Újsághirdetésre jelentkezett, végül világhírű dobos lett: a Phil Collins-sztori

Karsa Tímea
GettyImages-85224863
Olvasási idő kb. 5 perc

Phil Collinst senkinek nem kell bemutatni, hiszen korunk egyik legismertebb dalszerzője és énekese, ám neki is meglehetősen puritán módon indult a karrierje: újsághirdetésre jelentkezett, mégpedig egy Genesis nevű bandába.

Az 1967-ben alakult Genesis három évvel fennállása után komoly bajba került: az alapító és gitáros, Anthony Phillips a második, a Trespass című album után kilépett a zenekarból, melynek fő oka az volt, hogy nem tudta elviselni a koncertekkel járó lámpalázát. A megmaradt három zenész így válaszút elé állt: felszámolják a bandát, vagy új tagot keresnek. Utóbbi mellett döntöttek, csakhogy nemcsak gitárost, hanem dobost is kerestek. Ekkor jött a hirdetés ötlete, amivel örökre megváltoztatták a zenekar sorsát.

A Genesis menedzsere által megfogalmazott szöveg egy híres zenei magazinban, a Melody Makerben jelent meg, mely így szólt:

Tony Stratton Smith 12 húros gitáron játszó gitárost keres, aki leadet is tud játszani, plusz az akusztikus zenére fogékony dobost.

Erre figyelt fel egy fiatal londoni dobos, akit Phil Collinsnak hívtak. Ekkor a Flaming Youth nevű együttesben játszott, és bár megjelent egy albumuk, nem volt elégedett, hiszen nem voltak sikeresek, és fellépésükből is kevés akadt. Új zenekart keresett hát, és kapóra jött az ismeretlen banda hirdetése.

Phil Collins 1977-ben immáron beépült tagként a Genesisben
Phil Collins 1977-ben immáron beépült tagként a GenesisbenDick Barnatt / Getty Images Hungary

Phil Collins meghallgatása

A banda behívta ezt a bizonyos Phil Collinst, aki először kerülőúton próbálkozott: megkérdezte a banda menedzserét, hogy nem úszhatná-e meg a meghallgatást, ám mint megtudta, a zenekar hajthatatlan. Azt azonban megtudta, hogy a Genesis keres embert, és ismerte a nevüket, hiszen sokszor léptek fel a környéken, bár akkor még csak helyi szinten volt ismert a nevük. A meghallgatás Peter Gabriel szüleinek a házában zajlott, ahová több dobost elhívtak. Míg a többiek felvételiztek, a tizenkilenc éves Phil a medencében úszkált, és távolról hallotta csupán a többiek meghallgatását.

Amikor rá került a sor, a Tresspass című album dalaiból kellett játszani a ritmust, és mivel tetszett neki a zene, gyorsan ráérzett. A fiúkat lenyűgözte a dobos, és amikor kiderült számukra, hogy jelentkezőjük George Harrisonnal is játszott együtt, nem volt kérdés, hogy beveszik a bandába.

Mint Collins később elmondta, könnyebbé tette a dolgát, hogy élvezte a Genesis zenéjét, ám tény, hogy ha nem így lett volna, akkor is vállalta volna a felkínált helyet, mert munkára volt szüksége, és hivatásos dobosként ehhez értett a legjobban.

A Genesis új dobosa

Phil Collins 1970 augusztusában csatlakozott a bandához. Elkezdtek próbálni, majd hat hét alatt megírták a Nursery Cryme című album dalait. Bár a fiatal fiú jó dobos volt, merőben más közegből érkezett, mint zenésztársai. Míg ő munkásosztálybeli család gyermeke volt, a többi tag felsőbb osztályba tartozott, így Phil valamelyest kívülállónak érezte magát. Hamar megérezte, hogy feszültség van a csapatban, mégpedig Peter Gabriel és Tony Banks között. Nem egyszer előfordult, hogy

vita után földhöz vágták a hangszereket, és kisétáltak a próbateremből, majd két óra múlva visszatértek, és újra játszottak.

