A Ricky Martin programmal lazán fuss!

nike_mNekünk is van Central Parkunk, a mienk a Margitsziget – tudtuk meg a Nike Félmaraton sajtótájékoztatóján, ahol idén zenészek készülnek nekivágni a 21 kilométeres távnak. Kezdőknek szóló tanácsokat kértünk az edzőtől, és megismertük a Rambo, valamint a hedonista Ricky Martin életmódprogramot is.

A magyar zenei élet kései tinédzserekre kiélezett szegmense készül idén a 25. Nike Budapest Félmaratonra. Amíg tavaly a televíziós műsorvezetők kampányoltak a futás mellett, és kezdtek el felkészülni az őszi, 21 kilométeres távra, most inkább könnyűzenészek csatlakoztak a futócsapathoz.

Spirituális felkészülés esőben

A szeptemberben esedékes futóeseményre hagyományosan májusban kezdenek felkészülni a celebek, és erről rendszerint egy margitszigeti sajtótájékoztatón értesülhetünk. Idén azonban úgy alakult, hogy inkább a spirituális felkészülésre koncentrálhattunk, ugyanis a megjelent zenészek kis része nem öltözött át futószettbe, hogy az újságírók és fotósok jelenlétében kilőjön az Atlétikai Centumból, egy másik részét pedig a bemelegítés után lezúduló eső tartotta vissza a közös sportélményektől.

{gallery}spiritualis{/gallery}

A legkeményebbeket még láttuk az esőben elrajtolni, de neonsárga széldzsekijük alapján hátulról csak annyit lehetet biztosan állítani róluk, hogy a hátuk szélesebb, mint SP-é, vagy az Anti Fitness Club tehetségeié. Ez alapján szóba jöhet a Zanzibár zenekar gitárosa, Sidi, a Rakonczai fivérek és Dobrády Ákos is, akik a Sark kertnél is tovább juthattak.

Roli, az ülő Buddha

Tóth Gabiról a sajtótájékoztatón megtudtuk, az előző hónapokban tíz kilót fogyott, olyan módon, hogy diétával leadta a felesleget, és csak utána kezdett el sportolni. Ez egészen új irányzat azokhoz képest, amit a Diéta Mesterkurzusban összegyűjtöttünk. Fiúja, a celebéletben csak Roliként emlegetett könnyűzenész pedig azt emelte ki magáról, hogy pont olyan alakja van, mint az ülő Buddhának. Zen szemléletéhez láthatóan a túlzott rohanás sem tartozott hozzá.

A megjelentek nagy része nem tűnt gyakorlott futónak, és engem is éppen az érdekelt, hogy aki nem felkészült futó, hogyan fejlessze magát olyan szintre, hogy szeptemberben nekivághasson a sajtótájékoztatón megléphető távolságként emlegetett félmaratonnak. A téma szakértője, Angelday a Futóblog bloggere lett, mert ő elmondása szerint minden év tavaszán a nulláról indul.

Ricky Martin program lasagnéval

„Télen teljesen leépültem. Karácsonykor nekiláttunk a tálca sörnek, amikor megittam egy dobozzal, anyósom már nyitotta is a másodikat." Tavaly egy saját tervezésű Rambo programmal készítette fel magát a félmaratonra a blogger, idén egy szelídebb edzéstervet készített elő. „A nagy comebackre készülök egy új programmal. A tavalyiban az étkezésre is figyeltem a sport mellett, az idei Ricky Martin programban nem koncentrálok szigorúan az étkezésre. Néha egy-egy vasalt csirke jöhet paradicsomsalátával, de tegnap is, amikor hazamentem: hát lasagne volt" – vázolt a Rambóhoz képest egy lazább koncepciót Angelday, aki arra nem tért ki, miért épp a homoszexualitását idén tavasszal vállaló zenészről nevezte el új életmódprogramját.

{gallery}ricky{/gallery}

A futóklub egyik edzője, Knipl István szerint aki eddig még nem futott, az talán a közösségi élményekkel tudja magát a legjobban motiválni. „Decemberben voltam New Yorkban. A jetlegem miatt már reggel hatkor kimentem a Central Parkba. Nagy élmény volt, már akkor ki volt világítva a jégpálya, és az emberek korcsolyáztak. A futók 8-10-en egymás mögé rendeződve, szépen, csapatokban futottak. Később, a délelőtt folyamán kijöttek az idősebb nők és férfiak, és a kisgyerekes anyák is, akik a babakocsit tolva futottak. Arra gondoltam, nekünk is van Central Parkunk, a mienk a Margitsziget.

 

25. Félmaraton
A Nike Budapest Nemzetközi Félmaratont szeptember 5-én rendezi meg a Budapest Sportiroda. A 21,1 km-es távot párban is lefuthatják az indulók, akik így 13,7-7,4 kilométeres leosztásban futhatnak. Tavaly 53 országból gyűltek össze a futók, a legtöbben az Egyesült Királyságból érkeztek, de szép számban voltak amerikaiak, franciák, olaszok, németek is.

 

Résztávokból tegyük össze a szigetkört

Az 1 mérföldes magyar csúcstartó szerint a legjobb, ha futáshoz tömegek verődnek össze, ezért a szigetkörhöz az esti órákat ajánlotta, amikor is gyakran ugyanazokkal az arcokkal lehet találkozni. „Itt a centrumban is szoktam olyan embereket látni, akik nélkül már nem is tudom, hogy nyithatják ki a centrumot." A futószubkultúra hírességeire bővebben nem tértünk ki, inkább néhány, kezdőknek szóló tanácsot kértem Knipl Istvántól.

A futásban pont az a jó, hogy mindenki a saját szintjéről indulva fel tud készülni egy általa meghatározott szintre. Ha valaki nulláról indul, résztávokból tegye össze az egészet. Fut 5-600 métert, majd megáll, sétál 200 métert, és amikor újból készen áll, megint fut egy kicsit. Ha már megy egyszerre a szigetkör, akkor sem szabad túlfeszíteni azzal, hogy másnap már a dupláját akarja teljesíteni." Az edző szerint a futás előtt 2-3 órával már ne együnk kiadós fogást, csak gyümölcsöt, vagy csokit, különben az oldalunk szúrni kezd néhány száz méter után.

„Később, a gyakorlottabb futók váltogathatják a tempót: egy szakaszon lendületesebben fut, aztán kétszáz métert lassabban. Érdemes ezt az erdőben is kipróbálni majd, ahol a szakaszos hullámzást maga a terep adja meg." Végül a szintetikus futóruhákra tértünk rá. „Míg a női harisnyák általában 20 den vastagságúak, addig egy technikai futópóló 1 denes, és úgy van kialakítva a szövése, hogy az izzadtságot kivezeti és elpárologtatja. Műanyag érzése van, de nem tapad a testre. Futni kényelmesen jó."

Fotó: Markovics Balázs

 

Oszd meg másokkal is!
Mustra