Idén tavasszal lesz hetedik éve, hogy szülőhazámtól, Magyarországtól távol élek – közben pedig vegán lettem, és bár mindig is imádtam főzni-sütni és enni, az elmúlt évek során végleg belebolondultam a gasztronómiába. Izraelben vegetáriánusnak lenni semmiféle lemondással nem jár – szemben Magyarországgal, ahol az éttermek nagyrészében máig a rántott gomba a szofisztikáltság csúcsa, ezért a hasamnak nemigen szokott honvágya lenni.
Ő és én valljuk, hogy világpolgárnak lenni nem jelent egyet a “hazaárulással” - bár büszke és boldog vagyok, hogy Magyarországra születtem, és örökké magamban hordozom mindazt, amit a szülőföldem adott nekem (beleértve a fantasztikus, magyaros ízvilágot, amit vegán fogásaimmal is időről időre felidézek), nem hiszek az "itt élned, s halnod kell" frázisban.
Azt szoktam mondani: itthonról repülök haza, és köszönöm a sorsnak, hogy mindkét kikötőben van, aki hazavár egy öleléssel és meleg étellel. Így aztán most, hogy majd' egy év távollét után egy teljes hetet töltöttem Budapesten, a nyakamba vettem a várost, és körülnéztem: milyen is idehaza vegánnak lenni 2015-ben. Kezdem a jó hírekkel, a végére pedig maradnak a csalódások...
Nyílt egy cuki minden-mentes sütikkel
Egy kedves jó barátom hívott meg a NoGlu cukiba, amely a József Attila színház háta mögött bújik meg, és amilyen nehéz rátalálni, ha az ember nem célirányosan közelíti meg, olyan varázslatos élményben részesül, aki nem adja fel félúton.
Gluténmentes, cukormentes, vegán, laktózmentes és egyéb reformsütemények otthona ez, ahol bármilyen allergiával, diétával, vagy fogyókúrával küszködik is valaki, egészen biztosan jóllakik. Miután benyomtam egy vegán citromos-mákos tortát, egy brownie-t és egy zserbót, még végigkóstolgattam a bizarr nevű, ám annál ízletesebb Hideg Nyalat fagyikat, és máris a mennyországban jártam.
Gluténérzékeny besztfrendem, Anna kerek-perec kijelentette: ez az első igazán finom lisztmentes édesség, amit itthon kóstolt, és miután a reggeli végeztével a Dívány szerkesztőségébe is beugrottam, a kollégáknak is vittem a remekművekből, amelyek percek alatt eltűntek a papírtányérról.
Van igazi bisztró kaja!
Ez a klasszikus diner az Andrássy út egyik mellékutcájában bújik meg, belépve pedig eklektikus hangulat és ínycsiklandozó illatok fogadnak. Bár a Sophie & Ben Bistro specialitása a hamburger és annak megannyi változata, szerencsémre van vega burgerük is, mi több, a kedvemért vegán verziót is készített a séf. Egy laza ebédre estünk be egy neves izraeli étteremkritikus barátommal, Guy Tatsával, aki merészen az “egyik legjobb burger, amit valaha ettem” felkiáltással díjazta a giga-szendvicset, a sült krumpli pedig olyan friss és ropogós, hogy önmagában is tökéletes fogás. És akkor még a gyöngyöző kézműves sörről – ami olyan jól passzol a nem túl diétás, ám annál emlékezetesebb ebédhez – nem is szóltam...
A szállodák megtanulták, mi az a szójatej
Vegánok számára mindig sarkalatos pont, hogy milyen is a reggeli a szálláshelyen. Bevallom, eddig sosem laktam szállodában Budapesten, de miután ez az utazás nekem egy héten át napi négy óra alvásról és állandó rohangálásról szólt, és nem akartam kitenni a barátokat annak, hogy hajnalban beesek, kora reggel meg elslisszolok, felkerestem egy hivatásos szállodatanácsadót - bizony, ma már ilyen is van. És miután felvázoltam neki a speciális kulináris helyzetemet és a programomat, hamarosan tökéletes, személyre szabott csomaggal jelentkezett. Végül egy nyugis budai szállodában talált nekem ideiglenes otthont, közel mindenhez, mégis távol a zajtól, lélegzetelállító kilátással a Parlamentre - azért itt nem volt rossz zöld teát kortyolgatni esténként, a lábaimat az ablakba pakolva.
Az már csak hab volt a tortán, hogy a hotelban szauna és edzőterem is volt, így néhány óra alvás után kicsit regenerálódhattam, a reggeli kávéhoz pedig mindig volt szójatej; és mikor jeleztem, hogy vegán vagyok, még grillezett zöldségeket is felajánlottak a kedvemért. Ilyen profi és kedves vendéglátást sok külföldi szállóban sem tapasztaltam.
