Hosszú küzdelem után másodszor is anya lett Ráthonyi-Palácsik Tímea - fotókon a kislánya

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Lombikprogram segítségével világra jött Ráthonyi-Palácsik Tímea második gyermeke. Az anyaságról, és a szülés küzdelmeiről mesélt Tímea, képeket is mutatott a kis Hailey-ről.

Ráthonyi-Palácsik Tímea modell, médiaszereplő, vállalkozó. Férjével, Ráthonyi Zoltánnal 2023-ban kötötték össze életüket. A pár a béranyaprogram mellett döntött, így született meg kisfiuk, Ben 2025 elején. A program alatt azonban Tímea is teherbe esett, így hosszú küzdelem, és sok műtét árán, másodszor is anya lehet. Tímea a júliusban világra jött kislánya születéséről mesélt a Feminának adott interjújában, sőt még képeket is mutatott a kis Hailey-ről, amik a Femina cikkében megtekinthetőek.

Fájdalmas küzdelmek árán lett anya

Küzdelmes út vezetett Ráthonyi-Palácsik Tímea teherbe eséséhez. Fájdalmas műtéteken kellett átesnie, ezért a szüléstől már nem is félt. Azzal azonban nem számolt, hogy végül császármetszéssel kellett világra hoznia kislányát. A műtét, és annak során a gerincébe kapott érzéstelenítő megviselte, felépülése hosszú időt vett igénybe.

Boldognak érzi magát, hogy végre együtt a család. Azonban a vérveszteség miatt a hemoglobinszintje nyolcas érték alá esett. Emiatt minden napja szédüléssel, fejfájással telik, a fáradtságról nem is beszélve. A kislányát éjjelente ugyanis akár két-három óránként is meg kell etetnie, emellett pedig Bennel is foglalkoznia kell. Elmondása szerint így nem tud eleget pihenni.

A műtét okozta vágás sem gyógyult még be, így az olyan mindennapos cselekvések, mint az ágyból való felkelés is komoly fájdalmakkal jár. Hálás azonban barátnőinek, akik segítik átvészelni a kezdeti nehézségeket.

Sokak számára erőt ad                    

Szerinte minden nő megérdemli, hogy anya lehessen, ezért boldogsággal tölti el, ha másokra motiválóan hat a története. Elmondása alapján

Idézőjel ikon

az anyaság megtapasztalásával most még jobban tiszteli a női nemet, hiszen nehéz feladat, és rengeteg fájdalommal is jár.

Kihívásokkal küzdött az anya

Tímea szerint két gyermek nagy kihívás, ugyanakkor másodszorra könnyebb feladat. Mégis azt mondja, egyedül nem lenne képes megoldani az ezzel járó feladatokat. Mégis boldog, hiszen végre teljesült az álma, de tudja mekkora felelősség szülőnek lenni.

A kisfia születése annyiban könnyebb volt, hogy nem volt műtét után gyógyuló sebbel is küzdenie. Most azonban a fájdalommal még az éjszakai szoptatás is együtt jár, ami kimerítő számára. A kislánya ráadásul még rendkívül érzékeny, rengeteg odafigyelésre van szüksége.

A két testvér első találkozásakor Ben féltékeny volt Hailey-re. Ez azonban gyorsan elmúlt miután együtt játszott vele.

Tímea már most tudja, hogy kislánya miben fog hasonlítani rá: szerinte Hailey pontosan olyan huncut és családcentrikus lesz mint ő, mivel ő is a rák csillagjegyében született.

Idézőjel ikon

Szeretné megtanítani, hogyan legyen jó és segítőkész.

Ha tetszett a cikk, olvasd el a Saly Noémivel készült interjúnkat is!

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Tóth Evelin
Tóth Evelin
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Ez a kastély ihlette Shakespeare Hamletjének ikonikus helyszínét: ma már a világörökség része

William Shakespeare leghíresebb drámájának, a Hamletnek baljós és intrikákkal teli helyszíne, Elsinore vára nem a képzelet szüleménye. A dániai Helsingør partjainál fekvő, ma már UNESCO világörökségi védelmet élvező Kronborg-kastély ihlette a darabot. A monumentális reneszánsz erődítmény egykor Európa egyik leggazdagabb és legfélelmetesebb helye volt, amely a tengerszoroson átmenő hajók megvámolásából gazdagodott meg. De hogyan jutott el a dán luxusvár híre a Londonban alkotó Shakespeare-hez, és milyen sötét titkokat rejtenek a kazamatái a mai napig?

Önidő

Három világ ér össze ezen a szlovén tengerparton: Portorožtól egy karnyújtásnyira az olasz és a horvát határ

Ha lehet azt mondani egy országra, hogy ezer arca van, akkor Szlovéniára ez hatványozottan igaz. Egészen különleges, hogy az alig több mint 20 ezer négyzetkilométeres államban néhány órás autóúton belül találkozhatunk alpesi csúcsokkal, smaragdzöld folyókkal, mesebeli tavakkal, barlangrendszerekkel és mediterrán tengerparttal is. Utóbbi ugyan mindössze 46 kilométer hosszú, ám annál változatosabb és hangulatosabb, miután történelmi kisvárosok, elegáns üdülővárosok, sólepárlók és festői öblök váltják egymást. Ennek az Adria mentén húzódó partszakasznak az egyik legismertebb gyöngyszeme Portorož is.

