Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A szállodai luxus fogalma relatív: volt idő, amikor egy puha, tiszta paplantól és egy mosdókagylótól már elaléltak a vendégek. A II. világháborúban a budapesti hotelek többsége kiégett vagy földig bombázták, de előbb-utóbb szükség lett nívós szálláshelyekre, hiszen érkeztek a művészek, politikusok. Ha valaki, akkor Walkó Miklós ismeri a folyamatot.
Szokták mondani, hogy minden ember élete kész regény – nos, Walkó Miklósé bizonyosan az. Hét nyelven beszél, és hat évtizede foglalkozik turizmussal: a szállodaportástól a külföldi képviselet vezetéséig és Magyarország turisztikai nagykövetéig jószerivel minden poszton kipróbálta magát, nagy sikerrel.
„Ötvennégy év alatt 18 évet a szállodaiparban (a HungarHotelsnél), 18 évet utazási irodában (az IBUSZ-nál), és 18 évet a Magyar Turizmus Zrt.-nél töltöttem. 25 évet éltem külföldön: tízet New Yorkban, egy másik évtizedet Frankfurtban, három évet Stockholmban, két évet Berlinben és egy fél évet Párizsban. Összesen 85 országban jártam, ezen belül az USA 31 államában. 50 légitársasággal repültem és 12 hajóstársasággal utaztam” – sorolja élete állomásait. Walkó Miklós ma is dolgozik, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének tanácsadója. Legújabb könyvében, A Dunától a Hudsonig második részében folytatja visszaemlékezéseit, egy-egy rövid portrét rajzolva a magyar turisztikai világ legjelesebb képviselőiről, akik közül ma is sokan aktívak.
A magyar turizmus doyenjével, aki mindent tud erről a szakmáról – vagy inkább hivatásról –, a kezdetekről beszélgettem.
1957-ben a Gellért szállodában csak a szobák fele volt kiadható, mert a Gellért téri szárny a háború alatt kiégett. A száz szobából csak néhány rendelkezett fürdőszobával. A vendégeket három csoportba sorolták: külföldi üzletemberek, belföldi vállalati kiküldöttek és néhány, valamilyen okból kivételes helyzetű vidéki magyar, tudós vagy vállalkozó. Mai fogalmaink szerint tömegszállásról beszélhetünk, csak emeletes ágyak nélkül. A szállodaipart és a vendéglátást a kommunista rendszer eleinte szükséges rossznak tekintette, a magyarok üdültetését szakszervezeti és vállalati üdülőkben oldotta meg.
De akkor sem hiányoztak a hírességek. Évekig a szállodában lakott az 1956 után Dél-Amerikából hazatért Páger Antal későbbi feleségével, Szilágyi Beával, aki a Színművészeti Főiskola párttitkárjaként segítette férje beilleszkedését és a háború előtti villája visszaszerzését. Stella Adorján újságíró, humorista, már a háború előtt is a szállodában lakott, és ezt az előjogát megtartotta.
„Akkoriban ötcsillagos luxusszállodák még nem léteztek, és a legtöbb Budapestre látogató híres ember a Gellértben szállt meg – magyarázza Walkó Miklós. – Többek között a világhírű hegedűművész, Yehudi Menuhin, vagy az amerikai író, John Steinbeck, akitől dedikálva megkaptam egyik leghíresebb könyvét, a Kedves csirkefogókat. De amerikai elnökökkel és más hírességekkel találkozhattam, olyanokkal, mint Richard Nixon, Gábor Zsazsa, Anthony Quinn, Marina Vlady, André Kosztolányi, Pablo Casals, Bernard Blier, Szirmai Albert vagy Kittenberger Kálmán.”
