Gyakori vírusfertőzés felelhet ezért a ráktípusért
Az E. coli lehet a felelős azért, hogy egyre több fiatal felnőttnél alakul ki vastagbélrák.
Az E. coli lehet a felelős azért, hogy egyre több fiatal felnőttnél alakul ki vastagbélrák.
Az elmúlt napokban rengetegen utaztak Rómába, hogy részt vegyenek Ferenc pápa temetési szertartásán. Hasonlóan nagy tömegeket vonz majd a pápaválasztás is május folyamán. Sokan vasúton érkeztek Rómába, a vonat a világ egyik legforgalmasabb pályaudvarára, a Terminire gördült be, melynek jelentős magyar vonatkozása is van.
Benjamin Netanyahu és Vlagyimir Putyin is a hiányzók közt vannak: a legtöbb főméltóság és politikus ott lesz, hogy búcsút vegyen a pápától.
Nyugat-Európa területének komoly részét sújtja áramszünet hétfő dél óta: Portugáliában és Spanyolországban a közlekedés is megbénult, de jelentettek kimaradásokat Belgiumból, Franciaországból és Andorrából is.
Több száz házasság köttetett már a történelem folyamán, gyakran igen szövevényes szálak mentén, amelyek során a szerelem, a politika és az érdekek bonyolult hálója szőtte a sorsokat. Kvízünkben ezúttal arra vagyunk kíváncsiak, hogy mennyire ismered a nagy királyok feleségeit.
Leginkább a nyugtaadást és a foglalkoztatottak bejelentését ellenőrzik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai április végén és május elején.
A regensburgi Dackelparadén 1170 tacskó vonult fel, ezzel megdőlt minden korábbi rekord, a világ legnagyobb tacskófelvonulását a Guinness World Records is megerősítette. A németek sikerén felbuzdulva a DOGZ Fesztivál szervezői elhatározták, hogy rekordkísérletre invitálják a tacskógazdikat.
A derékfájás rendkívül gyakori tünet, fiatalkortól időskorig a felnőtt lakosság 85-90 százaléka megtapasztalta már. A kiváltó okoktól függően tarthat rövid ideig, és jelentősen meg is keserítheti mindennapi élettevékenységünket.
Elkészült a hivatalos orvosszakértői jelentés arról, hogy mi okozta Gene Hackman és felesége, Betsy Arakawa halálát.
Eddig sikerült megakadályozni az ázsiai lódarázs elterjedését hazánkban, ám a különösen a méhekre nagyon veszélyes rovar idén akár egész Magyarországon elszaporodhat – hacsak nem történnek megfelelő intézkedések.