Hollywood legelső botránya: visszatérése napján halt meg a súlyos vádakkal illetett színész

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az 1920-as évek elején Hollywood pezsgő világa nem egészen olyan volt, ahogy manapság ismerjük. A szórakoztatóipar hatalmas léptékben fejlődött: a némafilmek korszakában a mozivászon új isteneket teremtett, akikért rajongott a közönség. A sztárkultusz ekkor öltötte első formáját.

Ám a filmek által teremtett álomvilágra már ekkor is rávetült a tragédiák és botrányok sötét árnyéka.

Roscoe „Fatty” Arbuckle ügye egyike azon töréseknek, amely ebben a ragyogó illúzióban testesült meg. Az imádott komikus egy csapásra vált Hollywood első nagy botrányának főszereplőjévé, amikor szexuális bűncselekménnyel és gyilkossággal vádolták meg. Amellett, hogy ez összetörte a férfi karrierjét, megváltoztatta az amerikai közvéleményt, illetve a média és a sztárkultusz dinamikáját is.

A némafilmkorszak egyik legnépszerűbb sztárja volt Roscoe Arbuckle
Fotó: Hulton Archive / Getty Images Hungary

A némafilmek megállíthatatlan óriása: Roscoe „Fatty” Arbuckle

Roscoe Arbuckle már életében legendává vált: egykori színházi előadóként és a némafilmkorszak egyik legjobban kereső sztárjaként csak Charlie Chaplin előzte meg népszerűségben. Közel 140 kilós testsúlya ellenére elképesztő mozgékonyságával nyűgözte le a közönséget, miközben ügyetlenkedő, ártatlan karaktereket alakított. Arbuckle megteremtette a nézők számára a „nagy, kedves óriás” karakterét, miközben producerként és rendezőként is kiemelt tehetséggel bírt.

Arbuckle a képernyőn életvidám, bohókás személyiségnek tűnt, ám magánéletében sokkal csendesebb, visszafogottabb ember volt. Nem ivott, és ritkán vett részt a hírességek vad bulijain. 1921. szeptemberében azonban Arbuckle egy San Franciscó-i szállodába ment ünnepelni a barátaival. Ezen az estén történt valami, ami örökre megpecsételte a sorsát: Virginia Rappe – egy feltörekvő színésznő – rosszul lett, majd néhány nappal később meghalt.

Halálának rejtélyes körülményei és a pár nappal később felmerülő szexuális erőszakkal kapcsolatos vádak Arbuckle-re irányították az egész világ figyelmét. Gyilkosság vagy baleset volt?

Hollywood legelső botránya – egy ügy, ami megrázta Amerikát

Az éjszaka folyamán – a szesztilalom ellenére – jelentős mennyiségű, illegálisan szerzett alkohol fogyott a bulin, majd a mulatozás valamelyik pontján Arbuckle és Rappe egyazon szobában tartózkodtak. Később Arbuckle elhagyta a szobát, ahol Rappe barátnője szerint a férfi megerőszakolta a fiatal színésznőt, aki emiatt vesztette életét. A korabeli sajtó azonnal felkapta a hírt, és országos botrány lett belőle.

Idézőjel ikon

Rappe a szexuális erőszak következtében – amelyben a vád szerint Arbuckle jelentős testsúlya is szerepet játszhatott – hólyagrepedést szenvedett, ami hashártyagyulladáshoz, majd a halálához vezetett.

Az orvosi bizonyítékok azonban nem támasztották alá egyértelműen ezeket az állításokat.

A hollywood-i halálesetből országos botrány lett
Fotó: Bettmann / Getty Images Hungary

Az ügy három tárgyaláson is napirendre került: az első kettő eredménye az esküdtek miatt patthelyzettel zárult, végül azonban felmentették Arbuckle-t. Ráadásul az esküdtek egy bocsánatkérő nyilatkozatot is kiadtak, amelyben kijelentették, hogy a vádak teljesen alaptalanok, a színész pedig ártatlan.

Ám a média szenzációhajhász cikkei komoly károkat okoztak: Arbuckle neve örökre összefonódott a botránnyal, és a filmipar is elfordult tőle. A stúdiók ezek után nem mertek kockáztatni, és felbontották a szerződéseiket vele. 

Arbuckle ügye volt az első példa, hogy mekkora hatalommal bír a sajtó a sztárok felett. Amellett, hogy a bulvárlapok szenzációhajhászása tönkretette egy ember életét, a közvélemény erkölcsi pánikját is tovább fokozta. Az emberek hirtelen nemcsak Arbuckle-t, hanem egész Hollywoodot erkölcstelennek bélyegezték.

Rengetegen várták Arbuckle-t, amikor megjelent a bírósága előtt
Fotó: Bettmann / Getty Images Hungary

A filmipar az ügy következményeként kénytelen volt lépéseket tenni a botrányok kezelése érdekében. A stúdiók innentől kezdve szigorú szerződéseket kötöttek a sztárokkal, hogy ellenőrizzék magánéletüket, és ekkor kezdődött meg az úgynevezett „morális kódex” bevezetése, ami hosszú időre meghatározta Hollywood működését.

Arbuckle utolsó évei: a csendes száműzetés

Roscoe Arbuckle ezután visszavonultan élt, hiszen hírneve romokban hevert. Néha álneveken rendezett filmeket, ám a közönség sosem fogadta vissza teljes szívvel. 1933-ban végül a Warner Brothers szerződést kínált neki, de nem sokkal aláírása után szívrohamot kapott, és meghalt – mindössze 46 évesen. Ma Roscoe Arbuckle neve inkább a tragédia, mint a komédia szinonimája.

Ezt a színészt Szibériába deportálták, végül Sztálin-díjjal tüntették ki. Olvasd el róla szóló cikkünket ide kattintva.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Fajth Evelin
Fajth Evelin
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.