Boldogtalan élete volt Csokonai „Lillájának”, miután egy fakereskedőhöz adták feleségül

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Vajda Julianna Csokonai Vitéz Mihály verseiben vált halhatatlanná. Szerelmük, bár soha nem teljesedhetett be, a sírig tartott. Még az a boldogtalan házasság sem állta útját érzéseiknek, melybe a költő Lillának becézett szerelme belekényszerült.

Csokonai versei enyhítették meg Lillát

Vajda Julianna 1776. október 26-án született Ekelen, amely ma már Szlovákiához tartozik. Hajóácsként és gabonakereskedőként dolgozó apja tekintélyes vagyonra tett szert, így a család rövidesen Komáromba költözött. A Vajda szülők gyermekei annak ellenére harmonikus és kiegyensúlyozott családban nőttek fel, hogy az édesapjuk a munkája miatt keveset tartózkodott odahaza. Édesanyjuk ugyanis mindent megtett annak érdekében, hogy a gyerekek boldogok legyenek, és kibontakoztathassák tudásukat.

Vajda Julianna volt a Lilla-dalok ihletője
Fotó: Wikipédia

Közülük Julianna élénken érdeklődött a költészet iránt.

A visszaemlékezések szerint épp ennek köszönheti, hogy megismerte Csokonai Vitéz Mihályt, akivel egy komáromi költő szalonjában találkozott először. Csokonainak sorsszerű volt ez a pillanat, hiszen számára szerelem volt első látásra ez a találkozás az akkor 18 éves, szőke hajú, kék szemű lánnyal, akibe azonnal beleszeretett. Ezt az alkalmat versben is megénekelte, így született meg A fogadástétel című verse. 

Naplóbejegyzése szerint, bár a Lilla-dalok ihletője nem volt elragadtatva a költőtől, akit egyáltalán nem tartott szemrevalónak, valójában közömbös sem volt iránta. Mindez talán annak tudható be, hogy igencsak legyezgette a fiatal lány hiúságát a férfi udvarlása. Csokonai kitartóan ostromolta szíve hölgyét, aki az első néhány Lilla-vers után megenyhült, és viszonozta a költő szerelmét.

Csokonai mindent megtett, hogy feleségül vehesse szerelmét

Julianna szülei azonban nem örültek a lányuk és a költő lángoló szerelmének. Ők más jövőt, egy hóbortos poétánál biztosabb életet szántak Csokonai Lillájának. Éppen ezért sokáig nem is tétlenkedtek, gyorsan férjet kerestek lányuknak. Választásuk a tehetős fakereskedőre, Lévai Istvánra esett. 

Csokonai Vitáz Mihály

Julianna azonban nem rajongott mindig morcos leendő uráért, és a házassági szándék ellenére nem szakította meg a kapcsolatot Csokonaival.

Mivel a szülőktől azt az ígéretet kapta, hogy biztos egzisztencia esetén hozzáadják lányukat, a költő egyebek között tanári állást keresett, valamint egy újság alapítását és kiadását tervezgette, ám ehhez nem talált mecénásra. Miután Csokonai hónapokig nem járt sikerrel, ráadásul távol töltötte ezt az időszakot szerelmétől, Juliannával megpróbálták elhitetni szülei, hogy Csokonai letett korábbi szándékáról. Még a leveleit is eltitkolták Julianna elől. A helyzetet kihasználva aztán a korábban kiszemelt dunaalmási fakereskedőhöz, Lévai Istvánhoz adták feleségül lányukat. 

Két boldogtalan házasság jutott Lillának

A csalódott költő, miután Vajda Julianna 1798-ban Dunaalmásra költözött Lévai István fakereskedő feleségeként, Csurgóra ment, ahol tanári állást kapott, ám a távolság ellenére kapcsolatuk nem szakadt meg, sőt a szerelmesek találkozgattak is, és Csokonai egy pecsétgyűrűvel, valamint egy nyomtatásban megjelent verseskötetével is megajándékozta az asszonyt.

A dedikált példány, egy rózsaszín selyemkötésű kötet, ma az Országos Széchényi Könyvtár tulajdona.

Vajda Julianna és Lévai István soha nem élt boldog házasságban. Hiába volt meg a határozott jólét, az anyagi biztonság, Lilla szíve örökre a költőé maradt, Csokonai 1805-ben bekövetkezett haláláig, és még azon is túl. A tragédiáról a poéta édesanyja levélben értesítette Juliannát, aki az asszony jóvoltából megkapta a Lilla-dalok első példányát, amely a magyar irodalom első szerelmesvers-ciklusainak egyike.

A költő halála után még boldogtalanabb volt Csokonai múzsájának élete. Férje 1840-ben bekövetkezett halála után négy évvel az asszony ismét férjhez ment, ekkor Végh Mihály hetényi esperes felesége lett. Ám ez a házasság sem hozott számára boldogságot, öt év együttélés után visszaköltözött dunaalmási otthonába, ahol 78 éves korában hunyt el. 
Vajda Juliannát kérésére a Csokonai által írt búcsúlevéllel és a Lilla-dalokat magába foglaló kötettel temették el Dunaalmáson.

Meryl Streep személyiségét és karrierjének alakulását is átformálta a szerelem és a veszteség. Olvasd el cikkünket, hogy megtudd, mi volt az ő életében a sorsfordító esemény.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.