51 évesen lett anya a Szomszédok színésznője

zavodszky-noemi-cover(1)
Olvasási idő kb. 3 perc

Závodszky Noémi maga is megtapasztalta az anyaság és karrier kettős elvárásait.

Későn vált anyává a Szomszédok és a Barátok közt színésznője. Závodszky Noémi vallja, semmi nem történik véletlenül, az sem, hogy végül 51 évesen tapasztalhatta meg a szülőség csodáját. 

Závodszky Noémi  színművész, szinkronszínész, közel harminc éve a székesfehérvári Vörösmarty Színház társulatának tagja. Hangjára leginkább a Beverly Hills 90210-ből vagy a Két pasi, meg egy kicsi-ből emlékezhetünk, de esténként rendszeresen otthonunkban láthattuk a Szomszédok, a Barátok közt, a Kisváros vagy a Patika epizódjaiban. A Feminának anyává válásáról és karrierje kihívásairól mesélt. 

Későn vált édesanyává Závodszky Noémi, de úgy véli, éppen jó időben történt
Későn vált édesanyává Závodszky Noémi, de úgy véli, éppen jó időben történt

Semmi sem véletlen, vallja Závodszky Noémi

  • Számtalan színpadi és televíziós szerepet követően 2020-ban olyan fordulatot vett az élete, amit már régóta vágyott: édesanyává vált. Sokáig úgy gondolta, képtelen lenne megosztani figyelmét karrierje és leendő gyermeke között, s ebben megerősítette mindaz, amit környezetében tapasztalt. 
  • Akár párkapcsolatban élt, akár egyedül, egy idő után a gyermek utáni vágya nem múlt el. Mindig úgy hitte, egyszer szül majd, egy gyermekre, akár ikrekre is készült, s azt is hamar érezte, hogy lánya lesz majd. 
  • Az anyává válás komoly változásokat hozott az életében, nem csak azt, hogy közel két és fél évig minden figyelmét erre szentelte és nem vállalt szerepeket. 
  • Hosszas lelki felkészülést követően döntöttek úgy akkori párjával, hogy elindulnak a szülőség útján, azonban a vágyott gyermek nem fogant meg, annak ellenére, hogy mindketten egészségesek voltak, sőt, a lombikprogram sem sikerült. 
  • 2020-ban lett mindezek ellenére szülő, több mint öt évnyi várakozást követően: gyermeke örökbefogadással került családjukba. Blanka érkezését követően egy évig tervezetten hanyagolta hivatását, végül két és fél évig maradt otthon. Mint mondta, a Covid-időszak és a környezet, amit sikerült megteremteniük, ideális volt egy apró gyermek érkezéséhez. Jelenleg egyedülállóként neveli őt. 

"Váratlanul ért a telefon, erre nem lehet felkészülni, de nyilván fejest ugrottunk az egészbe. A papírok miatt egyhetesen tudtuk csak hazahozni a kórházból, mert ilyenkor egy csomó mindennek ismét meg kell felelni, így egy új környezettanulmánynak is, és újra be kell szerezni frissen dokumentumokat. Mielőtt mentünk érte, előző éjjel semmit nem aludtam, mert kétségek voltak bennem: mi van, ha én erre nem vagyok alkalmas, honnan fogom tudni, hogy mit kell csinálni, mit fogok érezni, amit érzek, az jó lesz-e. Tele voltam kérdéssel és kérdőjellel" - emlékezett vissza.

A művésznő az eljárás gyakorlati oldaláról is beszélt az interjú során, s szóba került az is, hogy Blanka előtt sem titok az, hogy örökbe fogadták. 

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • életem
Ilyen volt egy ember arca 15 ezer évvel ezelőtt
Ilyen volt egy ember arca 15 ezer évvel ezelőtt

Nem volt nagyon más az ember arca a jégkorszak előtt sem, ezt bizonyítja ez a nő is.

március 4., 16:00

  • Testem
Megfejthették, mi okozza a betegséget, amely tömegekkel végzett Kongóban
Megfejthették, mi okozza a betegséget, amely tömegekkel végzett Kongóban

Az orvosok szerint az a legaggasztóbb a rejtélyes betegségben, hogy a tünetek megjelenése és a halálesetek között általában csak 48 óra telt el.

március 4., 12:40

  • életem
A „lusta” Z generáció idegrendszere más, erről pedig a szülők is tehetnek
A „lusta” Z generáció idegrendszere más, erről pedig a szülők is tehetnek

Annak gyökerei, ami miatt kritizáljuk a Z generációt, szüleik döntéseikben is keresendő.

