megállja-e a helyét a viselkedés sajátossága. Például egy autizmussal élő, problémás internethasználattal jellemezhető fiatal esetében a speciális érdeklődés rögzülése talán kézenfekvőbb magyarázat lehet, mint az addikció. Vagy egy bipoláris zavarral küzdő személy esetében is számba kell venni egyéb eshetőséget a függőségen kívül, például a mániás vagy kevert epizód velejárójaként felmerülő túlzó viselkedést, ami történetesen az internethasználat. Ugyanakkor, attól, hogy felismerjük az internetfüggőség önálló jelenlétét és nem egy másik pszichiátriai kórkép alá rendelhetőek a tünetek, még nem zárható ki az, hogy társuló zavarok fennállhatnak.

Internet: a lappangó függőség

Mégis mitől olyan alattomos ez a függőség? Hiszen egy mindenki számára hozzáférhető dolog áll a középpontjában. Hát éppen ezért. Ahogy a munkafüggőség kapcsán is egy elvárt tevékenység alakítja ki az addikciót, úgy az internetfüggőség kapcsán sem magában, a függőséget kialakító jelenség meglétében keresendő a hiba. Ugyanakkor ritkán kerül felismerésre az összefüggés az elsivárodó szociális kapcsolatok, a beszűkülés, a romló teljesítmény, az elhanyagolt életterületek és a problémás internethasználat között. Míg a munkafüggő esetében a „karrierista” jelző esetlegesen elfedheti  a problémás jelleget, addig az internetfüggő esetében az egyre gyakrabban használt „geek” megnevezés vagy a „kockulásként” jelzett életforma adhat olyan magyarázatot, mely elfogadottá teszi ezt a típusú függőséget. Kétségtelen, hogy a jelenség megítélésében nagy szerepet kap az, hogy az internethasználó szűkebb-tágabb közössége milyen jelentőséget és szerepet tulajdonít magának az internethasználatnak.

shutterstock 304261400

Viszlát internet?

Amennyi kérdőjel fennáll a mai napig az internetfüggőség diagnosztikájának terén, legalább ennyire bizonytalan a kezelés protokollja. Pont emiatt érdemes alaposan megfigyelni a tüneteket és feltenni a kérdést, hogy milyen kontextusba ágyazódik a problémás internethasználat. Milyen érzelmi állapotok köré rendeződik a netezés? Milyen tevékenységi körrel és szociális kapcsolatokkal rendelkezik a vélt függő? Mi okoz szubjektíven megélt nehézséget az illető életében? Milyen oldalakat részesít előnyben? Van-e, volt-e egyéb függőségre, szerhasználatra utaló jel? Ennek tükrében felvethető-e a szerváltás lehetősége, vagyis az, hogy a függő a függőségének tárgyát kicseréli az internethasználatra, ezzel kialakítva egy másik addikciót?

Megelőzésként akár érdemes lehet szabályozni, korlátozni, hogy az internet világából mikor, mit és mennyit engedünk be az életterünbe. Mit engedünk meg magunknak a mindig kéznél levő okostelefonunk által és mikor kell megtervezett idő alapján leülnünk a számítógép elé. Elképzelhető, hogy a problémás internethasználatot felülíró domináns pszichiátriai kórkép (például bipoláris zavar) kezelése tud eredményes lenni, de az addiktológiai szempontú megközelítések sem elvetendőek. A nyilvánvalóan fennálló problémás internethasználaton túl a tágabb kontextusra tekint rá a kognitív viselkedésterápia, valamint a múlt és jelen viszonyának feltárásával a pszichodinamikus terápia is. Habár az absztinencia, vagyis az internethasználat teljes elhagyása nem elvárható, reális cél lehet a színes, funkciógazdag és örömteli lehetőségeket is magába foglaló tevékenységrepertoár kialakítása. Avagy frissíteni a szoftert, akár internet nélkül is.

Írjon nekünk!

Segítségre, tanácsra van szüksége? Kérjük, írjon nekünk a divanycoach@divany.hu címre, és mi válaszolunk itt, az Ego blog life coach sorozatában, természetesen olvasóink névtelenségét megőrizve!

Marjai Kamilla addiktológiai konzultáns a kémiai és viselkedési függőségekkel foglalkozik, de szívesen reagál a függők hozzátartozói oldaláról felmerülő kérdésekre is. Családi, házassági és nevelési problémákkal, bántalmazással és életvezetési gondokkal rovatunkban Sári- Kurán Zsuzsa pszichológus, családterápiás tanácsadó és Sebők Franciska tanácsadó szakpszichológus, az emPatika munkatársai foglalkoznak. Sákovics Diana pszichológus, a Dívány Ego rovatának szakmai vezetője pedig szívesen segít párkapcsolati és szexuális problémákkal, magánnyal, életvezetési válságokkal kapcsolatban. Írjon nekünk bizalommal, igyekszünk segíteni!

