Fontos tilalmat oldott föl a Nébih, sehol sem marad érvényben

tilalom-nebih-1322493470
Olvasási idő kb. 2 perc

A mai naptól az országban már sehol sincs érvényben tűzgyújtási tilalom. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tájékoztatása szerint az utolsó két vámegyében is feloldották a korlátozást.

Keddtől Magyarországon sehol nem marad érvényben a tűzgyújtási tilalom – közölte tegnap a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A döntés indoklása szerint az utóbbi napokban megfelelő mennyiségű csapadék hullott ahhoz, hogy a biomassza már ne legyen nagyon tűzveszélyes.

Az utolsó két vármegyében is feloldotta a tilalmat a Nébih

A korlátozás feloldása előtt már csak Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyékben volt érvényben tűzgyújtási tilalom. A hatóság ugyanakkor figyelmeztet: a körültekintés továbbra is indokolt.

A tilalom föloldása ellenére a Nébig figyelmeztet: erdőkben csak kijelölt tűzrakó helyen szabad tüzet rakni
A tilalom föloldása ellenére a Nébig figyelmeztet: erdőkben csak kijelölt tűzrakó helyen szabad tüzet rakniRyanJLane / Getty Images Hungary

A Nébih hangsúlyozta: a tűzgyújtásra vonatkozó előírásokat továbbra is be kell tartani, erdőkben csak kijelölt és kiépített tűzrakó helyen, szélcsendes időben lehet tüzet rakni úgy, hogy a környezetet ne veszélyeztesse.

A tüzet nem szabad felügyelet nélkül hagyni, távozás előtt gondosan el kell oltani.

Ahogy arról korábban a Dívány is beszámolt, március 7-én döntöttek a Nébih erdészeti szakemberei és a katasztrófavédelem munkatársai arról, hogy hat vármegyében tűzgyújtási tilalmat vezetnek be, mivel a megelőző időszakban a sok éves átlaghoz képest jóval kevesebb eső vagy hó hullott.

Az aktuális helyzetről mindig érdemes tájékozódni, hiszen a tűzgyújtási tilalom megszegése esetén a legalacsonyabb kiszabható bírság 10 ezer, a legmagasabb pedig 1 millió forint. Ha a keletkezett tűz megfékezéséhez a tűzoltók segítségére is szükség van, a pénzbüntetés mértéke 20 ezertől akár 3 millió forintig is terjedhet.

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek