Utcalány etette, később az egyik legnagyobb színésznőnk lett belőle: 112 éve született Gobbi Hilda

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Gobbi Hilda az egyik legérdekesebb, legeredetibb és legközkedveltebb magyar színésznő. Szívesen szivarozott és konyakozott, azt sem titkolta soha, hogy saját neméhez vonzódik.

1913. június 6-án született jómódú család sarjaként. Apja olasz származású tapétabolt-tulajdonos volt, nagyapja híres zeneszerző, karmester. Apja bohém életfelfogású emberként szerette a dorbézolást, és idő közben elhagyta a családját is, mert beleszeretett egy másik nőbe.

Ezután a kis Hilda anyjával szükséglakásba költözött, aki kártyajósként próbálta eltartani magukat. A későbbi legendás színésznő gimnáziumi évei után a putnoki Gazdasági Feslő Leánynevelő Intézetben tanult, majd a Pázmány Péter Tudományegyetem botanikus kertjében gyakornokoskodott. Hirtelen elhatározással jelentkezett a Országos Magyar Királyi Színművészeti Akadémiára, melynek elnyerte ösztöndíját. Ám ez idő alatt sem ment jobban sora, színésztársai próbálták segíteni: Bajor Gizi cipőjét adta oda a lánynak, Móricz Lili néha meghívta ebédre. Volt egy Rozika nevű segítője is, aki utcalányként kereste kenyerét. Rozika, miután rátalált az éhes Gobbi Hildára, egy évig etette őt, míg a Nemzeti Színházba nem szerződött.

Gobbi Hilda a Magyar Rádió stúdiójában
Fotó: Fortepan / Szalay Zoltán

Gobbi Hilda barátai, szerelmei

Gobbi Hilda sosem rejtette véka alá, hogy a nőkhöz vonzódik: férfiruhában járt, konyakozott, cigarettázott. Párkapcsolatban élt Temessy Hédi színésznővel, majd Galgóczi Erzsébet írónővel. Elmondása szerint gyermekkorában egy családi ismerősük rendszeresen zaklatta szexuálisan, ezért undorodott a férfiaktól. A színésznő mindig „úriember” módjára viselkedett, Temessyt premierjein 100 rózsával köszöntötte.

Az elveihez hű színésznő jó barátságot ápolt a kommunista Révai Józseffel és Kádár Jánossal is, akikkel részt vett egy ellenállási mozgalomban, ami miatt elküldték munkahelyéről. Szoros barátság fűzte a Nemzeti Színház igazgatójához, MajorTamáshoz is, aki visszavette őt, azonban később kirúgta leszbikussága miatt. Ezután a József Attila színházhoz szerződött.

Szenvedélyiről betegsége alatt sem volt hajlandó lemondani, ismerőseivel konyakot és cigarettát csempésztetett be a kórházba. A legendás színésznő 75 évesen hunyt el, hamvai mellé Imperiál versenyló patkóját, a visegrádi villájának tégláját és egy csomag fűmagot helyeztek.

(Címlapfotó:  Fortepan / Szalay Zoltán)

Ha szívesen olvasnál még Gobbi Hilda életéről, ezt a cikkünket ajánljuk.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Tóth Evelin
Tóth Evelin
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.