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • világom
Fordulat a 11 éve eltűnt repülőgép ügyében: megoldódhat a rejtély
Fordulat a 11 éve eltűnt repülőgép ügyében: megoldódhat a rejtély

A repülés történetének egyik legnagyobb rejtélye, egy 11 évvel ezelőtt történt szerencsétlenség oldódhat meg.

március 20., 14:35

  • Offline
Egykori várak nyomára bukkant a magyar drónos: lenyűgöző képeket tett közzé
Egykori várak nyomára bukkant a magyar drónos: lenyűgöző képeket tett közzé

A különleges, drónnal készített képeknek köszönhetően láthatjuk, milyen lenyűgöző látványt nyújtanak ezek az elfeledett magyar várak.

március 20., 14:00

  • Offline
Vérbeli magyar sport volt a szocializmusban a gágyé: te tudod, mi lehet?
Vérbeli magyar sport volt a szocializmusban a gágyé: te tudod, mi lehet?

Alapfelszerelés volt sok családban, a szocialista termelés alapanyagaiból szerelték össze. Valóságos sportot hozott létre a száguldás örömére.

március 20., 16:00

  • világom
Több tízezer életveszélyes autót hívtak vissza, leválhat róluk egy elem
Több tízezer életveszélyes autót hívtak vissza, leválhat róluk egy elem

A visszahívás érintette autókon a problémás elemet cserélik.

március 20., 17:30

  • Offline
Minden évben új arcot festenek a szobornak: ez az oka
Minden évben új arcot festenek a szobornak: ez az oka

A rejtélyes szobor arca minden évben másképp fest.

március 20., 15:10

  • életem
Ezt gondolják a magyar emberek az üvegvisszaváltásról
Ezt gondolják a magyar emberek az üvegvisszaváltásról

Hogy hosszú távon mennyire válik be a visszaváltási rendszer, az még a jövő kérdése.

tegnap, 20:00

  • életem
Ha ezért bírságol meg a rendőr, semmiképp ne írd alá
Ha ezért bírságol meg a rendőr, semmiképp ne írd alá

Tanulságos történet: olykor ellene kell mondani a bírságoló rendőrnek.

március 20., 13:36

  • Mindennapi
Kosz, mocsok, lerakódott zsír miatt indít razziasorozatot a hatóság
Kosz, mocsok, lerakódott zsír miatt indít razziasorozatot a hatóság

Országos vizsgálatot rendelt el a hatóság.

március 20., 12:10

  • Offline
Ace Venturát kis híján nem Jim Carrey alakította: ezek a nevek merültek fel
Ace Venturát kis híján nem Jim Carrey alakította: ezek a nevek merültek fel

El tudnál képzelni bárki mást Ace Venturaként? Pedig nem sokon múlt, hogy egy egészen más típusú színész alakísa az állati nyomozót.

március 20., 16:46

  • világom
Így van most a nagybeteg Bruce Willis: 70. születésnapját ünnepelte a színész
Így van most a nagybeteg Bruce Willis: 70. születésnapját ünnepelte a színész

Bruce Willis lánya elárulta, milyen állapotban van az édesapja, Demi Moore pedig családi fotókat osztott meg a 70. születésnapját ünneplő színészről.

március 20., 12:40

  • életem
Ilyen a hűtlen férfitípus külseje a mesterséges intelligencia szerint
Ilyen a hűtlen férfitípus külseje a mesterséges intelligencia szerint

Valóban így néz ki egy hűtlen férfi?

március 20., 06:30

  • Offline
Csak a sorozatban Hunyadi szerelme – ki volt valójában Brankovics Mara?
Csak a sorozatban Hunyadi szerelme – ki volt valójában Brankovics Mara?

Brankovics Mara diplomataként közvetített a keresztény Európa és az Oszmán Birodalom között.

március 20., 18:30

  • Offline
Sancho Panza, Péntek, Pippin – tudod, melyik regényben szerepeltek?
Sancho Panza, Péntek, Pippin – tudod, melyik regényben szerepeltek?

