Felejtse el az altatókat, a terápia hatékonyabb

Olvasási idő kb. 2 perc

Már egy órás kognitív viselkedésterápia hatékony segítség az álmatlanság leküzdésében.

Dr. Jason Ellis, az angliai Northumbria Egyetem pszichológia tanszékének alvástudományi professzora szerint csupán hatvan percre van szüksége és kognitív viselkedésterápiájukkal máris hatékonyan segít az álmatlanságban szenvedők 73 százalékán, adta hírül a spring.org.uk.

„A tanulmány bizonyítja, hogy a betegek háromnegyede meggyógyult a kognitív viselkedésterápiás kezelésen" – mondta. „Kutatásunk eredménye tisztán mutatja, hogy már egyelten kezelés is eredményt hozott, hiszen hatvan százalékkal jobban tudtak aludni az álmatlansággal küzdők. Fontos hozzátenni azonban, hogy ez elsősorban az akut álmatlanságban szenvedőkre vonatkozik. A hosszútávú előnyök még kecsegtetőbbek, mivel a kutatásában résztvevők majd háromnegyedénél később sem alakult ki a krónikus álmatlanság, ami az akutnak egy jóval súlyosabb fajtája."

Képünk illusztráció!
Fotó: Bloomberg / Europress / Getty

A kutatók negyven, kevesebb mint 3 hónapja tartó álmatlansággal küzdő felnőttel kísérleteztek, mivel az álmatlanság elleni harc egyik legfontosabb szabálya, hogy minél korábbi stádiumban kell megkezdeni a kezelést. Az insomniások a kognitív viselkedésterápián arra vonatkozó iránymutatásokat kaptak, hogy hogyan kezeljék az álmatlanságukat.

„Mindazok ellenére, hogy a kognitív viselkedésterápia bizonyítottan hasznos a krónikus álmatlanságban szenvedők esetében, ezt a módszert még nem tesztelték akut insomnia esetében" – magyarázta a professzor. „A krónikus álmatlanság jelentős teher mind az egyén, mind a gazdaság számára, amit ráadásul gyakran összekapcsolnak többféle fizikai és pszichiátriai állapot kialakulásával, illetve azoknak romlásával. Ez egy annyira elviselhetetlen állapot, hogy bármilyen megoldásnak örül az ember, csak segítsen azon, hogy ne váljék az akut álmatlanság krónikus álmatlansággá." 

A professzor hozzátette: nagyon sok lehetőség nyílna az orvostudományban, ha valahogyan sikerülne kezelni az akut álmatlanságot, hiszen ezzel rengeteg pénzt és időt spórolnánk meg, és akkor még nem is beszéltünk arról, mennyire játszik fontos szerepet az álmatlanság a depresszió kialakulásában.

Hogy mi ebből a tanulság? Az, hogy ha álmatlanság gyötri, az altatók helyett keressen inkább egy kognitív viselkedésterápiában jártas pszichológust. Minden szempontból jobban megéri.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.