96 éves lenne a hipochonder zseni, aki megjövendölte a TikTokot

Olvasási idő kb. 4 perc

1928. augusztus 6-án született Andy Warhol, minden idők legdrágább amerikai festményének megalkotója, aki csillogó celebpartikat rendezett, műalkotássá tett egy leveskonzervet, és elmosta a művészet, az üzlet és a popkultúra közti határokat.

A hatvanas-hetvenes évek New Yorkjának egyik legellentmondásosabb alakja rettegett a fél világtól, mégis fenekestül felforgatta azt. Andy Warhol (eredeti nevén Andrew Warhola) élete és munkássága nemcsak a művészvilágra volt óriási hatással, hanem a tágabb értelemben vett társadalmi és kulturális környezetére is. Képzőművészként, üzletemberként, performansz-művészként, dizájnerként, filmrendezőként, sőt, még korai drag queenként is bevéste magát a történelembe.

A személyisége tele volt ellentmondásokkal és az élete sok drámai fordulatot vett, a munkássága azonban máig velünk él.

Az alábbi néhány példa jól tükrözi, hogyan ível át korokon és határokon Warhol zsenialitása, mitől lett ikon és hogyan épített márkát saját magából.

1. Andy Warhol megalapozta a TikTok-sztárkultuszt

Idézőjel ikon

A jövőben mindenkinek jut tizenöt perc hírnév

– jósolta Warhol a hatvanas évek végén, az internet berobbanásával pedig mindenki számára egyértelművé vált, hogy mennyire igaza volt, bár a TikTok korában ez már inkább 15 másodpercre csökkent. Pop-art stílusú celebportréival új szintre emelte a hírességekért való rajongást, akikre egyúttal termékekként is tekintett. Olyan ikonikus alakokat örökített meg, mint Elvis Presley, Jackie Kennedy vagy Elizabeth Taylor, a híres Marilyn Monroe-portréja pedig néhány éve rekordáron, 195 millió dollárért kelt el egy New York-i aukción. Ezzel minden idők legdrágább, amerikai alkotótól származó művévé vált.

2. Művészi szintre emelte a hétköznapit 

Mielőtt képzőművészeti pályára lépett volna, sikeres reklámgrafikusként dolgozott többet között a Glamour magazinnak, ahol különleges cipőillusztrációkat készített. Későbbi műveiben is fontos szerepet kaptak a fogyasztási cikkek – például az ikonikus Campbell’s leveskonzervek, a Coca-Cola vagy az Absolut vodka üvege, melyet szinte fetisizált és a tartalmát parfümként is előszeretettel használta –, amelyekkel a popkultúrát a művészet részévé tette.

Warhol az első ikon volt, aki a hétköznapi márkákat a művészet közegébe emelte, de ezzel együtt a mindennapi tárgyak felhasználásával és átalakításával a művészetet is nagyobb tömegekhez juttatta el, forradalmasítva ezzel a reklámipart és a művészeti kollaborációkat is. Szinte ünnepelte a pénzt, egyik híres mondása szerint „az üzletben jónak lenni a leglenyűgözőbb fajta művészet."

Andy Warhol híres Marilyn Monroe-portréja rekordáron kelt el New Yorkban
Fotó: Dia Dipasupil / Getty Images Hungary

Egy időben a hétköznapjait is szinte mániákusan dokumentálta egyfajta performansz-jelleggel: állandóan diktafont hordott magánál, amit a feleségének nevezett, és „időkapszulákat” készített, azaz időnként egy dobozba söpörte az íróasztala tartalmát. Ezekben többek között számlákat, partikon készült Polaroid-fotókat, pornómagazinokat, sőt, még egy szelet tortát is találtak. Kedvelt fotótémái közé tartoztak a közterületi padok is, ahol a városi emberek pihenhetnek, találkozhatnak és beszélgethetnek – épp ezért Warholnál intim, bensőséges helyszínekként jelennek meg ezek a banális bútordarabok. A hétköznapi apróságok dokumentálása a mai közösségi médiától sem áll messze, gondoljunk csak az Instagram-sztorikra és a spontán BeReal-pillanatképekre, amik szintén a mindennapjainkba engednek betekintést.