Kvízünkben ezúttal regények mellékszereplői között válogattunk.

március 20., 06:46

  • Offline
Így vált terroristává az amerikai médiamágnás unokája
Így vált terroristává az amerikai médiamágnás unokája

Furcsa történet az amerikai médiamágnás unokájáról, akiről máig nem tudni, hogy bűnös-e vagy áldozat.

március 20., 20:00

  • világom
Oltás helyett hagynák tombolni a vírust? Megdöbbentő javaslattal fékeznék meg a járványt
Oltás helyett hagynák tombolni a vírust? Megdöbbentő javaslattal fékeznék meg a járványt

Szabadon hagynák terjedni a rettegett vírust, és az oltást is ellenzi a miniszter vitatott javaslata.

március 20., 11:40

  • Mindennapi
Balázsék miatt kapott többmilliós büntetést a Rádió1
Balázsék miatt kapott többmilliós büntetést a Rádió1

Pikáns utalásokat tettek a Balázsék című műsorban, jókora bírságot szabott ki a médiatanács a Rádió1-re.

március 20., 10:36

  • Testem
Rettegett betegséget jelezhet, ha így változik meg az illatod
Rettegett betegséget jelezhet, ha így változik meg az illatod

Ezt a betegség a különös illatáról is felismerhető.

március 20., 06:00

  • Szülőség
Százezres pluszpénzhez juthatnak a friss anyák: ez lesz a módja
Százezres pluszpénzhez juthatnak a friss anyák: ez lesz a módja

A csecsemőjüket gondozó anyák a tervek szerint július elejétől kaphatják a pénzt.

március 20., 11:10

  • Offline
Ilyennek képzelték az ördög hangját a reneszánsz emberei
Ilyennek képzelték az ördög hangját a reneszánsz emberei

A reneszánsz ember igyekezett elkerülni majdnem mindent, ami az ördöggel volt kapcsolatos.

március 20., 19:30

  • Offline
Majdnem 3 milliót fizettek az ismeretlen Petőfi-versért
Majdnem 3 milliót fizettek az ismeretlen Petőfi-versért

Egyedülálló rekord született: a 155 év után felbukkant Petőfi-vers kéziratáért kétmillió nyolcszázötvenezer forintot fizetett a nyertes licitáló.

március 20., 19:00

  • életem
Így randiztak nagyszüleink idejében: van, amit vissza kéne hozni belőle
Így randiztak nagyszüleink idejében: van, amit vissza kéne hozni belőle

Te hányat szegtél meg a nagyszüleink randi-illemszabályaiból?

március 20., 07:00

  • Offline
Te is beleszédülsz ebbe az optikai illúzióba: ugye, hogy megmozdul a kép?
Te is beleszédülsz ebbe az optikai illúzióba: ugye, hogy megmozdul a kép?

Szereted az optikai illúziókat? Most egy álló mozgóképet mutatunk.

március 20., 08:20

  • világom
Sokkal boldogtalanabbak a magyarok, mint egy éve: friss kutatás
Sokkal boldogtalanabbak a magyarok, mint egy éve: friss kutatás

Megjelent a legfrissebb boldogságjelentés, Magyarország nagyot zuhant a listán, boldogtalanabbak vagyunk, mint egy éve.

március 20., 08:36

  • világom
Ennek az egy dolognak soha nem tudott II. Erzsébet ellenállni
Ennek az egy dolognak soha nem tudott II. Erzsébet ellenállni

II. Erzsébet erre sosem tudott nemet mondani.

március 20., 08:50

  • Édes otthon
Túl sokba került az albérletük, olyat találtak ki, amitől te is olcsóbban jutsz ma szálláshoz
Túl sokba került az albérletük, olyat találtak ki, amitől te is olcsóbban jutsz ma szálláshoz

Nekik hála, olcsó szállásokat világszerte találni.

március 20., 07:26

  • Édes otthon
A távfűtés nagy átalakítását jelentették be: másfélmillió magyart érint
A távfűtés nagy átalakítását jelentették be: másfélmillió magyart érint

Távhővel 700 ezer háztartás mellett egészségügyi intézményeket is fűtenek: így változik a rendszer.

március 20., 07:46

  • Édes otthon
Ezek a magyar települések ATM nélkül maradhatnak, hiába a kormányhatározat
Ezek a magyar települések ATM nélkül maradhatnak, hiába a kormányhatározat

Szakértő szerint egyes településeken valószínűtlen, hogy ATM-legyen.

március 20., 10:05

  • világom
Ezt teszi az emberi testtel 9 hónap világűr: előtte-utána fotókon az űrben rekedt asztronauták
Ezt teszi az emberi testtel 9 hónap világűr: előtte-utána fotókon az űrben rekedt asztronauták

Butch Wilmore és Suni Williams testét nagyon megviselte a kilenc hónapos űrmisszió, a változás a képeken is jól látható.

március 20., 09:35

  • életem
Magasabb sebességhatár kerülhet az új KRESZ-be
Magasabb sebességhatár kerülhet az új KRESZ-be

Egyes járművek magasabb sebességgel haladhatnak.

március 20., 09:05

  • Mindennapi
Komoly büntetés lehet a vége, ha elmarad ez az orvosi vizsgálat
Komoly büntetés lehet a vége, ha elmarad ez az orvosi vizsgálat

Sokan félreértetik a megváltozott jogszabályt, és azt hiszik, nem kötelező már ez a vizsgálat, pedig komoly büntetést vonhat maga után.

március 20., 08:06

Érdekességek