Mivel ez gyakran megesett, úgy gondolta, hogy származásbeli hátrányát előnnyé kovácsolja, és igyekezett humorral oldani a feszültséget. Társai nem bánták, és kifejezetten hálásak voltak azért, hogy az újonc magába a vitába nem száll be.

A humor ellenére azonban a munkáját rendkívül komolyan vette, az életfelfogása mégis laza volt, ami segített a többieknek.

A Genesis a 80-as években világhírű lett
A Genesis a 80-as években világhírű lettVinnie Zuffante / Getty Images Hungary

Bevált recepten ne változtass!

A zenekar a maga útján haladt tovább, ám nem kerülték el a tagcserék. Amikor nem volt énekesük, ismét hirdetéshez folyamodtak, ám hiába a sok meghallgatás, nem találták meg, akit kerestek. Mindig Phil Collins volt az, aki bemutatta a dalok eléneklésének módját, és a meghallgatások során rájöttek, hogy valójában csak az idejüket vesztegetik, hiszen Collins is lehetne a hivatalos énekes. A nyolcvanas években a tagok szólókarrierjükre is elkezdtek koncentrálni, de nem engedték el a Genesis kezét, így a zenekar a nyolcvanas években világhírre tett szert, ami 2022-es feloszlásukig kitartott. (A 90-es évek elején olyan slágereik voltak, mint az I Can't Dance, a Jesus He Knows Me vagy a Hold On My Heart.)

Phil Collins karrierjének végét egészségi állapota okozta, melynek pontos okairól itt írtunk.

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • VIP
Megszólalt Meghan Markle: ilyen hatással volt házasságára netflixes sorozata
Megszólalt Meghan Markle: ilyen hatással volt házasságára netflixes sorozata

Vadonatúj Netflix-sorozatában ejtett arról pár szót Meghan Markle, hogyan alakul kapcsolata Harry herceggel.

március 4., 14:36

  • életem
Ilyen volt egy ember arca 15 ezer évvel ezelőtt
Ilyen volt egy ember arca 15 ezer évvel ezelőtt

Nem volt nagyon más az ember arca a jégkorszak előtt sem, ezt bizonyítja ez a nő is.

március 4., 16:00

  • világom
Ez a világ legijesztőbb hídja
Ez a világ legijesztőbb hídja

Nem is igazi híd, mégis a legijesztőbb mind közül.

tegnap, 19:30

  • Édes otthon
Nagy változás élesedik az ügyintézésben, rengeteg embert érint
Nagy változás élesedik az ügyintézésben, rengeteg embert érint

Megváltozik ezzel a fontos nyomtatvánnyal kapcsolatos ügyintézés.

március 4., 13:36

  • életem
Hiába kapsz felszólítást, ezt a büntetést semmiképp se fizesd be
Hiába kapsz felszólítást, ezt a büntetést semmiképp se fizesd be

Hiába kapsz felszólító emailt, hiába fenyegetnek további büntetésekkel, ne fizess!

március 4., 12:10

  • Testem
Megfejthették, mi okozza a betegséget, amely tömegekkel végzett Kongóban
Megfejthették, mi okozza a betegséget, amely tömegekkel végzett Kongóban

Az orvosok szerint az a legaggasztóbb a rejtélyes betegségben, hogy a tünetek megjelenése és a halálesetek között általában csak 48 óra telt el.

március 4., 12:40

  • Testem
Életveszélyben lehetsz, ha ezt a hangot hallod a füledben
Életveszélyben lehetsz, ha ezt a hangot hallod a füledben

Egy végzetes érrendszeri esemény előszobája is lehet.

március 4., 16:46

  • Offline
Mickey egér neve eredetileg egészen furcsa volt: Walt Disney felesége változtatta meg
Mickey egér neve eredetileg egészen furcsa volt: Walt Disney felesége változtatta meg

