6 dolog, ami miatt szívni fog, ha nem alszik rendesen

Olvasási idő kb. 5 perc

A felkelés persze rosszul megy, a fej zúg, a szemek félig csukva, a test csak vonszolja magát. A nap első fele viszont még egész jól telik. Nem is olyan nagy gond, hogy az éjjel csak néhány óra alvás jutott. Minden működik. Kb. Aztán jön a délután, az a súlyos, a semmiből szívlapáttal fejbe kólintó délután, amikor nyilvánvaló lesz, hogy az összeesés, az azonnali ájulás bármikor bekövetkezhet. Szerencsére az egész nem több, mint néhány órácska, aztán a kínlódás helyét átveszi az a tompaság, amiben a lelkesedés ugyan hiányzik, de megint minden működik. Kb. 

Nálam nagyjából így telik egy nap, ha csak kevés alvás jut éjszakára, bár ha sorozatban esnek be rövid éjjelek, akkor az állapotom persze sokkal súlyosabb. De vajon mindenki hasonlóan éli meg az alváshiányt? És mit tesz ez a testünkkel, az elménkkel, a hangulatunkkal? Hat pszichológiai kutatás következik az alvásmegvonás hatásáról. 

Agykárosodás, az lesz

A pszichológiai és orvosi etikai szabályok nem engedik, hogy a lelkes kutatók embereket kínozzanak azzal, hogy hosszú távon nem hagyják őket aludni, de a gyenge laboregér-lobbi következtében a kísérleti állatok már nem járnak ilyen jól. Na,egy ilyen kutatásból tudjuk azt, hogy ha sokszor marad ki az alvás, akkor a locus coeruleusnak (LC) nevezett területen (ami többek között az általános aktivitásért, a figyelem fenntartásáért, az éberségért felel) egyszerűen elhalnak az agysejtek. Az, hogy nálunk embereknél ez pontosan hogy van, még nem tiszta, de valószínűleg mi sem járunk sokkal jobban az egereknél. 

569990 27

Az egészségünk bánja

Nemcsak az agynak, de a test többi részének sem használ az alvásmegvonás. A vizsgálatokból kiderül, hogy a rendszeres rossz alvás gyakrabban jár együtt szívbetegséggel, kettes típusú cukorbetegséggel és különböző krónikus betegségekkel. Különösen a nőknél. 

Viszlát, érzelmi intelligencia!

Észrevette már, hogy fáradtan jóval kevésbé érdeklik a másik nyűgjei, hogy valahogy eltűnik önből az empátia? Nem véletlenül van ez így. Egy kutatásból kiderül, hogy két ébren töltött nap után az emberek preforntális kérge úgy általában alulműködik, ami rengeteg funkcióban okoz időszakos változásokat, így az érzelmi intelligencia területén is. Két nap nem alvás után az emberek mind saját, mind mások érzéseit rosszabbul kezelik, ahogy csökkennek az aktuális stresszkezelési képességek is, viszont hajlamosabbak az ezoterikus gondolkodásra. 

Még a hangulatot is lenyomja

Nem elég, hogy mennyire kellemetlen érzés éjjel az ágyban forgolódni, nem aludni, gyakran felriadni és rémálmokat látni, de az, ahogy másnap érezzük magunkat, talán még ennél is rosszabb. Egy brit felmérés szerint legalábbis azok, akik rosszabbul alszanak az átlagnál, hétszer gyakrabban érzik magukat tehetetlennek, ötször inkább magányosnak, és kétszer olyan gyakran van párkapcsolati problémájuk, rossz kedvük, ráadásul kevésbé érzik magukat produktívnak. 

Veszélyesebbek vagyunk az utakon

Sokan szeretik azt gondolni magukról, hogy kiváló autóvezetési képességeiknek semmi sem árthat, legyen az alkohol, a telefon a kézben vagy a fáradtság. A statisztikák azonban nem éppen ezt mutatják. Amerikában az alváshiány több mint százezer közúti balesetért tehető felelőssé, ami nagyjából negyvenezer sérülést és ezerötszáz halálesetet jelent. Az adatokból úgy tűnik, hogy a férfiak kétszer olyan gyakran ülnek hulla fáradtan volán mögé, mint a nők, tehát ők valószínűbben érzik magukat álmosan is elég menőnek a vezetéshez.

shutterstock 201716546

A napi rutin sem az igazi

Ha az ideális 7 óránknál kevesebbet alszunk, az hatással van arra is, hogyan tudjuk menedzselni a következő napunkat. A legtöbb embernek fáradtan a koncentráció okoz gondot, gyakran felejtenek el dolgokat, és a hobbitevékenységeikben sem tudnak úgy részt venni, mint kipihenten. Persze ezen a három fő nehézségen túl fáradtan akadhatnak még más gondok is, így volt, akinek a közlekedés, másoknak az anyagi dolgok kezelése vagy a megfelelő munkahelyi teljesítmény elérése ment nehezen. 

Rendesen aludni tehát mindenképp megéri, de persze ez gyakran nem rajtunk múlik. Az időhiányra nincs jó ötletünk, csak egy nagy adag részvétnyilvánítás, de ha egyéb alvási nehézségekkel küzd, akkor ezt a nyolc egyszerű tippet érdemes elolvasnia. Hátha segítenek. 

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek