A Sztálin Vasműnél látta meg leendő feleségét Nagy László

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Idén ünnepeljük Nagy László születésének századik évfordulóját. Az 1978-ban elhunyt, korábban nagyon is népszerű költőt manapság kevesen olvassák, s talán még kevesebben felesége, az 1990-ben elhunyt Szécsi Margit verseit. Írásunkban a két költő alakját és szerelmük történetét idézzük föl.

Miután 1950. május 1-jén Rákosi Mátyás bejelentette, hogy új várost szándékozik építeni, tenni vágyó, a kommunizmusban a hitüket még el nem veszített fiatalok kezdtek özönleni Dunapentelére. A földbe vájt, nádfedeles kunyhók helyén épülő Sztálin Vasmű gyárrengetegéhez és a szocialista mintára tervezett modern város lakóházaihoz hordták a maltert, adogatták a téglákat. Itt, az épülő Sztálinvárosban találkozott egymással 1951-ben két költő, Nagy László és Szécsi Margit is.

Filmszínésznő akart lenni

A pestszentlőrinci születésű, munkáscsaládból származó Szécsi Margit eredetileg filmszínésznő szeretett volna lenni, de megriadt a kiszolgáltatottságtól, amivel ez a foglalkozás járt:

Idézőjel ikon

„Volt egy rendező, fölvitt egy kis szobába, hogy meg kell nézni az alakomat is. Levetkőztem előtte. Mikor meg akart simogatni, félrerúgtam a kezét, csak úgy finoman. Aztán felöltöztem, szép lassan. Az meg csak nézett.

Lementünk, akkor mondta, hétfőn okvetlenül jöjjek, reggel nyolcra. De a padon, végig az iroda előtt ültek a statiszták, ragyogó, szép nők, kifestve és olyan reménytelenül. Én féltem, hogy majd egyszer én is ilyen kiszolgáltatott leszek. És amúgy se tudtam soha olyat csinálni, amiben nem hiszek. Aztán hétfőn nem mentem el. Sohase mentem el, így hát nem lettem filmszínésznő” – írta Mesék életemből című önéletrajzi visszaemlékezésében.

Balról jobbra: Juhász Ferenc költő, Kamondy László író, Szécsi Margit költő, Nagy László költő (1962)
Fotó: Fortepan / Hunyady József

"Nekem akkor már voltak szeretőim"

Szécsi Margit ezután divattervezőnek készült, végül azonban a bölcsészkarra iratkozott be, de félbeszakította tanulmányait, hogy részt vehessen Sztálinváros építésében. Ekkor már maga is írt verseket (korábban, hogy némi pénzt keressen, mások verseit és cikkeit gépelte), és saját bevallása szerint véget ért a gyerekkora:

Idézőjel ikon

„Nekem akkor már voltak szeretőim. Halottat is láttam, sebesültet is. Dolgoztam, kenyeret kerestem. Megéltem egy háborút.”

Ekkoriban írt sematikus versei közül később többet megtagadott, más költeményeibe azonban a pentelei mindennapok is bekerültek, például a munkásnők szállása vagy éppen egy szerelmi légyott:

Acélkék rozsban háltam,

karod volt párna fejem alatt,

Csókok, s ledőlt rozsszálak

becézték barna derekamat.

Nagy László és a bolgárok 

Nagy László egy bolgár turistacsoportot kísért az épülő Sztálinvárosba. A költő 1949-ben írói ösztöndíjjal utazott Szófiába, ahol a bolgár népköltészeten kívül egy bizonyos Marija Ucskova dobogtatta meg a szívét, akit feleségül is kért, s a nő igent mondott neki.

Idézőjel ikon

„Mint legfényesebb ünnepet vártam érkezéseit – ezek tavaszra, őszre estek, egy-két hónapra jött –, s úgy elrepültek, oly gyorsan, mint a költöző madárkák”

– emlékezett vissza idős korában az asszony. Végül azonban nem vele házasodott össze Nagy László:„1952 nyarán feleségül vettem Szécsi Margitot. Rózsás blúzban és ingben esküdtünk. A menyegző egy tányér fekete meggy volt és vörös bor” – írta a költő fényűzőnek nem mondható esküvőjükről.