Mickey egeret először majdnem egészen máshogy hívták. Tudd meg, mi lett volna az eredeti neve.

március 4., 14:00

  • életem
Autizmusa miatt elmegyógyintézetbe zárták, 45 év után jutott ki onnan egy nő
Autizmusa miatt elmegyógyintézetbe zárták, 45 év után jutott ki onnan egy nő

Gyerekkorától fogva jogtalanul tartottak bezárva egy autista nőt, évtizedeken keresztül senki sem kérdőjelezte meg a döntést.

március 4., 11:40

  • világom
Donald rágó után itt a Donald csoki is, de ezen Trump van a kacsa helyett
Donald rágó után itt a Donald csoki is, de ezen Trump van a kacsa helyett

A rágó már régi ismerős, de most itt a csoki is, egy másik, régi ismerőssel.

március 4., 15:10

  • Édes otthon
3 veszélyes hiba, amit hosszabbítóval elkövethetsz
3 veszélyes hiba, amit hosszabbítóval elkövethetsz

Akár a hosszabbító rossz használata is veszélyes lehet: lakástüzet is okozhat.

március 4., 18:30

  • életem
Ijesztő, mire képes az AI: úgy beszélget 2 chatbot, hogy ember ne értse
Ijesztő, mire képes az AI: úgy beszélget 2 chatbot, hogy ember ne értse

Videóra vettek két AI-asszisztenst, amelyek emberek által érthetetlen nyelvre váltottak a könnyebb kommunikációért.

március 4., 06:30

  • Offline
Láttad már a Mr. Universe versenyzőjeként Sean Conneryt? Le fog esni az állad
Láttad már a Mr. Universe versenyzőjeként Sean Conneryt? Le fog esni az állad

1953-ban indult a fiatal Sean a rangos szépségversenyen, és nem is hiába.

március 4., 19:30

  • életem
Fontos ellátásból zárja ki a magyar nyugdíjrendszer ezeket a nőket: aki túl fiatal, nem kapja meg
Fontos ellátásból zárja ki a magyar nyugdíjrendszer ezeket a nőket: aki túl fiatal, nem kapja meg

A nyugdíjra vonatkozó szabályok szerint sok magyar nőnek nem járhat ez az ellátás.

március 4., 10:06

  • Offline
Robbie Williams azt mondja, az ufók azért keresték meg, hogy beszéljen róluk
Robbie Williams azt mondja, az ufók azért keresték meg, hogy beszéljen róluk

Robbie Williams szerint Los Angelesben több paranormális dolog történik, mint Anglia ezeréves kastélyaiban.

március 4., 05:46

  • világom
Ez lehet a Föld egyik legrégebbi népe: erre a kontinensre nem is gondolnál
Ez lehet a Föld egyik legrégebbi népe: erre a kontinensre nem is gondolnál

Meglepő lehet a részeredmény a Föld legősibb népe címért való versenyben.

március 4., 19:00

  • lájfhekk
700 ezres kezdőfizetéssel állhatsz munkába, ha ezeket a területeket választod
700 ezres kezdőfizetéssel állhatsz munkába, ha ezeket a területeket választod

Egyes pályakezdők fizetése magasabb, mint a tapasztaltabb munkavállalóké.

március 4., 11:10

  • Testem
Ez a mindennapos ital 12 percet vesz el az életedből minden alkalommal
Ez a mindennapos ital 12 percet vesz el az életedből minden alkalommal

Kutatások szerint bizonyos ételek és italok megrövidítik az életünket, mutatjuk a listát.

március 4., 06:00

  • világom
Ferenc pápa talán már soha nem látogat haza, hiába várják – megszakadhat a pápai hagyomány
Ferenc pápa talán már soha nem látogat haza, hiába várják – megszakadhat a pápai hagyomány

