Medúzák jelentek meg a magyar folyóban: ezt kell tudni róluk
Ellepték a Körösöket a medúzák. Az édesvízi állatokat harcsázó horgászok fogták ki.
Ellepték a Körösöket a medúzák. Az édesvízi állatokat harcsázó horgászok fogták ki.
Egy hazai nőgyógyász nemrégiben megjelent könyvében határozottan állítja: a mesterséges oxitocin használata a szülésnél sokszor többet árt, mint amennyit használ. Egyre több anya és baba kerül így veszélybe, miközben a testünk természetes folyamataira kéne inkább hagyatkozni.
Július 14-től csak a főbejáraton keresztül lehet belépni a Farkasréti temetőbe, a többi kaput zárva tartják.
Örök kérdés, hogy milyen férfira vágynak a nők, mitől érzik magukat szeretve és biztonságban.
Az Axiom-4 legénysége ezekben a pillanatokban éppen megkezdte az előkészületeket a Föld felé Kapu Tiborral a fedélzeten. Mutatjuk, hol követheted élőben.
A filmtörténet örök klasszikusait sosem feledjük, akad, amelyikből idézni is tudunk, hiszen annyiszor láttuk. Bármikor tökéletes kikapcsolódást jelentenek – műfajtól függően természetesen – az egész család számára. Kvízünkből kiderül, mennyire emlékszel a legjobb retro filmekre.
Bár a bőrrák gyermekkorban ritka, a bőrt ekkor éri a legtöbb UV-terhelés, ami később komoly károsodásokhoz vezethet. A helyes fényvédelmi szokások korai kialakítása nemcsak a pillanatnyi védelemről szól, hanem hosszú távon segíthet megelőzni a bőrrák kialakulását is.
A húszéves rab egy éppen szabaduló cellatársa csomagjában szökött meg a franciaországi Lyonban.
A csernobili atomerőmű fölé emelt védőépítmény még februárban megrongálódott egy dróntámadás következtében.
Katolikus pap reverendában, aki elektronikus zenére táncoltatja a tömeget? Ez nem egy Netflix-sorozat, hanem valóság: a portugál Padre Guilherme Peixoto nemcsak misét celebrál, hanem DJ-pult mögé is áll – és immár több mint 1,3 millióan követik az Instagramon, TikTokon pedig 1,2 milliós rajongótábora van.