A Varázsfuvola Éj királynője, a The Voice coach-a, fiatal tehetségek mentora és egy kilencéves kislány anyukája. Miklósa Erika évtizedeken át a világ leghíresebb operaházainak ünnepelt sztárja volt, és sokáig 12 hónapból tizenegyet külföldön élt, ám akkor a legboldogabb, ha kis falujában, családja körében lehet.
Személyiségén kívül valószínűleg annak is köszönheti népszerűségét, hogy nem fél más műfajokban megmártózni, és csak olyan feladatba kezd, amibe szívét-lelkét beleadhatja. Szerencsére ilyen szívügyekből is van jó néhány, a legfrissebb például a KvintEsszencia Mesteriskolája, amely a Pécsi Tudományegyetem keretében működő különleges posztgraduális képzés.
A mai világban sokszor emlegetik azt a bizonyos work-life balance-ot, azaz a munka és a magánélet egyensúlyát. Te mennyire tudsz erre odafigyelni?
Nekem az a természetes, hogy mindig több mindent működtetek egyszerre, viszont azt komoly rendszerben. Amikor azonban úgy érzem, hogy túl sokat vállaltam, megálljt parancsolok magamnak. Szerencsére gyorsan regenerálódom.
Mi az, ami feltölt?
A család mindenképpen. A kislányom, Bibi rendszerint észreveszi rajtam, ha fáradtabb vagyok, ilyenkor nem nekem jelez, hanem az apukájának, hogy „apa, azt hiszem, anya pihenést érdemelne, beszélgessünk el vele”. Már ez a mondata is feltölt. De a természet is, legyen az kerti munka, ülni a napsütésben vagy az erdőben futni. A terepfutás jó ideje része az életemnek, ez az, ami a mindennapjaimban csak rólam szól. Hetente négyszer-ötször futok, úgy 12 és 20 kilométer közötti távokat, de minimum másfél órát. Felkelek fél hatkor, és addigra vissza is érek, mire Bibit indítani kell az iskolába. Ez az én „szabadságom”. Persze az élet tiszteletéhez alapvetően hozzátartozik a szabadságvágy is, legalábbis a törekvés erre.
De hogyan tud valaki ekkora szabadságvággyal úgy élni, hogy három évre előre tudja, hogy milyen napon melyik operaház színpadán fog állni?
Ez a hivatásom, amit csak a legnagyobb felelősséggel lehet művelni. Ha valakinek megadatott a tehetség, az egyben egy szolgálat is, ugyanakkor ennél nagyobb ajándékot nem is kaphattam volna. De tény, hogy közel három évtizeden át évente 11 hónapot voltam külföldön. A 12. hónap viszont olyan szabadsággal járt, ami csak keveseknek adatik meg.
A lányotokat mennyire nevelitek szigorúan?
Egy gyereknek éppen az adja meg a szabadságot, ha tudja, milyen szabályok vannak, és meddig mehet el. Nem ragaszkodunk semmihez görcsösen; ha reggelire például édességet akar enni, megkapja. De azt tudja: az olvasás és a sport – a mi családunkban „szent”. Jót tesz a testi és mentális egészségének.
Meglepődtem, hogy a zenetanulás nincs köztük.
Egyáltalán nem erőltettük, de hát ebben a közegben nő fel. Kivártam, míg ő jelzi, hogy szeretne zenét tanulni, és most, 9 évesen arra vágyik, hogy csellózzon. Székesfehérvár mellett lakunk, itt működik a Hermann László Zeneiskola, megpróbáljuk a felvételit. A Virtuózokba több tehetség is érkezett innen, szóval, ha felveszik Bibit, nagyon jó kezekben lesz.
Milyen Bibi személyisége?
Nagyon barátkozós, olyan, mint én. Ha valakivel meg akar ismerkedni a játszótéren – legyen az gyerek vagy felnőtt –, biztosan nyit felé.
Amikor úgy döntöttünk, hogy örökbe fogadunk egy gyermeket, többször beszélgettem dr. Czeizel Endrével, és ő azt mondta, 10 százalék, amit a kicsi magával hoz, a többi 90 százalék az, ahogyan felnő.
Ezek szerint voltak benned aggodalmak, kételyek.
Természetesen, de őszintén mondom, hogy addig nem tudod ezt elképzelni, amíg nem tapasztalod meg. Vannak kételyek, aggodalmak, ám ezek egészen biztosan azoknál is megvannak, akik a vér szerinti gyereküket nevelik. Viszont abban a percben, amikor először foghattam a kezembe Bibit, azonnal beindultak az anyai ösztönök, és persze ezzel együtt a kérdések is, hogy vajon jó anya leszek-e. Talán meglepő, de még szülés utáni depresszióm is volt; minden területen teljesíteni akartam, és teljesen kimerültem. Emlékszem, éjjel főztem, mostam és takarítottam, miközben meg voltam győződve arról, hogy rossz anya és rossz feleség vagyok.
Mi lendített át ezen az időszakon?
Az a feltétel nélküli szeretet, ami ott van a szemében, amikor rám néz. Egyszer azt mondtam neki: „Bibikém, én a világ legjobb anyukája szeretnék lenni.” Mire a kislányom kissé elgondolkodva így szólt: „Ez nem verseny. Te csak legyél az én legjobb anyukám. Az pont elég.”
Úgy tűnik, te semmit nem csinálsz félgőzzel.
Ez így van. Amikor 8 évesen sportolni kezdtem, rögtön azt a célt tűztem magam elé, hogy olimpiai bajnok leszek. Talán a kisvárosi lét, a kitörési vágy vagy a saját kishitűségem okozta, hogy ekkora volt bennem a bizonyítási kényszer.
