A három legjobb őszi gyümölcs diétázóknak

Közhely, hogy külsőnk karbantartásának egyik eszköze a helyes étrend, ezen belül is a megfelelő energiabevitel, aminek jó eszköze a gyümölcs. Ezzel szemben vannak olyan téves elképzelések, hogy teljesen fölösleges a bevitt kalóriákat számolgatni. Ez butaság, ha ugyanis úgy gondolja, hogy gyümölcsdiétát tart, és nem néz utána a gyümölcsök energiatartalmának, előfordulhat, hogy a diéta végére nem fogyni fog, hanem még pár kilóval gyarapodni is. Az, hogy az ember gyümölcsöt eszik, rendkívül egészséges, mert sok vitamint és ásványi anyagot vehetünk így magunkhoz, de ugyanakkor rengeteg gyümölcscukrot is, ami nem éppen kedvező a fogyókúrának. Persze kiiktatni sem kell az étrendből a gyümölcsöket, csak mértékkel kell fogyasztani őket.

shutterstock 128595233

 

A legolcsóbb őszi gyümölcs a szőlő, az alma, a szilva és a körte. Ezek közül a szőlő az, amit diétázáshoz nem kifejezetten ajánlok, mert rengeteg benne a glükóz: észre sem veszi az ember, és már fel is falta a napi ajánlott kalóriamennyiséget, és még jól sem lehet tőle lakni. Az tuti, hogy jól hat a lelkiállapotra, és csillapítja az édesség iránti vágyat, na meg finom is, de sajnos 400-500 gramm gyümölcsben (amennyit körülbelül egy nagyobb fürt nyom!), 300-450 kilokalória (kcal) energia is lehet. Nyilván kevesebbet is lehet enni belőle (bár azt meg minek?), csak tudja megállni, hogy ne falja fel az egészet, főleg ha jó ropogós és édes. (Tegye fel a kezét akinek ez mindig sikerül!)

Szőlőcukor

A glükóz (Glc) – köznapi nevén szőlőcukor.  Fontossága a biológiai folyamatokban alapvető: a sejtek energia- és metabolitforrásként hasznosítják. Élő szervezetben a glükóznak csak a Denantiomerje fordul elő, melyet dextróznak neveznek. Az L-glükóz biológiailag inaktív, a sejtek nem tudják hasznosítani. Szabad állapotban előfordul a természetben egyes gyümölcsökben (például a szőlőben, innen a szőlőcukor név). A vérben a koncentrációja éhgyomornál 70–100 mg/100 ml értékek között, szénhidrátgazdag étkezés után 160 mg/100 ml alatt számít normális értéknek.

  Forrás: Wikipédia.org

Szóval, a szőlőt maximum friss gyümölcssalátába tegye, így kisebb mennyiséget használ, és annak is kisebb a veszélye, hogy azonnal felfal egy csomó kalóriát.

Alma – a diétás gyümölcsök királynője

Gondolta volna, hogy a négy gyümölcs közül az almában van a legkevesebb energia? Érdekes, hogy egy közepes méretű alma (kb. 200 g) érett állapotban nagyjából 70 kcal-t tartalmaz, tehát jóval kevesebbet, mint a szőlő, miközben még mindig édes. Emellett segíti az emésztést és javítja az anyagcserét, ráadásul tökéletes hasmenés ellen, és megköti a bélben a rákkeltő anyagokat. Sok benne a kalcium, cink, kálium, flour, jód és szelén. Emlékszik, amikor Terence Hill almát ropogtat a pókerasztal mellett és a következőket mondja: „Minden nap egy alma, és a doktor alma”? Nos, ez így elég hülyén hangzik, viszont az eredeti verzióból kiderül, ő is csak egy régi angol szólást idéz: „an apple a day keeps the doctor away”, azaz "mindennap egy alma, az orvost távol tartja". Ha teheti, ne csak édes almát egyen: minél savanykásabb, annál kevesebb a kalória is.

shutterstock 99323570

Szilva

A szilva az egyik legjobb, emésztést gyorsító gyümölcs. Már 20 dekától beindul az anyagcsere, ezért érdemes reggel és nap közben is fogyasztani. Rengeteg benne a vitamin és ásványi anyag: A-vitamin, béta-karotin, B1- és B2-, valamint C-vitamin, kálium, kalcium, foszfor és magnézium. 200 gramm szilva energiatartalma pedig mindössze körülbelül 90 kilokalória.