44 perce

  • Testem
Életveszélyben lehetsz, ha ezt a hangot hallod a füledben
Életveszélyben lehetsz, ha ezt a hangot hallod a füledben

Egy végzetes érrendszeri esemény előszobája is lehet.

március 4., 16:46

  • életem
Autizmusa miatt elmegyógyintézetbe zárták, 45 év után jutott ki onnan egy nő
Autizmusa miatt elmegyógyintézetbe zárták, 45 év után jutott ki onnan egy nő

Gyerekkorától fogva jogtalanul tartottak bezárva egy autista nőt, évtizedeken keresztül senki sem kérdőjelezte meg a döntést.

március 4., 11:40

  • VIP
Megszólalt Meghan Markle: ilyen hatással volt házasságára netflixes sorozata
Megszólalt Meghan Markle: ilyen hatással volt házasságára netflixes sorozata

Vadonatúj Netflix-sorozatában ejtett arról pár szót Meghan Markle, hogyan alakul kapcsolata Harry herceggel.

március 4., 14:36

  • Édes otthon
Nagy változás élesedik az ügyintézésben, rengeteg embert érint
Nagy változás élesedik az ügyintézésben, rengeteg embert érint

Megváltozik ezzel a fontos nyomtatvánnyal kapcsolatos ügyintézés.

március 4., 13:36

  • világom
Donald rágó után itt a Donald csoki is, de ezen Trump van a kacsa helyett
Donald rágó után itt a Donald csoki is, de ezen Trump van a kacsa helyett

A rágó már régi ismerős, de most itt a csoki is, egy másik, régi ismerőssel.

március 4., 15:10

  • életem
Hiába kapsz felszólítást, ezt a büntetést semmiképp se fizesd be
Hiába kapsz felszólítást, ezt a büntetést semmiképp se fizesd be

Hiába kapsz felszólító emailt, hiába fenyegetnek további büntetésekkel, ne fizess!

március 4., 12:10

  • Offline
Mickey egér neve eredetileg egészen furcsa volt: Walt Disney felesége változtatta meg
Mickey egér neve eredetileg egészen furcsa volt: Walt Disney felesége változtatta meg

Mickey egeret először majdnem egészen máshogy hívták. Tudd meg, mi lett volna az eredeti neve.

március 4., 14:00

  • életem
Fontos ellátásból zárja ki a magyar nyugdíjrendszer ezeket a nőket: aki túl fiatal, nem kapja meg
Fontos ellátásból zárja ki a magyar nyugdíjrendszer ezeket a nőket: aki túl fiatal, nem kapja meg

A nyugdíjra vonatkozó szabályok szerint sok magyar nőnek nem járhat ez az ellátás.

március 4., 10:06

  • Édes otthon
3 veszélyes hiba, amit hosszabbítóval elkövethetsz
3 veszélyes hiba, amit hosszabbítóval elkövethetsz

Akár a hosszabbító rossz használata is veszélyes lehet: lakástüzet is okozhat.

március 4., 18:30

  • világom
Ez lehet a Föld egyik legrégebbi népe: erre a kontinensre nem is gondolnál
Ez lehet a Föld egyik legrégebbi népe: erre a kontinensre nem is gondolnál

Meglepő lehet a részeredmény a Föld legősibb népe címért való versenyben.

március 4., 19:00

  • Mindennapi
Duplájára drágult ez az alapanyag: sok magyar ételhez is nélkülözhetetlen
Duplájára drágult ez az alapanyag: sok magyar ételhez is nélkülözhetetlen

A magyar konyhában fontos helyet elfoglaló alapanyag ára több mint 110 százalékkal nőtt.

március 4., 17:30

  • lájfhekk
700 ezres kezdőfizetéssel állhatsz munkába, ha ezeket a területeket választod
700 ezres kezdőfizetéssel állhatsz munkába, ha ezeket a területeket választod

Egyes pályakezdők fizetése magasabb, mint a tapasztaltabb munkavállalóké.

március 4., 11:10

  • világom
Ferenc pápa talán már soha nem látogat haza, hiába várják – megszakadhat a pápai hagyomány
Ferenc pápa talán már soha nem látogat haza, hiába várják – megszakadhat a pápai hagyomány

Egészségi állapota miatt félő, hogy elődeivel ellentétben a katolikus egyházfő nem látogatja meg pápaként a szülőhazáját.

március 4., 10:36

  • Offline
Robbie Williams azt mondja, az ufók azért keresték meg, hogy beszéljen róluk
Robbie Williams azt mondja, az ufók azért keresték meg, hogy beszéljen róluk

