
Hat hónap után visszatértek a Földre az asztronauták, és egy rekordot is felállítottak az űrben.
Tekintélyes méretű farokhosszával beírta magát a Guinness-rekordok Könyvébe ez a szürke macska.
Kevesen ismerik ma már a magyar pilóta nevét, de Endresz György izgalmakkal teli élete mindenképp említést érdemel a hazai rekorderek között.
Négy évébe telt, hogy körbeérje a földet, közben 13 országon gyalogolt át.
Visszatekintésünkben újból átélheted Milák eddigi legcsodásabb úszásait, köztük a párizsi diadalt a 100 méteres pillangóúszás döntőjében.
A Nagy-Britannia és Zanzibár között kirobbant villámkonfliktus mindössze 38 percig tartott, ezzel máig a világ legrövidebb háborújának számít.
Egy londoni ír munkásember elhatározta, megdönti az élve eltemetés világcsúcsát, ezért több mint nyolc hetet töltött a föld alatt koporsóba zárva.
Különös és extrém „leggel” vált világhírűvé Mihailo Tolotosz görög szerzetes: az atya hosszú élete során sosem találkozott nővel, pontos fogalma sem volt róla, hogyan néznek ki a másik nem képviselői.
Vesna Vulović szerb–jugoszláv stewardess tízezer métert zuhant egy terroristák által felrobbantott repülőből, hihetetlen módon túlélte a katasztrófát és világrekordot állított fel.
Máig Fjodor és Valentyina Vasziljev, a 18. századi orosz parasztházaspár számít a világ legszaporább párjának. A férfi élete során összesen 87 gyermeket nemzett.
A szervezeten kívüli megtermékenyítésnek hála egyre-másra jönnek a hírek a 60-as, majd a 70-es éveikben járó újdonsült és boldog kismamákról.
Be akarta bizonyítani, hogy a mérges kígyók csak akkor támadnak emberre, ha provokálják őket. Guinness-rekord lett a végeredmény.
A világ legidősebb emberei elmondták, szerintük minek köszönhették hosszú életüket.
Lina Medina története ma is megdöbbenti a világot.
A klasszikusabb kategóriák mellett sokan különös, bizarrnak ható dolgokban döntenek világcsúcsot – ezekből válogattunk egy csokorra valót.
Ha ezeket a hétvégi szokásokat elkerülnénk, sikeresebbek is lehetnénk.
Már az iskolában megtanuljuk ezt a nevet.