3. Warhol „influenszer”-együttműködéseket is indított 

A hatvanas-hetvenes években csillogó sztárok, bohém hírességek és művészikonok fordultak meg Warhol Factory nevű ikonikus stúdió-klubjában, amely egyszerre szolgált műteremként és szórakozóhelyként. De ezen a helyen bulizott a teljes LMBTQ+-közösség is, akik elfogadásra találtak egy olyan korban, amikor a deviánsnak ítélt szexuális gyakorlatokat kemény büntetésekkel sújtották az Egyesült Államokban. A visszajáró vendégek közül sokan a Warhol-életmű részei lettek, és már a saját korukban Warhol-szupersztárokként emlegették őket. A kölcsönösen előnyös kapcsolatok ápolásával a felek ráirányították a sajtó és a márkák figyelmét egymás munkásságára, tehát hasonlóan működtek együtt, mint a mai influenszerek. Edie Sedgwick például annak köszönhetően vált a hatvanas évek egyik legnépszerűbb modelljévé, hogy Warhol a Factory „hercegnőjévé” koronázta őt, és kedvenc múzsájaként számos filmjében szerepeltette.

4. Változatos perszónákat alkotott magának

Egy gyerekkori betegség miatt Warhol sosem tudott igazán megbarátkozni a külsejével: foltos volt a bőre, kihullott a haja, és egész életében önértékelési problémákkal küzdött.

Idézőjel ikon

A szépséghibáit azonban az előnyére fordította, és külsejét is a művészi önkifejezés tárgyává tette.

Különböző perszónákat hozott létre magának, ezüstszőke parókát hordott, és gyakran előfordult, hogy a partikon nőnek öltözve, feltűnő sminkben jelent meg. Az interjúkban előszeretettel hazudott a származásáról, a születési helyéről és az életkoráról; még azt se nagyon vallotta be, hogy homoszexuális. 

5. Warhol munkába fojtotta a halálfélelmét 

Warhol köztudottan rettegett a betegségektől, a kórházaktól és a haláltól, ráadásul abban a korban élt, amikor világszerte tombolt az AIDS, és rengeteg tévhit keringett az új betegséggel kapcsolatban. A rémület és bizonytalanság miatt még csak nem is akart egy légtérbe kerülni olyanokkal, akik fertőzöttek lehettek, de például a kristályokkal való gyógyításnak hitelt adott.

1968. június 3-án műtermében egy harcos feminista, Valeria Solanas háromszor rálőtt.

Életét megmentették, de sokáig lábadozott, a sokkot pedig a munkáiban fejezte ki: innentől kezdve gyakran ábrázolt koponyákat, fegyvereket, és szinte mániákusan dokumentálta a mindennapjait. Halálát végül egy váratlan szívmegállás okozta, ami egy évekig halogatott epehólyagműtét után érte el, 1987. február 22-én.

+1 Édesanyjával részben magyarul beszélt 

Warhol az édesanyjával élt egészen annak 1972-ben bekövetkezett haláláig, akivel sajátos szlovák-magyar keveréknyelven beszéltek. Julia Warhola ugyanis férjével együtt ruszin, azon belül is lemkó származású volt, és az Osztrák-Magyar Monarchia területén található Mezőlaborból vándoroltak ki Amerikába. Bár Warhol már itt született, édesanyja sosem tanult meg teljesen angolul, így mindig saját anyanyelvén kommunikált a fiával.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Több mint üres szénhidrát: ennyi értékes tápanyagot tartalmaz valójában a burgonya

Évek óta hallgatjuk, hogy a krumpli a fogyókúra legnagyobb ellensége és nem más, mint haszontalan keményítőhalom. Itt az ideje, hogy belássuk tévedésünket: a burgonya ugyanis valójában tele van káliummal, rosttal és vitaminokkal, amiket eddig nagyvonalúan figyelmen kívül hagytunk. Megmutatjuk, miért nem a szénhidráttól kell félned, és hogyan készítsd el úgy a burgonyát, hogy ne a lelkiismeret-furdalást, hanem az egészségedet tápláld.

Offline

Tudod, mi a blansírozás? Nagy konyhakvíz

Ha rutinos vagy a konyhában, akkor ez a kvíz nem fog ki rajtad. Ezúttal ugyanis arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismered a főzéssel kapcsolatos, olykor kacifántos elnevezésű fortélyokat.

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?