Egészségi állapota miatt félő, hogy elődeivel ellentétben a katolikus egyházfő nem látogatja meg pápaként a szülőhazáját.

március 4., 10:36

  • Mindennapi
Duplájára drágult ez az alapanyag: sok magyar ételhez is nélkülözhetetlen
Duplájára drágult ez az alapanyag: sok magyar ételhez is nélkülözhetetlen

A magyar konyhában fontos helyet elfoglaló alapanyag ára több mint 110 százalékkal nőtt.

március 4., 17:30

  • világom
Te látod a képen a kiskutyát? Lenyűgöző illúzió csalogatja turisták ezreit ehhez a hegyhez
Te látod a képen a kiskutyát? Lenyűgöző illúzió csalogatja turisták ezreit ehhez a hegyhez

Egy nyaralási fotóval kezdődött. Most özönlenek ide a turisták, hogy lássák a csodálatos képződményt.

március 4., 08:20

  • lájfhekk
Alattomosan lopnak adatot a Google böngészőjéből: milliók vannak veszélyben
Alattomosan lopnak adatot a Google böngészőjéből: milliók vannak veszélyben

Több millió ember lehet veszélyben, mutatjuk, mit kell ellenőrizned a böngésződben.

március 4., 09:06

  • Offline
Nézd meg, milyen volt egy női boxmeccs 1901-ben
Nézd meg, milyen volt egy női boxmeccs 1901-ben

Megdöbbentő felvételek több mint 120 évvel ezelőttről, egy női boxmeccsről.

március 4., 07:26

  • Testem
7 idegesítő szokás, amivel felbosszantod az orvosodat
7 idegesítő szokás, amivel felbosszantod az orvosodat

Az orvosi hivatás kihívásokkal teli szakma, a betegek rossz szokásai is próbára teszik a gyógyítókat. Ezekkel könnyen kiakaszthatod az orvosodat.

március 4., 07:00

  • Offline
Furcsa szakmák kvíze: tudod, mit csinál a podológus?
Furcsa szakmák kvíze: tudod, mit csinál a podológus?

Számos mai foglalkozás elnevezése megtévesztő vagy idegen lehet, ebből a kvízből megtudhatod, mennyire ismered ezeket a munkákat.

március 4., 06:46

  • Testem
Riasztó mértékben emelkedik a fertőzöttek száma: több tilalomról is döntöttek
Riasztó mértékben emelkedik a fertőzöttek száma: több tilalomról is döntöttek

A fertőzöttek számának emelkedése miatt hétfői hatállyal több tilalom is életbe lépett.

március 4., 07:46

  • világom
Ebben a városkában töltötte utolsó éveit Horthy Miklós
Ebben a városkában töltötte utolsó éveit Horthy Miklós

A Horthy-család Portugáliában az emigráns arisztokraták és kémek paradicsomaként ismert Estorilban telepedett le.

március 4., 08:50

  • világom
Rejtélyes jeleket észleltek a januári repülőgép-szerencsétlenség helyszínén
Rejtélyes jeleket észleltek a januári repülőgép-szerencsétlenség helyszínén

A pilóták különös riasztásokat kaptak a levegőben, pár kilométerre onnan, ahol korábban 67 ember halt meg egy légi balesetben.

március 4., 08:36

  • világom
1200 embert telepítettek ki otthonaikból a hatóságok, egyre veszélyesebbek az erdőtüzek Japánban
1200 embert telepítettek ki otthonaikból a hatóságok, egyre veszélyesebbek az erdőtüzek Japánban

A hatóságok szerint ennél nagyobb területen is kialakulhat még vészhelyzet.

március 4., 09:36

  • életem
Hatalmas razziákra készül a rendőrség, pár nap és itt az első
Hatalmas razziákra készül a rendőrség, pár nap és itt az első

Ezekben az időszakokban biztosan lehet rendőrségi razziára számítani.

március 4., 08:06

Érdekességek