A Szex és New York írója ma is a férfiuralom elleni lázadásra buzdít – interjú Candace Bushnell-lel

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A világ bármelyik táján is ejtsük ki Carrie Bradshaw nevét, az emberek ugyanarra gondolnak: a Szex és New Yorkra, minden idők egyik legsikeresebb tévésorozatára, és persze Sarah Jessica Parkerre.

A lebilincselő történet mögött egy mára 66 éves, határozott, eredeti és feminista nézeteket valló újságíró-író, Candace Bushnell áll, aki gyakorlatilag saját alteregójaként alkotta meg Carrie-t. Arra biztosan nem gondolt első, Carrie történeteit cikkek formájában bemutató írásai, vagy a későbbi könyv kapcsán, hogy a New York-i újságírónő és barátnői nők tízmillióinak önbizalmát erősítik – és divatelképzeléseit csiszolják – majd.

Bushnell 19 évesen költözött New Yorkba, és szabadúszó újságíróként bőven volt lehetősége tapasztalatokat gyűjtenie arról, hogyan élnek, dolgoznak, randiznak és küzdenek a patriarchális berendezkedés ellen az amerikai nők: 16 év múlva kezdett el a Ney Work Observerbe írni egy cikksorozatot Szex és New York címmel.

Három év múlva megjelent a könyv, újabb két év múlva elindult a sorozat. Bushnell azóta összesen kilenc kötet szerzője, melyekből több sorozat is készült, most pedig saját színházi előadásával járja a nagyvilágot.

Az Igaz történetek a szexről, sikerről és a Szex és New Yorkról hamarosan Budapestre érkezik, Candace pedig a Díványnak is nyilatkozott az előadás kapcsán – természetesen a Szex és New Yorkról is.

A Szex és New York a világ egyik legismertebb tévésorozata lett
Fotó: outnow.ch

A Szex és New York ma is releváns, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a mai húszas-harmincas éveikben járó nők is rajongóivá válnak a kilencvenes években született történetnek. Mi lehet ennek az oka?

Szerintem minden nő életében van egy Szex és New York időszak. Volt idő, amikor egy nő a szülei házából egyenesen a férjéébe költözött. Később a szülői házból a kollégiumokba vezetett egyenes út, ahol a lányok megismertek valakit, akihez aztán hozzámentek. De ma felsőfokú tanulmányokat végeznek, karriert építenek és mielőtt megállapodnának, van egy aktív randizós korszakuk. Ezek a Szex és New York évek. Az elmúlt harminc évben a legtöbb nő megélte ezt az időszakot.

Három évtized alatt a nők élete változott másban is: sokkal magától értetődőbben akarnak kilépni a férfiak árnyékából, velük egyenrangú emberekként akarják a sorsukat irányítani. E téren világszinten történt előrelépés ahhoz képest, amikor a Szex és New York megszületett?

Azt nem állíthatom, hogy a világ minden táján, ez nem lenne igaz. De egyes helyeken jobb a helyzet. Azt is látjuk, hogy sok nő elutasítja a tradicionálisan működő heteroszexuális kapcsolatokat. Én is évek óta mondogatom a nőknek, hogy legyenek saját maguk Mr. Bigjei. Legyen saját bevételük, vállaljanak felelősséget az életükért.

Idézőjel ikon

Ne egy férfitől függjenek, mert az nagyon rizikós.

Tényleg pénzügyi függésben szeretnénk élni? Sok férfi tényleg sokat keres, de még többre nem igaz ez. És ha sokat is keresnek, az még az ő pénzük marad, nem lesz a tiéd. Nem kell Mr. Big: légy te Mr. Big saját magad számára. Az ehhez az elképzeléshez hasonló mozgalmak egyre nagyobb teret nyernek, ott van például a 4B-mozgalom Dél-Koreában (a radikális feminista mozgalom követői nemet mondanak a férfiakkal létesített szexuális kapcsolatra, a gyermekszülésre, a férfiakkal való randizásra és házasságkötésre – a szerk.). A közösségi médiában is olyasmit látok, amit soha korábban: a nők kifejezik, mennyire nem kielégítőek számukra a heteroszexuális kapcsolatok. Veszélyesek is lehetnek: egy nő számára a legnagyobb veszélyt az a férfi jelentheti, akivel intim kapcsolatban áll. A nők arról írnak, hogy mindent feladnak egy-egy férfiért, végül semmijük nem marad. Esetleg ingyen dolgoznak neki, főznek, takarítanak, gyerekeket nevelnek… de egyre többen emelik fel a szavukat, és kimondják: ezt nem akarom. 

