„Máig nem bocsátottak meg nekem szeretett hazámban, Magyarországon” – Rökk Marika élete

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Néhány évvel ezelőtt különös dokumentumokat hozott nyilvánosságra a német Bild lap, az egykori magyar revükirálynőről, Rökk Marikáról. A lányt Hitler kedvenc színésznőjeként is emlegetik, valamint kemény vádakat is megfogalmaztak vele kapcsolatban. Na de ki is volt valójában Rökk Marika, akinek játékára még Jászai Mari is felkapta a fejét?

2017 februárjában írta meg a Guardian, hogy az egykori magyar revükirálynő Rökk Marika, az oroszoknak kémkedett a második világháború alatt. A kemény vádakra Rökk 72 éves lánya is reagált, pimaszságnak nevezte a híreszteléseket. Úgy fogalmazott:

Idézőjel ikon

Anyám emlékét korábban azzal próbálták bemocskolni, hogy a nácik kegyeltje volt, és most előjött ez a szovjet kémvád, ráadásul úgy, hogy apámat is belevonták. Ehhez már fantázia kell!

Rökk Marika nevét manapság itthon kevesen ismerhetik, mert karrierje leginkább Németországban indult be, illetve gyermekkorában is főként külföldön kamatoztatta tehetségét, már egészen fiatalon volt lehetősége a Moulin Rouge-ban és a Broadway-n táncolni.

Nem a lábával táncol, hanem a szívével – írták Rökk Marikáról

A világpolgár magyar színésznő születésétől kezdve járta a világot, ugyanis nem is Magyarországon látta meg a napvilágot 1913-ban, hanem az egyiptomi Kairóban. Ez azért történhetett, mert édesapja, Rökk Ede komoly tüdőbetegséggel küzdött, így az orvosa azt javasolta, utazzon Egyiptomba, hiszen az országnak tökéletes klímája van ahhoz, hogy ott rendbe jöjjön. Az első világháborúig maradtak Kairóban, utána visszatértek Magyarországra, ahol Rökk Marika tehetsége először megcsillant.

Még csak nyolcéves kislány volt, amikor Jászai Mari felfigyelt rá egy hévízi zenepavilonban. Az egyik legnagyobb magyar színésznő így nyilatkozott Rökk Marikáról:

Idézőjel ikon

Ez a kifejezőkészség, ezek a szemek! Emlékezzék a szavamra: művésznő lesz a lányából. A művészetből fog pénzt keresni. Taníttassa táncolni

– mondta a kislány édesanyjának.

Rökk Marika már kislányként is nagyon ambiciózus volt. Mivel szülei eleinte nem tartották jó ötletnek, hogy gyermekükből táncosnő legyen, Marika válaszul éhségsztrájkba kezdett, így kénytelen-kelletlen elengedték az órákra. Marika roppant tehetségesnek bizonyult, tanárai is odáig voltak érte. Legelső fellépése egy gyermekbalett keretein belül zajlott, előadásáról így írt a korabeli sajtó:

Idézőjel ikon

Nem a lábával táncol, hanem a szívével.

Franciaországban, Amerikában és Angliában is képezte magát, valamint fellépései is voltak szép számmal, már gyermekkorától kezdve. Budapestre fiatal felnőttként tért vissza, itt szeretett bele az operett világába. Sikeres operett- és revüsztár volt, amikor a filmezés felé kezdett kacsingatni a harmincas évek elején, ekkor került Németországba.

„Soha nem emeltem a karomat hitleri köszöntésre”

Tagadhatatlan, hogy ünnepelt sztár lett Németországban, Magyarországon viszont nem nézték jó szemmel, hogy a náciknak dolgozik Rökk Marika. Csúnya pletykákat híreszteltek róla, a Prágai Tükör írása szerint Hitler propagandaminiszterével, Goebbelsszel is viszonya volt az egykori magyar revükirálynőnek.

A németek azt remélték, világszerte ünnepelt sztárt csinálhatnak belőle, úgy tervezték, hogy ő lesz a következő Ginger Rogers vagy Rita Hayworth. Néhány harmincas évekbeli dokumentum azt állítja, azért lett ennyire közkedvelt a németek körében, mert magyar akcentussal beszélte nyelvüket. Egy idő után Rökk Marika már tudatosan élt ezzel az adottságával, hogy ettől eredetibb legyen.