Édes otthon

Milliókat bukhat, aki így hirdeti meg az ingatlanát – figyelmeztet az ingatlanszakértő

Az ingatlaneladás egyszerű – gondolják sokan. Felkerül néhány fotó a hirdetési oldalra, megjelennek az érdeklődők, majd jön a tökéletes vevő. A valóságban azonban rengeteg apróságon elcsúszhat az üzlet. Elég egy rosszul belőtt ár, egy gyenge hirdetés, egy későn kiderülő rejtett hiba, de az is előfordulhat, hogy maga a tulajdonos mutatja be rosszul a saját otthonát.

Mindennapi

Nem jött be a rafinált trükk: a magyar influenszerekre milliós bírságot várhat

Két ismert, a közösségi médiában nagy követőtáborral rendelkező magyar tartalomkészítőt ellenőrzött a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A NAV szerint a videómegosztó és közösségi platformokon szerzett bevételeik után nem teljesítették adózási kötelezettségeiket, sőt a pénzek egy részét nem saját számlájukra, hanem kiskorú gyermekeik bankszámlájára irányították.

Testem

Megoldást találtak a rák legkínzóbb tünetére: forradalmi eljárást alkalmaznak a Semmelweis Egyetemen

A daganatos megbetegedésekkel járó, sokszor elviselhetetlen fájdalom drámai módon csökkenthető, sőt akár teljesen meg is szüntethető a Semmelweis Egyetem legújabb programjának köszönhetően. Az Országos Onkológiai Intézettel közösen indított, forradalmi intervenciós eljárás során precíz képalkotó eszközök segítségével, tűszúrással „kapcsolják ki” a fájdalmat közvetítő idegpályákat. A fagyasztásos, hőkezeléses vagy kémiai roncsolásos technológia ráadásul csökkenti a betegek gyógyszerterhelését is.

Önidő

7 pofonegyszerű trükk: erőfeszítés nélkül étkezhetsz egészségesebben

Az egészséges táplálkozás és a megfelelő mennyiségű étel elfogyasztásának szabályait nem mindig könnyű betartani, hiszen nap mint nap számos inger ösztönöz bennünket evésre. Az étkezés ráadásul jóval összetettebb folyamat annál, mint hogy csupán az ízeket érzékeljük a szánkban: valamennyi érzékszervünk hatással van arra, hogy mit, hogyan és mennyit eszünk.

Szülőség

Újra elérhető lesz az Erasmus, ám óriási gond van a programmal

Ismét megnyílik szeptembertől az Erasmus-program a magyar egyetemisták előtt, miután az Európai Bizottság feloldotta a modellváltó intézményeket sújtó korábbi korlátozásokat. Ursula von der Leyen elnök bejelentése véget vet annak az időszaknak, amely során a közérdekű vagyonkezelő alapítványi fenntartású egyetemek évekre elestek az uniós csereprogramoktól és a Horizont Európa kutatási keretprogramtól.

Offline

Babonából kezdték hordani a magyarok ezt a kiegészítőt: úgy tartották, javítja a látást

A fülbevaló ma már a mindennapi ruhatárunk alapvető darabja, ám a régi magyar paraszti világban viselését komoly történelmi babonák és szigorú hiedelmek szabályozták. Őseink szentül hitték, hogy a fülcimpa kilyukasztása és a fémek viselése közvetlen hatással van az emberi testre, és képes meggyógyítani a szemet, valamint javítani a látást. Ráadásul a közhiedelemmel ellentétben a kiegészítő korántsem csak a nők kiváltsága volt: a rontás és a korai halál ellen a férfiak, különösen a pásztorok is büszkén hordták. De hogyan vált egy egyszerű ékszer a gyógyítás és a mágia eszközévé?

Testem

Károsítja a fogzománcot, ha így fehéríted a fogad

A hófehér mosolyért sokan képesek szinte bármit bevetni, a közösségi médiát elárasztó házi praktikák és olcsó internetes fehérítők azonban súlyos árat követelnek. A citromlé, a szódabikarbóna és az agresszív fehérítő fogkrémek valójában visszafordíthatatlanul károsítják a fogzománcot, és kínzó fogérzékenységhez vezetnek. Hogyan működik a biztonságos, oxidáción alapuló fogorvosi fehérítés, miért kockázatosak az otthoni csíkok, és mit tud a piac legújabb, peroxidmentes csodafegyvere, a PAP-formula?

Offline

Magyar grófnő volt a kétes szerelmi ügyeiről híres Savoyai Jenő herceg fő bizalmasa: szép Loriként ismerték

Savoyai Jenő herceg nevét hallva mindenkinek a zseniális, kíméletlen törökverő hadvezér jut eszébe, akinek magánéletét és nők iránti hűvösségét rengeteg pletyka övezte a bécsi udvarban. Volt azonban egy lenyűgöző szépségű és rendkívül éles eszű magyar grófnő, Strattmann Eleonóra – vagyis a „szép Lori” –, aki előtt a merev stratéga minden falat lebontott. Palotája a hadvezér mindennapi menedékévé vált, ahol nemcsak kártyáztak, hanem sorsfordító politikai és hadi döntések is születtek.