Szerintem ez jó, mert fontosnak tartom, hogy a kapcsolatokon belüli hatalmi viszonyokkal tisztában legyünk.

Candace Carrie maga volt, amíg Carrie férjhez nem ment

Azt mondod, mindenkinek vannak Szex és New York évei, de ezeket talán nem bárokban, hanem a Tinderen töltik el a nők. Mit gondolsz a 21. századi randizásról? Carrie fenn lenne a Tinderen, ha ma születne meg a története?

Biztosan, mivel a jelenre reflektáltam mindig abban, ami vele történt. De nemrég épp arról olvastam, hogy az emberek egyre többen fordítanak hátat a randiappoknak, mert nem működnek. Személyesen akarnak találkozni egymással. Emberekként úgy vagyunk összerakva, hogy egy személyes találkozó alatt rengeteget információt legyünk képesek összegyűjteni a másikról. Ennek szakemberei vagyunk, viszont, ha képernyők mögül beszélgetünk, ez elvész. El is kezdünk találgatni a másikkal kapcsolatosan, mert többet akarunk tudni, ezért azt gondolom, az emberek hátat fognak fordítani ezeknek. A fiatal barátaim fenn vannak ezeken az appokon, és őszintén utálják őket. Mindig kérdezgetem is őket, hogy ugyan miért használják ezeket, ha New Yorkban élnek, ugyanezekkel az emberekkel találkozhatnának személyesen is!

Ha Carrie Bradshaw-ra gondolsz, ma milyen kapcsolatban vagy vele? Korábban elmondtad, hogy egészen addig, amíg Carrie feleségül nem ment Bighez, tulajdonképpen az alteregód volt.

Ezt a kérdést azért nehéz megválaszolnom, mert sosem gondolkozom rajta. A sorozat Carrie-jével professzionális jellegű a kapcsolatom. Tökéletesen értem, hogy működik ez a világ, tudom, hogy ez okol bizonyos kreatív döntéseket. Nem éreztem személyes dolognak, hogy Carrie egyszer csak már nem én voltam. És a sorozatot imádom, csodálatos lett, nagyon szórakoztató, jól összerakták. Nemcsak vicces, de okos is, és ugyanez igaz az És egyszer csak…-ra is. Szeretem nézni, de érzelmileg nem ráz meg.

Az Igaz történetek a szexről, sikerről és a Szex és New Yorkról címet viselő előadásoddal március 19-én érkezel a budapesti Erkel Színházba. Mire számíthatunk?

Színházi előadásként képzeld el, díszletben, rengeteg cipő közt! Mintha a nappalimban ülnék. A Szex és New York születésének történetét mesélem el, azt, hogy kerültem New Yorkba, miért találtam ki Carrie Bradshaw-t, mi történt aztán – és az igazi Mr. Bigről is elárulok egyet s mást. Az életem története is benne van, a házasságom, a válásom, sőt, még a menopauzám is! Egészen napjainkig tart, mesélek azokról a férfiakról is, akikbe manapság randizás közben belebotlok. 

Például arról, aki 75 évesnek mondja magát, de ha rákeresel a nevére, kiderült, hogy valójában 85!

Férfiakat is látsz a közönség soraiban?

Nagyjából 70 százaléka nő a nézőimnek, de jönnek férfiak is. És élvezik!

Mit jelent neked ma a Szex és New York?

Ó… nem is tudom, erre mit válaszoljak?... egyfajta életfilozófiát. A barátságok fontosságát, az önállóságot. És azt, hogy olyan nő légy, aki a világ bármely táján megállja a helyét.

Carrie magyar hangja, Spilák Klára is adott korábban interjút a Díványnak: érdemes elolvasni!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.