A kedvenc éttermeim még jobbak lettek
Budapesten járva soha-soha-soha nem hagyom ki a Panjaab Tandor éttermet a Pannónia utcában – bár Tel Aviv, ahol élek igazi gasztro-nagyhatalom, de ilyen autentikus indiai kaja sajnos se közel, se távol nincsen, sőt, állítom, Magyarországon sem sok olyan, ami labdába rúghatna emellett. Kedvenceim, a spenótos krumpli és a padlizsán a szokásosnál is krémesebbek és harmonikusabbak voltak, és mindig kérek egy adag pakorát is, azaz bundázott zöldségeket. Ájulat!
A másik: közel volt a szállodámhoz, így kihagyhatatlan volt, hogy meglátogassam az Édeni Vegán éttermet az Iskola utcában. Bár már ismertem és mindig kedveltem a helyet, feltűnően sokat fejlődött – a kaja is sokkal ízletesebb, és az enteriőr is megnyerőbb. Afféle családi welcome és búcsúvacsorára érkeztünk, hárman hatféle fogást kóstoltunk végig – köztük egy olyan Stefánia-vagdaltat, hogy egy húsevő sem mondaná meg róla, hogy vegán –, és egy muszakát, aminek az utolsó falatjáért komoly küzdelmet folytattunk mindannyian. Ja, és a sütemények is zseniálisak – a csilis karobtorta egyenesen szárnyakat ad.
A “különleges alapanyagokért” sem kell a világ végére menni
Budapesten töltött hetem során egy nagy sütés-főzést is beterveztem, ám mivel évek óta nem csaptam nagybevásárlást Magyarországon, fogalmam sem volt, hol kapom meg mindazt, amire szükségem volt a nagy lakomához. Hámozott főtt gesztenyétől mango chutney-n át tahiniig és füstölt paprikáig jópár speciális alapanyagra volt igényem, amikről egészen biztosan tudtam, hogy a sarki boltban esélyem sincs beléjük futni – így végül a Vegan In Hungary Facebook csoportban kérdezősködtem, és kiderült: a Fővámtéri Nagycsarnokban mellett figyelő Négy Égtáj Ízei üzletben egészen biztosan mindent megkapok.
Az üzletet már ismertem azokból az időkből, mikor még a piac épületében bujkált – ide jártam édesanyámmal, aki hozzám hasonlóan a tibeti és indiai konyha rabja volt. A bolt azóta még nagyobb, és még felszereltebb lett: friss koriandertől humuszon át kókuszzsírig mindent meg tudtam venni egy helyen.
A piacon megpróbáltak átverni
Azt hittem, ez a mém már a múlté, és csak buta sztereotípia, hogy piacon vásárolni pénztárcagyilkos, de legnagyobb meglepetésemre a szemembe kedvesen mosolygó asszonykák csak-csak bepróbálkoztak egy kis lehúzással. A Fővámtéri Vásárcsarnokban igyekeztem kapcsos tortaformát vásárolni, és amíg fizettem, a boltosnéni egyik barátnője kedvesen megszólított – eszembe sem jutott, hogy esetleg afféle figyelem-elterelő hadművelet áldozata lettem. Egy tízessel fizettem, ötösből kaptam vissza, majd mikor felhúztam a szemöldökömet és megemlítettem, hogy észrevettem a turpisságot, azonnal előkerült az ötezresem, még csak keresnie se kellett az árusnak, már rég előkészítette a másik kezébe, csak épp nem tervezte átadni, ha nem muszáj.
A velem vásárolgató barátnémnak megjegyeztem: ha ezt velem megteszik, biztosan a szegény kisnyugdíjasokat sem kímélik, de ő megjegyezte: szerinte pont azért próbálkozott be az eladó, mert azt feltételezte, nekem nem számít az a plusz-mínusz öt rongy. Egyrészt de, baromira számít, másrészt meg engedtessék már meg nekem, hogy ne kelljen háromszor drágábban vásárolnom csak azért, mert felismernek a tévéből.
Tragikus a pizza éjszaka
Nem szeretek panaszkodni, és ha nem érezném úgy, hogy feltétlenül szükséges, nem is tenném meg. Ám miután késő éjszakai, vagy inkább kora hajnali érkezésem után rendeltem egy pizzát, kénytelen vagyok jelezni: a hófehér, élesztőízű, gumis pizzakorong, és az azon árválkodó zöldségfoszlányok sajnos értékelhetetlenek voltak.
A rendelést felvevő lány egyébként szupercuki volt, külön felírta, hogy sajt nélkül, sok zöldséggel kérem a pizzát, és hogy az ásványvíz ne legyen túl hideg, a több, mint másfél óra várakozás után befutott futár jelezte: ő bizony eltévedt. Azt persze már mondanom sem kell, hogy az ásványvíz jéghideg volt – akárcsak maga a pizza.
Tényleg lehetetlen gasztronómiai szempontból értékelhető kajához jutni Budapesten az éjszaka közepén? Vagy csak rossz helyen próbálkoztam?
