A XX. század német ifjúsági irodalma büszkélkedhet egy olyan szerzővel, aki művei alapján simán élvezhetne J. R. R. Tolkien vagy J. K. Rowling ismertségéhez hasonló népszerűséget, ha az angolszász világhoz egy centivel közelebb lenne, és főleg ha a filmipar nem bánt volna el vele hihetetlenül gonoszul. A Végtelen történetet a belőle készült filmek és sorozatok inkább lejáratták, minthogy klasszikussá avatták volna, és az író, Michael Ende megpróbálta ugyan leállítani a filmforgatási gépezetet, de akkor már késő volt. Most azonban lehet, hogy mégis van remény, elvileg előkészületben az igazi, hű, jól megcsinált verzió.
A Végtelen történet című könyv először 1979-ben jelent meg. Az írónak, az akkor 50 éves német Michael Endének korábban is voltak már gyerekkönyv-sikerei, elsősorban a Momo, de ez a piros és zöld tintával nyomtatott regény, amely szerepel saját magában, akkorát aratott, mint még előtte egy német ifjúsági regény sem. A Végtelen történet abba a mindent vivő kategóriába tartozik, mint a Gyűrűk ura vagy a Harry Potter: elsősorban egy érdekes, kalandos, mesés regény, ami a gyerekeket és a felnőtteket is leköti fordulatos cselekményével. Ugyanakkor hihetetlenül gazdag szimbólumokban és mondanivalóban, ezért az olvasó, ha kicsit elmélyül benne, rengeteg mindent fedez fel a felszín alatt a könyvben, illetve saját magában.
De ha egy író mindent elsöprő világsikert akar, azt az első számú szabályt be kell tartania, hogy kötelező Nagy-Britanniában vagy Amerikában születnie – az angolszász világ ugyanis a jelek szerint nehezen fogad el egy német írót. A Végtelen történet azonban van annyira zseniális, hogy még az USA-ban élő közönség is talán hajlandó lett volna egy kivételt tenni, és felemelni Michael Endét a legnagyobb klasszikusok közé. A sikert, először úgy látszott, biztosítani fogja a Végtelen történet filmverziója. De aztán valahogy minden félrecsúszott, és az akkor minden idők legdrágább német filmjének számító mozi inkább tönkretette, amit elvileg fel kellett volna emelnie.
A Végtelen történet című filmet 1984-ben mutatták be, a rendezője pedig Wolfgang Petersen volt, akit eggyel korábbi, Das Boot című filmje miatt gyakorlatilag frissiben avattak szentté a mozirajongók. Azóta már tudjuk, hogy Petersen nem éppen egy szofisztikált művészmozis mester, az utóbbi évtizedekben olyan dolgozatokat ad ki a keze alól, mint a Vírus, a Poseidon vagy a Trója. De a ’80-as évek első felében jó választásnak tűnt, lehetett azt hinni, hogy Michael Ende alapanyaga Wolfgang Petersen által megfilmesítve le fogja tarolni a világot. Hát nem így lett.
Petersen részben maga írta a forgatókönyvet a regényből. Odáig még érthetőek a döntései, hogy elhatározta, hogy csak a könyv első felét viszi fel első nekifutásra a vászonra, annyira sok minden történik a viszonylag vaskos kötetben, hogy azt másfél-két órába belesűríteni lehetetlen. Azonban ebből az első félből is csak a szereplőket tartotta meg, a cselekményt ellenben teljesen átírta és gyakorlatilag a teljes szimbolikájától megfosztotta. Ami papíron egy érzelmekben gazdag, izgalmas és néha rettenetes belső utazás a félelmektől a vágyakon keresztül a tébolyt is érintve végül a szeretetig és az elfogadásig, abból a vásznon egy kétségtelenül látványos, jópofa és ötletes, de egyébként teljesen semmitmondó tucatkalandfilm lett.
Amikor Michael Ende megtudta, hogy élete fő művéből gyakorlatilag egy Muppet-show-t akarnak csinálni, megpróbálta a projektet leállítani, de már túl késő volt. Pereskedett is, de csak annyit tudott elérni, hogy nevét mindenhonnan tüntessék el a produkcióból. A film megjelent, és Európában elég tisztességes siker lett, még talán a betétdalára is egész sokan emlékeznek. Minden idők legdrágább német filmje – pedig angolul forgott – Amerikában azonban elhasalt, alig nézte meg valaki. A Végtelen történet film kedves és élvezhető azoknak, akik nem olvasták a könyvet, akik viszont olvasták, feltehetőleg lebeszélték a többieket a filmről, és ennek ezek szerint meg is lett az eredménye.
A viszonylagos bukás ellenére második, sőt, harmadik rész is készült a Végtelen történetből 1990-ben és 1994-ben, de ezek még durvábban veszik semmibe azt a művet, amit elméletileg feldolgoznak. Ami a világ legnagyobb német filmes dobásának indult, abból paradox módon egy teljesen fantáziátlan fantasy-franchise lett. A Végtelen történet a ’80-as években még nagyon divatban volt, de talán a pocsék filmeknek is köszönhető, hogy a későbbi generációknak már nem igazán jutott eszébe elővenni a könyvet.
Ha van pozitív vetülete annak, hogy Hollywood újabban szinte csak adaptációkat és folytatásokat gyárt, akkor az az, hogy teljesen logikus lépés lenne most újra elővenni és újrakezdeni a Végtelen történetet (akár sagának is lehet nevezni, ha nagyon muszáj), mert a cím azért mégiscsak ismerősen hangzik még, de a három (egyre bénább) filmet csak elfelejtették már a moziba járók. És amint azt a Gyűrűk ura megmutatta, lehet már fantasy-könyvekből muppet-effektus nélküli, jó és komolyan (is) vehető filmeket csinálni. A Warner Bros. és Leonardo DiCaprio cége, az Appian Way állítólag már 2009. óta készítgeti az új Végtelen történetet, ami végre egy olyan széria lehetne a XX. század legnagyobb szabású német ifjúsági regényéből, amiben nemcsak a könyv szereplői vonulnak fel revüszerűen, hanem ami el is meséli, hogy igazából miről szól ez a bizonyos történet. Ha jól csinálnák meg, ez bombasiker lehetne. Michael Endének vannak még rajongói, és ők tűkön ülve várják, hogy a filmet tényleg forgatni kezdjék. A többieknek meg valószínűleg a 2010-es évek legkellemesebb mozis meglepetése lesz, ha az új Végtelen történet tényleg elkészül.
Michael Ende
1929-ben született Garmisch-Partenkirchenben, színésznek és drámaírónak indult, eleinte filmkritikusként is dolgozott. Édesapja szürrealista stílusban dolgozó festő volt, Edgar Endének hívták, az ő rajzai kísérik Michael Ende zseniális, egyszerre végtelenül felemelő és borzasztóan nyomasztó, 1984-ben megjelent novellagyűjteményét, a Tükör a tükörbent. Ez a könyv például kifejezetten felnőtteknek szól, de a közönség ettől még kizárólag gyerekkönyvíróként hajlandó Endét elfogadni. Ő pont emiatt emigrált Németországból Olaszországba 1970-ben, itt írta meg a Momót, ami ennek megfelelően valahol a modernizálódó Itáliában játszódik. Ez hozta meg neki az igazi nemzetközi ismertséget, ami a Végtelen történettel tetőzött. Michael Ende 1995-ben meghalt, de reméljük, műveinek karrierje folytatódni fog még.
