XIV. Lajos, a Napkirály 72 évig ült Franciaország trónján, hosszú és sikeres regnálása nemcsak a pompáról, a gazdaság és a kultúra fellendüléséről szólt, de rengeteg botrányt és pletykát is szült a versailles-i palota falai között – a gyerekként trónra lépett, később közismert nőfalónak számító uralkodó első szexuális élménye is a színesebb történetek közé tartozik.
Az 1638-ban született Bourbon XIV. Lajos apja halálát követően, mindössze négyévesen örökölte a trónt, azonban az ifjú király helyett tizenhárom éves koráig, vagyis nagykorúvá válásáig édesanyja, Ausztriai Anna királyné birtokolta a hatalmat régensként. A királyné – aki 23 gyermektelen év után ajándékozta meg trónörökössel néhai férjét – és a kormányzati hatalmat ténylegesen gyakorló Mazarin bíboros-főminiszter – akiről a rossz nyelvek azt pletykálták, valójában ő az ifjú uralkodó édesapja – alapos gonddal készítették fel Lajost leendő állami feladataira, figyelmük nemcsak a királyi erények és a politikai ismeretek elsajátítására, de az ifjú uralkodó férfiúi erényeire is kiterjedt.
Bárónői címet ért a királynénak tett szolgálat
A Bourbon-dinasztia továbbörökítése miatt a királyné rendkívül fontosnak tartotta, hogy fia képes legyen a megfelelő utódok nemzésére, melynek kulcsát a szexualitásba való szakszerű bevezetésben látta: amikor Lajos betöltötte tizennegyedik életévét, vagyis készen állt a férfiak és nők közötti intim együttlét gyakorlati megismerésére, Anna eldöntötte, kiválasztja számára azt a hölgyet, aki a lehető legprofibb módon fosztja meg őt szüzességétől.
A királyné hosszú és alapos kutatómunkát végzett az udvarban, mire rábukkant az ideális jelöltre, aki az összes feléje támasztott kritériumnak megfelelt: kellő tapasztalattal rendelkezett az örömszerzésben, de nem volt túl tapasztalt, nem voltak királynéi ambíciói, tudott titkot tartani, képes volt elbűvölni a férfiakat, de mégsem vitte túlzásba a csábítást, nem utolsósorban pedig semmilyen nemi vagy egyéb betegséget nem hordozott és tisztán tartotta bájait. A cél az volt, hogy Lajos a lehető legkellemesebb élményekkel távozzon az ágyból, és ne rettenjen el a nőktől és a testi szerelemtől.
A választás végül Anna egyik személyes udvarhölgyére, Catherine Henriette Bellier-re esett, akit az udvarban apró testi hiányossága miatt „Félszemű Katának” becéztek: az akkor már majdnem negyvenéves hölgy nem számított szépségnek, sőt, inkább kifejezetten csúnyának írták le a kortársak, intellektus tekintetében azonban felette járt az átlagnak, és a testi örömszerzés művészetének is mestere volt. Az udvarhölgy kiválóan teljesítette a megbízatást, sőt, két évig a kiskamasz uralkodó ágyasa maradt, az elégedett királyné a megígért 2000 livre-és „gázsin” felül bárónői címet és két elegáns párizsi házat adományozott Catherine-nak, később pedig egy harmadik ingatlant, az 1657-ben épült Hôtel de Beauvais-t is a nevére íratott.
A királyi szerető – új titulusán Catherine de Beauvais bárónő – és férje a versailles-i udvari élet aktív szereplői maradtak, kedvelték a pompát és szívesen költöttek luxuscikkekre: ennek okán idővel tetemes adósságokba verték magukat, ezért kénytelenek voltak otthagyni a királyi udvart, Catherine alkalomadtán mégis vissza-visszalátogatott oda, ahol egykori ágyasa mindig a neki kijáró tisztelettel fogadta őt. A szerencsés volt udvarhölgy 1689 júniusában, 75 éves korában hunyt el Párizsban, egyetlen fennmaradt portréja egy apró szoborfej, mely a napjainkban szállodaként funkcionáló Hôtel de Beauvais falán látható.