Mindössze 22 éves volt, amikor megismerkedett későbbi férjével, az akkor 53 éves Georg Jacobyval, aki – egyes források szerint – az apjánál is szigorúbb volt Rökk Marikával. A férfi először nem is akart együtt dolgozni a lánnyal, túl fiatalnak tartotta, de végül Marika lett a Jacoby-filmek állandó sztárja.

Rökk Marika a hitleri Németországban lett ünnepelt sztár, amit Magyarország sohasem tudott megbocsátani neki
Fotó: Várkonyi László / MTI

Mivel a fiatal lány a német nemzetszocializmus idején kezdett igencsak sikeres karrierbe, a nácik minden lépését szemmel tartották. Ugyan nem szerepelt olyan filmekben, amelyek a korabeli propagandára építettek, ám Adolf Hitler és propagandaminisztere, Joseph Goebbels is roppantul szerették a játékát. Hitler egyesek szerint a kedvenc színésznőjének tartotta Rökk Marikát. Erre az időszakra a következőképpen tekintett vissza a magyar származású színésznő sok évvel később:

„Nagyon fiatal lányként érkeztem meg Németországba. (...) Szerettem, csodáltam Németországot. Nem tudtam megítélni a rezsimet, teljesen apolitikus voltam, és még ma is az vagyok. A szakmámra koncentráltam. Persze, hogy az Ufa sztárjaként a náci Németországban is az élet napos oldalán álltam, miközben Jacoby komoly nehézségekkel küzdött. Mégis igazságtalannak érzem, hogy a háború után azt terjesztették: Goebbels, illetve valamelyik másik hatalmasság a lányom apja, csak éppen Jacoby nem.

Idézőjel ikon

Groteszk, mint ahogy az is, hogy a mai napig nem bocsátottak meg nekem szeretett hazámban, Magyarországon. Beutazhatok, de nem léphetek fel. Ez nagyon fáj.

Visszaemlékezésében kitért arra is, akkoriban – tekintve, hogy a húszas éveiben járt – még nem értette, miért olyan jelentőségteljes az, hogy ennyire oda van érte a Führer. Ugyanis Hitler egyik fogadására is meghívták, ami előtt elmondása szerint nagyon izgult, de összességében egy jó kis show-nak élte meg az egészet. Hozzátette, kifejezetten furcsának tartotta, amikor mindenki karlendítéssel köszöntötte Hitlert, így ő csak pukedlizett a német vezérnek.

Idézőjel ikon

Azt gondoltam: nem, Marika, te ezt nem csinálod. Soha nem emeltem a karomat hitleri köszöntésre. Előnytelennek tartottam.

Rökk Marika a kettős ügynök? – Az igazság vele nyugszik a sírban

A második világháború után karrierje enyhén hanyatlásnak indult, ugyanis náci szimpatizánsnak tartották, hiszen az ő kormányzásuk alatt lett sikeres. Mindezek mellett felröppentek a pletykák, hogy a szovjeteknek is kémkedhetett a háború alatt.

Egyes források szerint egy bizonyos Jan Csernyak 35 embert szervezett be egy szovjeteknek jelentő kémhálózatba, és Rökk Marika egy volt közülük. Azt a mai napig nem tudni, mi volt a pontos szerepe a revükirálynőnek ebben a hálózatban. A 2000-es évek elején már úgy cikkeztek róla, mint egykori kettős ügynök,Rökk Marika sohasem támasztotta alá vagy cáfolta meg az ilyen típusú vádakat.

A filmezéssel felhagyva egyébként operett- és musicalszínészként Nyugat-Európában ismét sikereket ért el. 1964-ben elhunyt Jacoby, négy évvel később Rökk Marika hozzáment egy osztrák színészhez, Fred Raulhoz, 1984-ben miatta vonult vissza, hogy ápolhassa. Második férje 1985-ben hunyt el. 1992-ben még eljátszotta Marica grófnőt Budapesten is, Kálmán Imre születésének 110. évfordulóján.

2004-ben, 90 éves korában halt meg badeni otthonában, már feltehetően sosem tudjuk meg, mennyi volt igaz a kémkedéssel kapcsolatos híresztelésekből.

Idillinek hinnénk, pedig csöppet sem volt felhőtlen Petőfi Sándor és Szendrey Júlia házassága.  Ebben a cikkünkben  olvashatsz részletesebben kapcsolatukról.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár Kamilla
Molnár Kamilla
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.