Ráthonyi-Palácsik Tímea héthónapos terhes: „Hajnalban felkelt a pici lány, ahogy rugdos”

Olvasási idő kb. 2 perc

Ráthonyi-Palácsik Tímea négy baba elvesztése után júliusra várja a kislányát, most a Feminának beszélt a mindennapjairól és egy általa indított jótékonysági kezdeményezésről.

Ráthonyi-Palácsik Tímea kisfia januárban született meg béranya segítségével, de hamarosan újra gyermekáldásnak örülhet: a lombikprogramban nála is sikeres volt az embrió beültetése, így júliusra várja a kislányát.

Nincs könnyű dolga, hiszen egy három és fél hónapos csecsemő mellett egyre nagyobb a baba a hasában is. A Feminának adott friss interjúban elárulta, hogy egyre nehezebben bírja, begyulladt mindkét csuklója, fáj a nyaka, a háta, vizesedik a lába, és állandó gyomorégése van.

Közben a cseperedő kisfiával is foglalkoznia kell. Az viszont mindenért kárpótolja, hogy látja kisfia fejlődését hétről hétre. 

„Ben imád ölben lenni, csak így hajlandó elaludni. Már hat kiló, szóval sokszor alig bírom, de nemrég megérkeztek Los Angelesbe a szüleim, és Zoli is segít, ha itthon van – számolt be a mindennapokról Ráthonyi-Palácsik Tímea. – Eddig egész jól bírtam, de este 9-10 órára már kidőlök, aztán hajnalban felkelt a pici lány, ahogy rugdos.  

Idézőjel ikon

Nincs időm hajat mosni se! Vagy elmenni vacsorázni, kicsit egyedül lenni, nem tudok nyugalomban végignézni egy filmet"

– vallotta be a 42 éves édesanya. 

Ráthony-Palácsik Tímea a babára vágyóknak segít

Ráthonyi-Palácsik Tímea gyökeresen megreformálná a lombikprogramok magyarországi gyakorlatát, ezért egy jótékonysági kezdeményezést indított a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájával, amelyhez 5 millió forinttal járult hozzá. Szerinte nagyon fontos, hogy akinek endometriózisa van, azt minél hamarabb meg kell műteni, és sokszor az ultrahangon nem látszik, csak a műtét során.

„Sokszor azt veszem észre, ott szúrják el – és nem csak Magyarországon –, hogy minden párnak ugyanazt a hormonkezelést írják elő a petesejtleszíváshoz és -beültetéshez, holott minden női szervezet más, és másra van szüksége” – mondta a lombikprogramokról Ráthonyi-Palácsik Tímea, aki megtapasztalta a meddőség és az endometriózus fájdalmas valóságát, és végül 15 hormonkezelés, 17 műtét és négy baba elvesztése után örülhet a dupla gyermekáldásnak. 

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Suhajda Zoltán
Suhajda Zoltán
Újságíró, szerkesztő
Suhajda Zoltán magyar nyelv és irodalom, valamint tanár szakon szerzett diplomát a Szegedi Tudományegyetemen. Több mint húszéves szakmai tapasztalattal rendelkezik, pályafutása során dolgozott közéleti-politikai nyomtatott és online lapoknál, internetes magazinnál és női site-nál. A komoly témáktól a bulvárig, a hírtől a nagy riportig változatos témákról és műfajokban írt cikkeket, és az újságírás mellett felelős szerkesztőként is tevékenykedett. A Dívány csapatának 2025 februárja óta tagja újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ha nem akarsz sokat porszívózni, ilyen kutyákat válassz

Egyre többen keresnek olyan kutyafajtát, amelyik nem vedlik, akár egy allergiás családtag, akár a tisztább környezet iránti vágy miatt. Bár teljesen vedlésmentes kutyus nem létezik, ezzel a 7 fajtával megkímélheted magad a napi takarítástól.

Mindennapi

Bármikor megismétlődhet a solymári eset: ezekre a fegyverekre nem kell engedély

Kedden egy 71 éves férfi engedély nélkül tartható légpisztolyával véletlenül belőtt a solymári Kék Óvoda ablakán galambvadászat közben, a lövedék az alvó kisgyerekek között csapódott a falba. A rendőrség a férfit pár órán belül elfogta, és súlyos testi sértés kísérlete miatt indított ellene eljárást, mivel a leadott lövés akár szemkilövésre is alkalmas lett volna. Az eset kapcsán megnéztük, milyen fegyverek tarthatók engedély nélkül Magyaroszágon.

Életem

Lehet, hogy a te családodról is jelentettek: ez derülhet ki az ügynökaktákból

Az „ügynökakták” szó úgy él a közbeszédben, mintha valahol létezne egyetlen nagy, titkos lista, amelyből egyszer majd kiderül, kik működtek együtt a kommunista rendszerrel, ki volt besúgó és ki nem. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint nem egyszerűen listákról van szó, hanem az egykori állambiztonság teljesebb iratvilágáról, hálózati, operatív, megfigyelési, nyilvántartási és más iratokról.

Offline

Gyönyörű színésznő és feltaláló volt: segített megnyerni a második világháborút

A huszadik század egyik legelbűvölőbb hollywoodi sztárjaként sokáig csak a „világ legszebb nőjeként” emlegették, ám Hedy Lamarr sokkal több volt egy ragyogó arcnál a filmvásznon. A kulisszák mögött egy zseniális elme rejtőzött, aki egy olyan találmánnyal segítette a szövetségeseket a második világháborúban, amely nélkül ma nem lenne se wifi, se Bluetooth.