Körte

A körte hibátlan C-vitamin-, kálium- és rézforrás. Hatékonyan hat az emésztésre, sok élelmi rostot tartalmaz. Állítólag nagyon hatékony depresszió ellen, emellett csökkenti a végbélrák kialakulásának esélyét is. Egyetlen körtével biztosítható a napi C-vitaminszükséglet.

Bónusz: cukorbetegeknek is kiváló, mivel a cukortartalmának 75 százaléka fruktóz (gyümölcscukor), illetve szorbit (cukoralkohol), és ezeknek az átalakításához nem kell inzulin.

Tipp: a főzött körte levéből remek energiaital készíthető. Ennek és még más egészséges energiaitalnak a receptjét, hamarosan olvashatja a Dívány, Alapkonyha rovatában.

Fruktóz

A fruktóz vagy gyümölcscukor a legédesebb cukorféleség, a gyümölcsökben és a mézben található meg természetes formájában. Biológiailag a glükózhoz hasonlóan fontos szénhidrát. A szervezetben a gyümölcscukornak szőlőcukorrá való átalakulása enzimes hatásra megy végbe. Így a gyümölcscukor is felhasználódik, de elfogyasztása után lassabban emeli meg a vércukorszintet, mint a szőlőcukor. Ennek gyógyászati szempontból nagy jelentősége van.

A gyümölcscukor a legédesebb ízű cukor, édesebb a répacukornál is, így ugyanolyan édes íz eléréséhez 30-40%-kal kevesebb is elegendő. Ezáltal csökkenthető az energiabevitel. Cukorbetegek is fogyaszthatják, de számukra gyümölcscukorból és szorbitból napi 30 g-nál több nem ajánlott.

A fruktózt az inzulintól függetlenül használja fel a szervezet: a fruktóz szelektíven a májglikogénraktárait tölti fel, ha ezek beteltek, akkor triglicerideket állít elő belőle a szervezet, azaz zsírrá alakul. A túlzott fruktózbevitel hatására fokozódik a zsírdeponálás a szervezetben. Fogyasztása edzések előtt vagy tartós megterhelés esetén javasolható.

Forrás: Wikipédia.org

Amellett, hogy a fenti gyümölcsök nagyon egészségesek, tökéletes kiegészítői az őszi diétának. Ha nyomon követi a kalóriabevitelt, és megpróbál napi maximum 1200-1300 kilokalóriát fogyasztani, garantált a fogyás. Persze, ez lassú folyamat, ne számítson arra, hogy egy hét alatt látványos eredményt érhet el. Ehhez legalább két hónap szükséges, cserébe viszont meg fog lepődni, hogy milyen egyszerű tartani a tudatos étkezést, és mennyivel könnyebben fogja érezni magát, hogy nincsen állandóan tele a gyomra.

Arra ügyeljen, hogy ebédre mindig laktatót egyen, így lesz energiája dolgozni és éhes sem marad. Ha nagyon kívánja az édességet, egyen egy kevés szőlőt, de napi 1-2 kocka csokoládé (leginkább étcsokoládé) is simán megengedett. Ne felejtse el, hogy a mozgás is hatékony a súlyvesztéshez. Nem kell túlzásba vinni, de hetente legalább kétszer menjen el futni, táncolni, biciklizni, úszni, vagy konditerembe – egyszóval mozogni.

Akkor jár a legjobban, ha a gyümölcsöket felszeletelve külön-külön(!) tárolva, tehát nem salátaként készíti el. Ez azért fontos, mert együtt gyorsabban erjednek meg a gyümölcsökben lévő cukrok.

  Napközben reggeli és ebéd között, illetve ebéd és uzsonna között fogyassza őket mértékkel. Reggelire legjobb, ha tojást eszik (bármilyen formában jó, két közepes tojásból készült rántotta körülbelül 150 kilokalória), uzsonnára/vacsorára pedig egyen sovány húst és zöldséget. Iktassa ki étrendjéből a pékárut: el sem fogja hinni, mennyire nem hiányzik az étrendből pár hét után.

Tipp: A gyümölcsöket frissen fogyassza, mert a mirelit és az aszalt változatokban sokkal több a gyümölcscukor! Persze utóbbiak is helyet kaphatnak egy diétában: kis mennyiségben kiválóak az édesség vagy a nassolnivaló egészséges kiváltására.

Oszd meg másokkal is!
Mustra