Mészáros Máté nem elégedetlen a sorsával, de nem bánná, ha bizonyos dolgokból egy kicsivel több jutna neki. Például a filmfőszerepekből és a zenés színdarabokból. Igazi társból elég lenne egy is.
A Jászai Mari-díjas színész eredetileg rockzenésznek készült, vagy a bátorsága, vagy a szorgalma nem volt elég hozzá. Készült esztétának is, végül a színjátszásban teljesedett ki. Bár az idén ötvenéves színész úgy érzi, vannak még hiányosságai az életének, de bizakodó a következő ötvenet tekintve.
Jó pár évig volt színpadon a Second life avagy Kétéletem című darab, amit tavaly év végén búcsúztattatok. Hogy élted meg ezt a „végszót”?
Ez sok szempontból egy nagyon fontos előadás volt a mi életünkben. Egyrészt azért, mert Dömötör Andris volt osztálytársunk rendezte, másrészt a színpadon Járó Zsuzsával, Kovács Patríciával játszottam, akikkel osztálytársak voltunk, de meg kell említenem Ötvös Andrist és Schruff Milánt is, igaz, ők egy másik osztályba jártak, de velük együtt voltunk Egerben. Tehát művészi értelemben egy olyan kollektíva gyűlt itt össze, akik nagyon régóta játszanak együtt, és ismerik egymást, ez pedig nagyon megnyugtató, jó érzés volt. Arról már nem is beszélve, milyen különleges volt a darab témája, ami arról szólt, képzeljük el, hogy mi lett volna az életünkből, ha nem az történik, ami épp megtörtént.
Egy egyszerű, de mégis nagyon érdekes és sokrétű probléma elgondolkodni azon, hogyan alakulhatott volna még másképpen az életünk.
Akár parodisztikusan, akár komolyan közelítjük meg a témát, rájövünk, sokszor milyen egyszerű apróságokon, egy döntésen vagy egy mondaton múlik, hogy valakivel mi történik. Emiatt is igen sokat jelentett nekünk lelkileg ez az előadás.
A darab kapcsán mire jutottál, mi volt az a momentum, ami a te életedet abba az irányba vitte, amerre most tartasz?
Az előadásban is megjelent, hogy engem alapvetően a könnyűzene érdekelt, én rockzenész akartam lenni, csak aztán vagy gyáva voltam ehhez, vagy nem gyakoroltam eleget, így végül nem az lettem. De a masszírozás is nagyon érdekelt engem, és ez a mai napig így van. Nem tudom, hogy mégis mi vitt a színjátszáshoz. Az nem volt benne az előadásban, hogy kétszer is jelentkeztem, de nem vettek fel a bölcsészkarra, esztétika szakra. Ha akkor fölvesznek, akkor ki tudja, hogyan alakul az életem, bár akkoriban a Pécsi Egyetemen működött a Janus Egyetemi Színpad, ahonnan aztán sokan lettek színészek, még az is lehet, hogy velem is így lett volna. De miután nem vettek föl, így kerültem az Új Színházba stúdiósnak, és kis idő után világos lett, hogy ez az, ami annyira érdekel, hogy ezzel szeretnék foglalkozni.
Az egri színházban kezdted a pályafutásodat, aztán Budapesten folytattad, és csaknem tíz éve szabadúszó vagy. Jobban megtalál a munka a fővárosban?
Nem biztos, hogy ez feltétlenül így van, de néha az az érzésem, hogy nehéz lenne egy vidéki városban letelepedve szabadúszónak lenni. Ha valaki vidéken él, akkor muszáj annak a városnak a színházában dolgozni, ahol él. Ezt a társulati létezést most olyan kötöttségnek élném meg, amit nem vállalnék. De voltam például pár éve Szombathelyen, játszottam Az eltört korsó című előadásban, és nagyon jól éreztem magam. Azt gondolom, jó dolog ma is vidéki színésznek lenni.
Mindig mondom is a fiataloknak, akik kérdezik, hogy szerintem menjenek vidékre, és kezdjék ott a pályájukat, mert nagyon sok mindent meg lehet tapasztalni, meg lehet tanulni.
Ebből a szempontból Szeged például egy nagyon jó város. Az elmúlt években szerencsém volt, és több egymást követő nyáron is a Szegedi Szabadtéri Színpadon játszhattam, és idén is leszek ott két hetet. Szerintem szegedi színésznek lenni nagyszerű érzés lehet. Mondom ezt úgy, hogy nem vagyok szegedi színész, de lehet, hogy egyszer valami miatt, pláne, ha egy magánéleti szál is bekerül a képbe, leszek én még vidéki színész.
Számos színdarabban, mozifilmben, tévéfilmben játszottál. Elégedett vagy azokkal a szerepekkel, amiket eddig rád osztottak?
A színházban igen, bár sok mindent nem játszottam el, amit el akartam, és mióta szabadúszó vagyok bizonyos szerzők és színdarabok ki is esnek, ez néha nekem fáj, mert például én szeretek énekelni, a tánc azért már neccesebb. Egy pár éve már Shakespeare vagy Csehov sincs az életemben, de ettől függetlenül elégedett vagyok.