Robbie Williams szerint Los Angelesben több paranormális dolog történik, mint Anglia ezeréves kastélyaiban.

március 4., 05:46

  • életem
Ijesztő, mire képes az AI: úgy beszélget 2 chatbot, hogy ember ne értse
Ijesztő, mire képes az AI: úgy beszélget 2 chatbot, hogy ember ne értse

Videóra vettek két AI-asszisztenst, amelyek emberek által érthetetlen nyelvre váltottak a könnyebb kommunikációért.

március 4., 06:30

  • Offline
Láttad már a Mr. Universe versenyzőjeként Sean Conneryt? Le fog esni az állad
Láttad már a Mr. Universe versenyzőjeként Sean Conneryt? Le fog esni az állad

1953-ban indult a fiatal Sean a rangos szépségversenyen, és nem is hiába.

március 4., 19:30

  • Testem
Ez a mindennapos ital 12 percet vesz el az életedből minden alkalommal
Ez a mindennapos ital 12 percet vesz el az életedből minden alkalommal

Kutatások szerint bizonyos ételek és italok megrövidítik az életünket, mutatjuk a listát.

március 4., 06:00

  • világom
Ebben a városkában töltötte utolsó éveit Horthy Miklós
Ebben a városkában töltötte utolsó éveit Horthy Miklós

A Horthy-család Portugáliában az emigráns arisztokraták és kémek paradicsomaként ismert Estorilban telepedett le.

március 4., 08:50

  • világom
Te látod a képen a kiskutyát? Lenyűgöző illúzió csalogatja turisták ezreit ehhez a hegyhez
Te látod a képen a kiskutyát? Lenyűgöző illúzió csalogatja turisták ezreit ehhez a hegyhez

Egy nyaralási fotóval kezdődött. Most özönlenek ide a turisták, hogy lássák a csodálatos képződményt.

március 4., 08:20

  • Offline
Nézd meg, milyen volt egy női boxmeccs 1901-ben
Nézd meg, milyen volt egy női boxmeccs 1901-ben

Megdöbbentő felvételek több mint 120 évvel ezelőttről, egy női boxmeccsről.

március 4., 07:26

  • világom
1200 embert telepítettek ki otthonaikból a hatóságok, egyre veszélyesebbek az erdőtüzek Japánban
1200 embert telepítettek ki otthonaikból a hatóságok, egyre veszélyesebbek az erdőtüzek Japánban

A hatóságok szerint ennél nagyobb területen is kialakulhat még vészhelyzet.

március 4., 09:36

  • Offline
Furcsa szakmák kvíze: tudod, mit csinál a podológus?
Furcsa szakmák kvíze: tudod, mit csinál a podológus?

Számos mai foglalkozás elnevezése megtévesztő vagy idegen lehet, ebből a kvízből megtudhatod, mennyire ismered ezeket a munkákat.

március 4., 06:46

  • világom
Rejtélyes jeleket észleltek a januári repülőgép-szerencsétlenség helyszínén
Rejtélyes jeleket észleltek a januári repülőgép-szerencsétlenség helyszínén

A pilóták különös riasztásokat kaptak a levegőben, pár kilométerre onnan, ahol korábban 67 ember halt meg egy légi balesetben.

március 4., 08:36

  • Testem
Riasztó mértékben emelkedik a fertőzöttek száma: több tilalomról is döntöttek
Riasztó mértékben emelkedik a fertőzöttek száma: több tilalomról is döntöttek

A fertőzöttek számának emelkedése miatt hétfői hatállyal több tilalom is életbe lépett.

március 4., 07:46

  • életem
Hatalmas razziákra készül a rendőrség, pár nap és itt az első
Hatalmas razziákra készül a rendőrség, pár nap és itt az első

Ezekben az időszakokban biztosan lehet rendőrségi razziára számítani.

március 4., 08:06

  • Testem
7 idegesítő szokás, amivel felbosszantod az orvosodat
7 idegesítő szokás, amivel felbosszantod az orvosodat

Az orvosi hivatás kihívásokkal teli szakma, a betegek rossz szokásai is próbára teszik a gyógyítókat. Ezekkel könnyen kiakaszthatod az orvosodat.

március 4., 07:00

  • lájfhekk
Alattomosan lopnak adatot a Google böngészőjéből: milliók vannak veszélyben
Alattomosan lopnak adatot a Google böngészőjéből: milliók vannak veszélyben

Több millió ember lehet veszélyben, mutatjuk, mit kell ellenőrizned a böngésződben.

március 4., 09:06

Érdekességek