Gyerekként még édességet lopott, a legmélyebb nyomorból jutott 80 Grammy-jelölésig Quincy Jones

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A legendás amerikai zeneszerző és producer 2024. november 3-án halt meg, 91 évesen. A huszadik század egyik legkülönlegesebb zenei alakja volt, aki jelenleg is a harmadik legtöbb Grammy-díjat zsebelte be az évek során. Remek szeme volt a tehetségekre, olyan legendákkal dolgozott együtt, mint Billie Holiday, Michael Jackson vagy Beyoncé. Hazánkból Radics Gigi volt kedvenc énekesnője, kivételes tehetségnek, igazi sztárnak nevezte őt. A zenész legenda életútja igen színes és izgalmas, cikkünkben rá emlékezünk.

Quincy Jones teljesen megreformálta a zeneipart, az ő munkássága nélkül nem biztos, hogy így nézne ki a mai zenei paletta. A huszadik század legnagyobb zenészeivel dolgozott együtt, és egytől egyig mindegyiküknek világslágereket alkotott.

Azonban a '30-as évek szülöttjeként, afroamerikaiként, nem volt ennyire garantált a sikere a kezdet kezdetén.

Egy édességbolt kifosztása után talált rá a zene békéjére Quincy Jones

Quincy Jones Chicagóban született, apja asztalos volt, édesanyja háztartásbeli, és súlyos mentális beteg. Nagy szegénységben nőtt fel, de a zene mindig is közel állt a szívéhez.

Quincy Jonesnak a vérében volt a zene, halmozta a sikereket már a karrierje legelején is
Fotó: Gai Terrell / Getty Images Hungary

Tizenegy éves korában édességet loptak testvérével egy közeli áruházból, és a zsákmány majszolása közben észrevett egy zongorát az egyik boltban. Játszani kezdett rajta, és elmondása szerint egyszerűen szétáradt tőle a béke a testében.

Alig két évvel később, szárnyai alá vette őt Count Basie, a legendás jazz zongorista. Jó mentora volt, ugyanis mindössze 18 évesen együtt zenélhetett Lionel Hamptonnal az '50-es évek legelején. Hampton felesége nem nézte ezt jó szemmel, úgy vélte, még tanulnia kellene Quincynek, aki meg is fogadta ezt a tanácsot. Befejezte a középiskolát, és ösztöndíjat nyert a – ma Berklee Zenei Egyetemként ismert – Schillinger House-ba.

Az egyetem után sokat turnézott együtt Hamptonnal és bandájával, megtapasztalhatta a legvadabb mélységeit a zenész életnek. Egy rövid ideig heroinfüggővé vált, elmondása szerint, egy „durva rehab” hozta le a szerről.

Ez annyit tesz, hogy ötemeletnyi lépcsőn zuhant le a szer hatása alatt.

Története sikerek halmazával indult

Az '50-es évek második felében Párizsban élt, Picasso szomszédságában. A francia fővárosban Nadia Boulanger tanítványa volt, karmesteri és zeneszerzői képességeit fejlesztette a huszadik század egyik legelismertebb művész tanárával.

Miután visszatért az Államokba, olyan neves emberekkel dolgozott együtt, mint Louis Armstrong, Sara Vaughan vagy Frank Sinatra. Ebben az időszakban alkotta meg Sinatra egyik legismertebb slágerét, a Fly Me to the Moon-t.

Idézőjel ikon

Ezt nem tudod megtervezni. Nem mondhatod Frank Sinatrának, hogy: „Ó, Mr. Sinatra, olyan szívesen dolgoznék önnel!” Nem, ki kell várnod, hogy ő hívjon fel téged

– fogalmazott Quincy Jones. Más nagy slágere is született a hatvanas évek elején, méghozzá 1963-ban Leslie Gore It's My Party And I'll Cry If I Want To című dala, ami szinte azonnal a sikerlisták élére tört.

Frank Sinatrával dolgozni még Quincy Jonesnak is megtiszteltetés volt, világslágerrel hálálta meg az énekes bizalmát
Fotó: Kypros / Getty Images Hungary

Quincy Jones ekkoriban lett a Mercury Records művészekért és repertoárért felelős igazgatója. Már ez is nagy dolognak számított fiatal korát és származását tekintve, azonban három évvel később, a kiadó elnökhelyettesévé is kinevezték, amivel történelmet írt.

