Péterfy Bori színésznőként, énekesnőként maga is jól tudja, milyen fontos szerepe van egy alkotó életében egy múzsának. De arról, hogy milyen lehetett egy költő vagy egy író ihletőjének lenni, a legtöbben csak az irodalomórán hallunk. A művészcsaládba született Péterfy Bori azonban igazán szerencsésnek mondhatja magát, miután felmenői közül két nő is múzsa, majd költőfeleség volt, így első kézből ismerhette meg, hogyan éli, hogyan élheti meg egy nő azt, amikor egyszerre szerelme és ihletője egy férfinek.
A múzsák élete sem mindig irigylésre méltó. Különösen akkor nem, ha maguk is kreatív energiával vannak megáldva, ám ezt nincs lehetőségük kibontakoztatni. Péterfy Borival beszélgettünk.
A családi szálaknak köszönhetően kivételes helyzetben vagy, hiszen testközelből ismerhetted meg, milyen egy alkotó művész múzsájaként, feleségeként élni.
A nagymamám, Jancsó Adrienne, akit én nagyon szerettem, színésznő volt Erdélyben, aztán amikor politikai okokból át kellett jönnie Magyarországra, akkor itt is színésznőként folytatta a pályafutását. Az ő házassága a nagyapámmal, Jékely Zoltánnal, nagyon furcsán alakult, annak ellenére, hogy a szerelmük egy nagyon nagy szerelem volt.
Az édesanyám születése után azonnal kiderült, hogy egy vibráló fiatal költőnek nem elég egy múzsa, többre is szüksége van.
A nagymamám ezt elfogadta, és ezután igen érdekes módon éltek együtt a nagyapámmal. A lakásukat továbbra is megosztották egymással, és miután nagyon jó barátok voltak, a család is együtt volt mindig. Azonban az egyedülléttől a nagymamám élete egy furcsa gellert kapott, és miután ő egy fantasztikus és önálló nő volt, végül sikeresen jött ki az adott helyzetből. Olyannyira sikerült ez neki, hogy még a színpadon is helyt állt, ráadásul ott is egyedül. Verses esteket talált ki magának, és azokkal járta az országot és a világot, eljutott Amerikába is. Bár a megromlott házassága ellenére jól alakult az élete, nyilván nem egy ilyen hálátlan múzsaszerepről álmodott a kapcsolatuk legelején. Érdekes azonban, hogy mielőtt nagyapám meghalt, a halálos ágyán azt mondta neki, hogy
bár nő sok volt az életében, de asszony csak egy.
A dédnagymamád is költő felesége volt. Az ő élete hogyan alakult?
A dédanyám Áprily Lajos felesége volt, és ugyancsak hihetetlen tehetséggel volt megáldva. Fantasztikusan zongorázott, festett, egészen irodalmi szintű naplót írt, amit Altató címmel regény formájában lehet olvasni az unokatestvérem, Gerlóczy Márton jóvoltából, aki Jékely Márta és Schéfer Ida emlékiratát dolgozta fel éppen azért, hogy napvilágra kerülhessen, valójában hogyan éltek ezek a nők. Biztos vagyok benne, hogy ha a dédanyám egy másik korba születik, akkor lehetett volna belőle festő vagy akár zongoraművész is. Nagyon sok út állt volna előtte, de nyilván először múzsaként, aztán feleségként és anyaként, vagyis Áprily Lajos feleségeként, a költő árnyékában élte le az életét, és a vége felé már annyira nem is boldogan.
Mit üzen neked ennek a két nőnek az élettörténete?
Szerencsére már nagyon sokat változott a világ, és már nem megdöbbentő, hogyha egy nőnek karrierje van, sőt, most már ez teljesen normális, mi több, elvárás. Én sokkal inkább azon szoktam gondolkodni, hogy vajon velem mi lett volna, hogyha én egy olyan korban születek, ahol mindenképp egy férfi árnyékában kell maradnom. Azt hiszem, nem tudnék így élni. Nehéz elképzelni, mit csinál az ember azzal a rengeteg kreatív energiával egy olyan helyzetben, ahol nincs lehetősége azokat kiélni.
Ideális esetben pedig nemcsak a magunk örömére élhetjük meg ezeket az energiákat, hanem sikereket is elérhetünk, illetve általuk elismerést is kaphatunk, és még esetleg pénzt is keresünk vele, amiből meg tudunk élni.
A dédnagyanyám feleségként és anyaként tudta az életét beteljesíteni. A nagyanyám előtt pedig egyszerűen nem volt más lehetőség, hiszen miután nagyon fiatalon elhagyta a nagyapám, és attól, hogy ők egy lakásban együtt éltek, vélhetően anyagi és családi okokból, a férje férfiként nem volt mellette. Így neki nem adódott más lehetőség, csak az, hogy saját magát válassza. Én őt nagyon csodálom ezért. Fantasztikus, amit megtett annak ellenére, hogy háború volt, és országot is kellett váltania.
Te is művész vagy, te is alkotsz. Neked voltak, vannak múzsáid?
Természetesen, de én sokkal inkább kreatív tápláléknak vagy forrásnak nevezném őket. Ilyen volt nekem minden szerelem, minden kapcsolatom, minden szerelmi dráma az életemben, melyeket mindig is nagyon-nagyon jól tudtam használni színészként és dalszövegíróként is. Minden férfi, aki valaha volt az életemben, hatott rám, és pontosan tudom, hogy azok közül a dalok közül, amelyeknek én írtam a szövegét, éppen melyik pasimról szól, és milyen pillanatban íródott.
Mindenki, aki inspirált, heves, viharos, érzelemmel teli történetet hagyott a dalaidban? Vagy esetleg akkor is lehet valakiből múzsa, ha nem vált ki az alkotóból tüzes szenvedélyt?
Szerintem a szerelem mindenképpen viharos érzéseket vált ki. Én olyan típusú alkotó vagyok, aki eleve az egész életet nagyon kritikusan személi és éli meg. Én úgy szeretem a világot befogadni, hogy minden egy kicsit végletes, mert ez a fajta drámaiság az életben is fontos, nemcsak a színpadon. Muszáj mindig úgy néznem az életet, mint egy film, hogy észrevegyem, tele van csodákkal, melyekre, ha nem figyelünk fel, vagy csak hétköznapi szemmel nézzük, akkor elég unalmas és szürke lesz az életünk.
Mészáros Máté nem elégedetlen a sorsával, de nem bánná, ha bizonyos dolgokból egy kicsivel több jutna neki. Például a filmfőszerepekből és a zenés színdarabokból. Interjúnkból az is kiderül, hogy a magánéletben mire vágyik igazán a színész.
