10+1 érdekesség az olimpiai bajnok Rasovszky Kristófról

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Olimpiai bajnoki címet nyert Párizsban Rasovszky Kristóf. Íme, néhány érdekesség, amit valószínűleg nem tudtál az aranyérmes úszóról.

Rasovszky Kristóf az első méterektől kezdve az élbolyban úszva, a verseny nagy részében a tempót az élről diktálva és kontrollálva olimpiai bajnoki címet nyert Párizsban, a Szajnában rendezett 10 kilométeres nyíltvízi úszásban. A férfi mezőny másik magyar indulója, Betlehem Dávid remek hajrával harmadik lett – adta hírül az Index.hu.

Olimpiai bajnok lett Párizsban Rasovszky Kristóf  

Rasovszky Kristóf regnáló világbajnokként vághatott neki a viadalnak, és a 27 esztendős, tokiói ezüstérmesünk rögvest az első háromba küzdötte magát. Az élmezőnyt egy tíz-tizenkét fős boly alkotta, melyben ott úszott Betlehem Dávid is. Végül Rasovszky 2,1 másodperces előnnyel csapott a célba, és lett olimpiai bajnok, Betlehem pedig harmadikként ért be, így kettős magyar éremszerzésnek örülhettünk a Szajna partján. A két magyar a célban egymás nyakába borulva ünnepelhette a dupla dobogót. Ezzel megszületett a magyar küldöttség negyedik aranyérme a párizsi játékokon.

Rasovszky Kristóf és a bronzérmes Betlehem Dávid összeölelkezik a célban a férfi 10 kilométeres nyíltvízi úszás versenye után a 2024-es párizsi nyári olimpián. Mellettük az ezüstérmes német Oliver Klemet
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Íme, 10+1 érdekesség aranyérmes úszónkról, Rasovszky Kristófról:

1. Az első komolyabb feltűnést 2016-ban keltette, amikor három hónap leforgása alatt megnyerte a junior Európa-bajnokságot, majd a junior világbajnokságot is – ilyenre korábban egyetlen nyíltvízi úszó sem volt képes.

2. A sokak által csak „Rasónak” becézett úszóbajnok mindössze 19 éves volt, amikor megismerkedett az ötkarikás miliővel: a riói olimpián 1500 gyorson szerzett indulási jogot. A tokiói olimpiára is kijutott 2021-ben, ahol már a dobogóra állhatott: ezüstérmes lett 10 kilométeren.

3. 2017-ben a LEN Európa-kupán soha nem látott módon ötből öt versenyt nyert meg (Eilat, Barcelona, Koppenhága, Navia, Bracciano), továbbá a mezőnyben egyetlenként három Világkupa-viadalon (Setubal, Quebec, Chun’an) is diadalmaskodott.

4. Gyakran emlegetik a „balatoni cápaként” is. A becenevet a glasgow-i Európa-bajnokság után kapta, ahol 5 és 25 kilométeren győzött, 10 kilométeren épphogy lemaradt az aranyéremről.

5. Kiváló eredményével 2018-ban történelmet is írt Glasgow-ban: korábban senki másnak nem sikerült a férfiak között mindhárom egyéni távon érmesnek lennie egy Európa-bajnokságon.

6. Érmei mellett számos díjjal és elismeréssel is büszkélkedhet. Az év magyar nyílt vízi úszója címet háromszor is megkapta 2018-ban, 2022-ben és 2023-ban. Az év férfi hosszútávúszója lett az Európai Úszószövettség szavazásán 2018-ban és 2019-ben. Az év férfi nyíltvízi úszója lett a FINA szavazásán is 2019-ben. Mindemellett a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével is kitüntették.

7. A hosszú versenyek alatt igyekszik mindig szórakoztatni magát, hogy elterelje figyelmét. Glasgow-ban például a frissítések után megpróbálta visszadobni a poharat az etetőbot végére.

8. A szabadidejét két kutyájával szereti tölteni, és elkötelezett állatvédő is: nemcsak támogatja az állatvédelmi szervezeteket, hanem maga is ellátogatott egy menhelyre, hogy játsszon a kutyusokkal, és élelmet is vitt nekik.

9. Nemcsak kiváló sportoló, de a tanulásban is mindig jeleskedett. Ő maga ragaszkodott hozzá, hogy soha ne legyen magántanuló, az ország egyik legjobb középiskolájába, a veszprémi Lovassy László Gimnáziumba járt, majd a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Karának hallgatója lett.

10. Arra a kérdésre, hogy segíti-e sportpszichológus, egy interjúban ezt mondta: „Ember legyen a talpán, aki kibogarássza a gondolataimat. Én vagyok saját magam pszichológusa, megvannak a magam hülyeségei, ismerem őket és persze magamat is, elboldogulok egyedül is."

+1 Egy-egy versenyen akár egy liter vizet is lenyelnek a versenyzők, ami után komoly fertőzést is kaphatnak. Kristóf saját bevallása szerint legszívesebben hazai, sőt családi pálinkával fertőtlenít, hogy az esetleges betegségeket kivédje.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Lontai Ildikó
Lontai Ildikó
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.