A lezuhant repülőgép

1953-ban megszületett fiuk, a későbbi grafikusművész Nagy András. A házaspár eleinte albérletben, nélkülözve élt, csak éjjel dolgozhattak, napközben a főbérlő állandóan trombitált, gyakran enniük sem akadt mit: „Albérletünkben szegényen éltünk, néha megloptam Csuri nagysága kenyérhajgyűjteményét” – emlékezett vissza a nehéz évekre Nagy László. Hogy könnyebben boldoguljanak, egy időre szétváltak: Szécsi Margit Pécsett vállalt állást egy művelődési házban, de a dohos, fűtetlen pincehelyiségben, ahol laknia kellett, életre szóló tüdőbetegséget szerzett. Nagy László (aki maga sem volt egészséges, egy gyermekkori csontvelőgyulladást követően egész életében járógéppel járt) Szófiában tolmácsolt, s lekéste a hazafelé tartó gépet – nagy szerencséjére, mert az lezuhant.

Nagy László portréja
Fotó: Wikimedia Commons

Fiukat ez idő alatt a nagyszülők nevelték. Szécsi Margit állapota egyre rosszabbra fordult, tüdővérzése lett, amit félrekezeltek: „Margitot, mert rosszul kezelték, válságos állapotában kihoztam a kórházból, otthon meggyógyítottuk.” Az ötvenes években Nagy László is – mint oly sok író és költő – a gyerekirodalom felé fordult, a Kisdobos újságnak lett a munkatársa, majd az Élet és Irodalom képszerkesztője. Szécsi Margit 1953-tól kezdve szintén csak az írásaiból élt, s mindketten háromszor is megkapták a József Attila-díjat, Nagy László pedig 1966-ban a Kossuth-díjat is. (Ennek ellenére így vélekedett: „Volt idő, a hatvanas évek eleje, amikor verset szavalni tőlem nem volt divat, sőt nem volt veszélytelen.”)

A "világ női vagánya"

A kortársak Szécsi Margitot egyfelől „csendes modorú, konokul szerény fiatal nőnek” jellemzik, másfelől viszont a dacosságát, lázadó szellemét, vadócságát emelik ki. Önjellemzése szerint ő volt a „világ női vagánya”. „Törékeny alakja, királynői tartású, Kleopátra-frizurás feje a Kassák-klubban vagy a Fehérvári úti táncházban szinte hozzátartozott a táncolók forgatagához. (…) Szép volt a csibészhercegnő a költőkirály mellett, kiegészítették egymást. Szécsi Margit nyersebb, vagányabb verseket írt, mint Nagy László, ő a külvárosból jött, munkás ősökkel” – írta róla Tóth Erzsébet költő. Verseiben a vér, a csillag, a tenger gyakori motívumok, bár nem könnyen emészthető költészet ez, apokaliptikus képei és hosszú prózaversei alaposan próbára teszik az olvasót, a mai közízléshez talán közelebb állnak letisztultabb költeményei:

Úgy néztem magamra mindig,

ahogy csodára nézni illik,

csodára, az ember fiára,

kezeire, nyírott hajára.

Szécsi Margit arcképe
Fotó: Wikimedia Commons

Ki viszi át a Szerelmet?

Kapcsolatuk idővel elfáradt, Nagy László ki-kitekintett a házasságból, de legjelentősebb és máig a legtöbbet idézett verséta Ki viszi át a Szerelmet feleségéhez írta. Kevésbé ismert, hogy Szécsi Margit verssel válaszolt erre a kérdésre; A kivirágzott kéz című, Nagy Lászlónak ajánlott versében ezeket a kérdéseket teszi fel:

Ki forgat a ragyogó Űrben?
Ki tölti be még a véremet is sugárral?
Mi vágott egybe a lényemet villogtató Idővel,
száguldó sorsom ostorával, urával?

A házaspár 1977-ben költözött Óbudára, az Árpád fejedelem útjára (ma emléktábla őrzi nevüket a 66. számú lakóház falán). Negyedik emeleti lakásuk ablakaiból és erkélyéről a Dunára lehetett látni, mindkettejük számára szimbolikus jelentőséggel bírt, hogy a folyó a Fekete-tengerbe siet. Nem sok idő adatott nekik: 1978 januárjában, egy hideg estén mindketten bőrig áztak hazafelé menet. Nagy László influenzás lett, amiből nem teljesen felépülve elkísérte feleségét egy szerzői estre. Másnap reggel, 1978. január 30-án szívinfarktus érte. Szécsi Margit 12 évvel élte túl férjét, 1990-ben, leukémiában hunyt el. (Borítókép: Fortepan / Hunyady József)

Ha szívesen olvasnál egy másik írónőről is, ezt a cikket ajánljuk. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.