Aztán jött egy sportbaleset, és új célt kellett találni.
Nem is fizikálisan, hanem főleg mentálisan viselt meg. Ráadásul kamaszodtam is; addig mintatanuló és élsportoló voltam, ám leromlottak a jegyeim, és a saját magamba vetett hitet romboltam le tégláról téglára. A szüleimnek pedig nem volt megoldókulcsuk ahhoz, hogyan hozzanak vissza abból az állapotból.
És akkor jött Maday Lilla énektanárnő.
Időnként énekeltem esküvőkön, és egy ilyen alkalommal odajött hozzám, hogy „Kislány, tudod, hogy te lehetnél a világ legjobb Éj királynője?”
A világon egyedülálló módon több mint ötszáz alkalommal játszottad el ezt a szerepet. Mi kell hozzá, hogy valaki erre képes legyen?
A hangi adottság mellett idegrendszer. Csupán nyolc és fél perc a Varázsfuvolában az Éj királynője áriája, ám óriási megterhelés. Sokan nem is hinnék, de egy főszerep egy operában felér 5-6 óra fizikai munkával.
Tudtad, hogy mikor fogod abbahagyni?
Nem kitűztem egy időpontot, hanem az utolsó alkalommal annyira tökéletesen sikerült, hogy azt éreztem, ez most a csúcsok csúcsa, és már más szerepek felé kell fordulnom, és így könnyen el tudtam engedni az Éjkirálynőt.
Amikor jártad a világot, akadt olyan ország, ahol el tudtad volna képzelni, hogy letelepedj?
Olaszországban igen, de ott sem véglegesen.
Büszke voltam rá, amikor a New York-i Metropolitan évkönyvében a nevem alatt az szerepelt, hogy Bakonykuti vagy Kiskunhalas.
Pedig ki se tudták mondani. Amikor külföldön dolgoztam, szinte vágtam a centit, hogy mikor jöhetek haza, nekem több évet elvett az életemből a honvágy. Ha a családdal kelünk útra, mindig a férjem pakol, mert már a bőrönd látványától ideges leszek.
Jól tudom, hogy Bakonykutiban a helyi asszonyoknak, lányoknak tornaórákat tartottál?
Bizony, 15 évig tornáztunk együtt, és nagyon sajnálták, amikor elköltöztünk. De Bibi érdeke az volt, hogy az iskola miatt közelebb lakjunk Székesfehérvárhoz.
Látszik már, hogy miben tehetséges?
Rendkívül humánus. Mindenkit meg akar menteni. Állatokat is. Batta András zenetörténész barátom, akivel például a Partitúrát is forgattuk, egyszer azt mondta, hogy Bibiből nagy tanító lesz. Igazi béketeremtő, harmóniára igyekszik maga körül. Szerintem egyébként minden gyerek tehetséges.
Ezért is hoztál létre egy alapítványt, amely tehetséges gyerekeket támogat?
Én olyan szerencsés voltam, hogy mindig voltak önzetlen emberek körülöttem, akik segítettek az utamon, és cserébe nem vártak semmit. Ma ez nehezebb; óriási a bizonytalanság a fiatal művészek körében is. Ilyenkor kell egy jó mondat, ami átlendít a nehézségeken. Ezért alapítottam meg a KvintEsszencia Mesteriskolát.
A Virtuózok és a The Voice is arról szólt, hogy mentorálj?
15 éve kezdtem a mentorálást, de a The Voice-ot többek között azért is vállaltam el, hogy lássam, működik-e az a pedagógiai módszer – nemcsak az operában, de minden más műfajban –, amit én jónak látok. Azzal, hogy a döntőben a színpadon az én két versenyzőm állt, megkaptam a választ.
Az, hogy ezeket a műsorokat elvállaltad, előremozdította, hogy itthon népszerűbb legyen az opera műfaja?
Biztosra veszem. Volt, aki megállított az utcán, és azt mondta, miután a műsorban beszéltem a Traviatáról, ő is meghallgatta az interneten.
Annak idején, amikor 1997-ben felkértek, hogy énekeljek Zámbó Jimmyvel, Gregor Józsefet kérdeztem meg, hogy elvállaljam-e.
Bakonykuti C-nek hívott – utalva az akkori lakóhelyemre és a magas zenei C-re –, és azt mondta: „Bakonykuti C, ne aggódj, minőséget teszel le az asztalra, és az egész ország meg fog ismerni.” Igaza lett: aki soha életében nem volt operában, az is emlékszik rá, hogy én énekeltem Jimmyvel a Miért búcsúznál? című duettet.
Nemrégiben felröppent a hír, hogy a visszavonulásod tervezed.
Teljes félreértés: egyáltalán nem készülök erre! Sőt, rengeteg tervem van. Áprilisban három önálló estem megy az Eiffel Műhelyházban, folyamatosan koncertezem, hívnak is sokat, a Magyar Tavak Fesztiváljának vagyok az arca és a Tiszta-tó nagykövete, fellépek a Kőszegi Várszínházban is június 1-jén. Még előtte Balázs Jánossal és Gubik Petrával ötállomásos koncertkörútra indulunk az országban, hogy megidézzük a világhírű zongoraművész, Cziffra György emlékét. Szeretek kilépni a klasszikus zene területéről is, úgy érzem, valójában ez a fajta nyitottság jelentheti a jelent és a jövőt. Szeretem a kulturális sokszínűséget, ha összejönnek a különböző művészeti ágak képviselői, alkotnak, hatnak egymásra. Én ebben hiszek. (Címlapfotó: Miklósa Tímea)
Ha szívesen olvasnál még az opera különleges világáról, kattints erre a cikkünkre is.
