Tízezreket evakuáltak Törökországban a futótűz miatt, egész Európa szenved a hőségtől
Több mint ötvenezer embert evakuáltak Törökország különböző régióiban a tűzvész miatt.
Több mint ötvenezer embert evakuáltak Törökország különböző régióiban a tűzvész miatt.
Az utazás során az utasok többsége fél a turbulenciától, de amíg eddig leginkább zivatarokhoz, viharfelhőkhöz kötötték a rázós pillanatokat, ma már fel kell készülnünk egy teljesen új helyzetre. A „láthatatlan” légörvény, azaz clear-air turbulence (CAT) nem csak sokkal gyakrabban fordul elő, de egyre erősebben csap le, és erről kizárólag a klímaváltozás tehet.
A Google új, még épülőben lévő londoni központját már birtokba vették. No nem emberek költöztek be, a természet talált magának utat a betondzsungelben.
A NASA élő közvetítéseit a jövőben a Netflix is közvetíti, ezek között várhatóan lesznek rakétakilövések és űrséták is.
Múlt héten pénteken még ezrek hitték, hogy megváltozott az életük a busás lottónyeremény miatt, ám hamar kiderült, hogy ez nem így van.
Gerendás Péter, a Liszt Ferenc-díjas magyar zeneszerző, előadóművész sokszínű zenei karrierje mellett egy 9 gyerekes édesapa is. Gyermekei közül már egyik fia, Ruben is zenei pályára lépett.
A legnagyobb ragadozó porcos hal, az embertámadásai miatt "fehér halál" nevet is viselő fehér cápa egy példányára bukkant a napokban egy montenegrói halász. A védett állatot a férfi Kotor mellett visszaengedte a tengerbe.
Már a Digitális Állampolgár (DÁP) mobilalkalmazásban is böngészhetjük azokat a Tárhelyünkre érkezett hivatalos üzeneteket, amelyeket az állami szervezetektől kapunk.
A mesterséges intelligencia segítségével megalkotott álműsorban Müller Cecília egy politikus covid vakcina miatti halálának kiváltó okait sorolja egy eltitkolt dokumentumra hivatkozva.
Másodfokú hőségriasztás lépett életbe ma éjfélkor. A katasztrófavédők egy banális, ám sokak által elkövetett hibára figyelmeztetnek, amitől az autód akár ki is gyulladhat a hőségben.