Ilyen gyorsan vége lenne?

A '70-es években úgy tűnt, a hirtelen jött siker nagy árat követel magának, ugyanis 1974-ben agyérelmeszesedést vettek észre nála. Visszább kellett vennie a munkából, és több operációnak is alá kellett vetnie magát. A művész így emlékezett vissza erre az időszakra:

Idézőjel ikon

Miközben 7,5 órán át műtöttek, az orvosaim felfedeztek egy második aneurizmát, amely készen állt arra, hogy szétrobbanjon, ezért be kellett ütemezniük egy második műtétet is. Ez idő alatt nem tűnt túl biztatónak a helyzet, így a barátaim megemlékezést szerveztek nekem Los Angelesben. Így miután felépültem, gyakorlatilag részt vettem a saját temetésemen.

De ez még közel sem volt történetének vége, az ezt követő ötven évben igazán maradandót alkotott.

Ez már tagadhatatlan: Quincy Jones legenda lett

Miután leküzdötte egészségügyi nehézségeit, 1981-ben létrehozta saját kiadóját, a Qwestet. Itt született meg Michael Jackson legkiválóbb albuma, itt alkotta meg Quincy Jones a legendás filmzenéket, és itt mentorálta a ma legsikeresebbnek tartott zenészeket.

Quincy Jones és Michael Jackson a Thriller albummal olyan sikert arattak, amit máig nem tudott senki utánuk csinálni
Fotó: Bettmann / Getty Images Hungary

1982-ben megjelent a Thriller, Michael Jackson legsikeresebb albuma, amit a mai napig úgy tartanak számon, mint a világ legtöbb példányban elkelt lemezét (eddig nagyjából 110 milliót adtak el belőle).

Quincy Jones egészen kiskorától ismerte Michael Jacksont, akkor találkoztak először, amikor a popkirály még csak 12 éves volt. Quincy a „Smelly” becenevet adta a világhírű énekesnek.

Produceri képességeit először Steven Spielberg oldalán csillogtatta meg, a The Colour Purple filmben. Ezzel a produkcióval hozott ismertséget Oprah Winfrey-nek és Whoopi Goldbergnek. Később, a kilencvenes években fiával (Quincy Jones III) dolgozott együtt a Fresh Prince of Bel Air sorozaton, ekkor fedezte fel Will Smith-t.

Elképesztő művészi teljesítményéért többször is jelölték Tony-, Emmy- és Oscar-díjra is. A zeneiparban sem feledkeztek meg róla, élete során nyolcvanszor jelölték Grammy-díjra, amiből huszonnyolcat meg is nyert.

A 2000-es években együtt dolgozott Jay-Z-vel, Beyoncéval, de felfedezte Radics Gigi különleges tehetségét is, a magyar énekesnőt fel is kérte, hogy dolgozzanak együtt. Igazi sztárnak nevezte a fiatal lányt egy pár évvel ezelőtt készült interjúban.

Hetven évig a pályán – Quincy Jonesnál ma nincs nagyobb zenei producer

Quincy Jones 70 éves pályafutása alatt teljesen új értelmet adott a zeneiparnak, nélküle nem jöttek volna létre a ma legendásnak tartott slágerek. Kijelenthető, hogy a zeneipar talán legjelentősebb egyénisége.

Néhány évvel ezelőtt interjút adott a Rolling Stone-nak, amelyben egész karrierjére visszatekintettek. Itt elmondta, egészen 80 éves koráig fel sem fogta, hogy Amerika történetének legnagyobb zenei sztárjaival dolgozhatott együtt.

2022-ben kiadta könyvét, ami a 12 Notes on Life and Creativity címet viseli.

Idézőjel ikon

A kreativitás az egyik legszebb ajándék, amivel rendelkezünk. Ha megfelelően használjuk, nemcsak levezetésként szolgál, hanem magában hordozza azt a hatalmat is, hogy a szívfájdalmat valami olyanná alakítsa, ami túlmutat egy szinguláris érzésen

– reflektált élete munkájának lényegére.

Quincy Jones 91 évet élt, és kihasználta minden pillanatát.

Donna Summer útját is egyengette a november harmadikán meghalt Quincy Jones, az ötszörös Grammy-díjas énekesnő életéről itt írtunk részletesebben.

Molnár Kamilla
Molnár Kamilla
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.