Azonban filmet sokkal többet szerettem volna forgatni, és sokkal nagyobb szerepeket szerettem volna játszani.
De ezzel kapcsolatban sincs okom panaszra, mert nyilván vidékről nehezebb is volt forgatni, illetve nem is készül olyan sok film Magyarországon, mint készült a rendszerváltás előtt. Itt van némi hiányérzetem, bár egy főszerepet már itt is játszottam a Nyugati nyaralás című filmben.
Volt már olyan az életedben, amikor egy szerep kedvéért kiléptél a komfortzónádból, és valami olyanra adtad a fejed, ami egyébként nem jutott volna eszedbe?
A Nagykarácsony című filmben egy kisebb szerepet játszottam, amiben egy öngyilkosjelölt voltam, aki felmegy a Gellért-hegyre, a Gellért-szobor lábához, és onnan akar leugrani, de végül egy tűzoltó lehozza.
Bár biztonságos körülmények között voltam, és nem is a szobor legmagasabb pontjára vittek fel, de azt hiszem, azt még egyszer nem csinálnám meg.
Egyébként ez az izgalmas a színészetben, hogy néha muszáj olyasmit csinálni, amit egyébként az ember nem csinálna. De hát bizonyos értelemben ezért is lesz színész valaki.
A Sportszelet reklámfilmjében is szerepeltél, azt nem bántad meg?
Miért bántam volna meg? Az is egy szerep, csak egy kicsit más. Én azt is szeretem csinálni. Itthon is sokan csinálják, külföldön pedig még többen. Legalábbis ezt látom a külföldi sportközvetítések szüneteiben adott reklámokban. Ez is ugyanolyan munka, mint szinkronizálni, forgatni vagy színházban játszani.
Ha néhány szóval kellene jellemezned önmagadat, akkor mi az, amit a legfontosabbnak tartanál elmondani? Milyen ember, kicsoda Mészáros Máté?
Egy kicsit kényelmes, kicsit magának való, pláne mostanra már a magányt kedvelő, aki szeret egyedül lenni, ugyanakkor egy jószívű, állatszerető kutyatulajdonos.
Szerintem jó velem lenni, jó a közelemben lenni, jó velem beszélgetni.
Sőt, könnyen lehet velem beszélgetni, tulajdonképpen bármiről, olyasmiről is, amihez nem is értek. De az is igaz, hogy néha hirtelen haragú vagyok, könnyen leszek ingerült, aztán persze gyorsan megnyugszom. Képes vagyok csiszolódni, alakulni, és fölfogni, hogy máshogy kell viselkedni, ha egyedül él az ember, és akkor, ha valakivel együtt él. Szerintem ez is menne.
Azt mondtad, hirtelen haragú vagy. Mi az, ami ki tud hozni a sodrodból?
Ahogy öregszem az emberi butaságot egyre nehezebben viselem. De a legapróbb dolgok is felbosszanthatnak, például, hogy elkezd esni az eső, és én nem készültem rá, ha rendelek egy ételt, és nem úgy hozzák ki, ahogy én szeretném.
Idén leszel 50 éves. Hogy éled meg ezt a kort? Jelent ez számodra valamit?
Azt jelenti, hogy öregszem, és meg fogok halni. Nem örülök neki. De leginkább azért nem, mert azt hittem, hogy ennyi idős koromra több mindent fel tudok majd mutatni az életemben. Család, gyerek, pénz, szakmai megbecsülés, ilyesmire gondolok. Bár azt fenntartom, hogy nincs okom panaszra, mert sok mindent elfogadtam abból, ami nekem adatott.
De szerintem ennél izgalmasabb, érdekesebb, tartalmasabb életet is lehetett volna élni eddig…
Aztán persze még ki tudja, a hátralévő időben mi lesz. Sajnálom, hogy nem utaztam többet, hogy nem egy másik országban élek. Nagyon sok ország vonz, ahova még egyszer sem jutottam el. Ilyen például Új-Zéland vagy az Egyesült Államok. De azt érzem, ahogy öregszem, ez már egyre távolabb kerül tőlem. Megmondom őszintén, az ötvenet nem élem meg jól. A 40-et sem éltem meg jól, ez pedig még rosszabbul érint.
Mi az, ami téged boldoggá tesz, vagy boldoggá tenne?
Nem tudom… Egy megértő társ. Bár van velem egy kutya, ő elég megértő, de azért egy emberi társ, lehet, hogy boldoggá tenne… de az is lehet, hogy nem. A több pénz mindig jobb, de azért egy idő után nem érdemes azt se hajszolni, és szerintem nem is szabad túl sokat dolgozni. Hogy mi tenne boldoggá? Most szeretnék egy kicsit jobb autót. Szeretném a használt autómat egy másik használt autóra cserélni, de nem biztos, hogy sikerül. Most például boldoggá tudna tenni, ha ezt meg tudnám csinálni.
Ha egy színész jól sáfárkodik a digitalizáció és a közösségi média nyújtotta lehetőségekkel, attól még nem kell lemondania a magas művészetről. Sőt, ha ügyesen használja, nemcsak saját rajongótábort építhet, hanem még a színházba járók közösségét is növelheti. Legalábbis ezt igazolja Sövegjártó Áron munkássága.