Budapestiek nem kaphattak szobát
„Akadtak vendégek, akik kihasználták az áruhiányt és borravaló helyett ajándékokat adtak – folytatja a szakember. – Akkor még ért valamit egy reklámgolyóstoll is, de az amerikai cigaretta és a skót whisky volt az igazi sláger, amit ha megszorultunk, el is lehetett adni. Mindig fájó szívvel váltam meg ezektől, de kellett a pénz a család fenntartására. Sok olyan turista is volt, aki úgy érezte, Afrikában van, és a magyaroknak »üveggyöngy« is elég. Egy külföldiekre specializálódott prosti mesélte felháborodva, hogy a vendég egy fél pár harisnyát adott neki azzal, hogy a másik félért még egyszer vissza kell jönnie…”
Budapestiek nem kaphattak szobát, és csak házaspárok és/vagy egyneműek lakhattak együtt egy szobában, különben kettőt kellett kivenni. Erre a megoldás A Szoba volt: a pár tagjai papíron két szobát kaptak, amit ki is kellett fizetni, de csak egy kulcsot. Így sokszor előfordult, hogy több kiadott szoba volt a recepciós íven, mint a szálloda kapacitása. Így mindenki jól járt: a szálloda bevétele nőtt, a portán dolgozók zsebe se bánta – persze illegálisan, néhányan le is buktak –, és az együtt alvás is megoldódott.
A hotel rekonstrukciója, a kiégett épületszárnyak újjáépítése 1959-ben fejeződött be, és ezzel a Gellért egy csapásra a főváros első számú szállodája lett.
Az első budapesti luxusszálloda
A Duna Intercontinental, az első budapesti luxusszálloda megnyitásában – ami 1969 szilveszterére esett – Walkó Miklós a kezdetektől aktívan részt vett. Előtte az Intercontinental menedzsmenttréning programján, Düsseldorfban és Genfben tanulta a szakma legújabb irányzatait.
„A legemlékezetesebb élményem az Elizabeth Taylor–Richard Burton házaspár itt-tartózkodása volt 1972-ben. Három hónapig laktak az elnöki lakosztályban, és erre az időszakra esett a színésznő 40. születésnapi ünnepségsorozata is. Alkalmam volt a szálloda nevében üdvözölni nemcsak őket, hanem a születésnapra érkező, hozzájuk hasonló kaliberű sztárokat, köztük a monacói hercegnét, Grace Kellyt, a Beatles együttes dobosát, Ringo Starrt, Michael Caine-t, David Nivent, Susannah Yorkot és a kor szexszimbólumának számító Raquel Welchet is. A rendezvényt annak köszönhettük, hogy Richard Burton Magyarországon forgatta a Kékszakállú című filmet. Ennyi világsztár se azelőtt, se azóta nem vett részt egyszerre egy rendezvényen Budapesten.”
Hogy miért éppen Magyarországon forgatták a filmet, arról Burton annyit mondott, hogy a külföldön karriert csinált producer, Korda Sándor játszott benne szerepet, valamint az a tény, hogy angol fordításban olvasta a Légy jó mindhaláligot, és kíváncsi lett az országra.
„A kapcsolattartás a három hónap és a születésnap idején főként az én feladatom volt – folytatja a történetet Walkó Miklós. – A házaspár magángéppel utazott, de már előttük Pestre érkezett a személyi titkáruk, Raymond Vignale, aki részletesen elmondta, mire lesz szükség: többek között Dom Perignon pezsgőre, Jack Daniels Black Label whiskyre és Smirnoff vodkára. Egyik sem volt kereskedelmi forgalomban Magyarországon, de megoldottuk a beszerzésüket a British Airways segítségével.”
A személyi sofőr, Gaston szintén korábban érkezett egy Rolls Royce-szal, hogy megismerje a budapesti közlekedést és kitapasztalja a legrövidebb útvonalat a filmgyárba és a többi forgatási helyszínre. A hónapokig velük dolgozó tolmács azonban nem ülhetett be az autóba, pusztán mert egy kommunista ország állampolgára volt – olvasható az egyik visszaemlékezésben.
Díszkivilágítás nem, gyémánt milliárdokért igen
Amit nem sikerült elérni, az a város díszkivilágítása volt Liz Taylor születésnapján. Először 30 ezer forintot kértek érte, ami akkor nagy összeg volt, de Burtonék szó nélkül kifizették volna, ám végül a hivatalos szervek közölték, hogy ünnepi kivilágítás csak nemzeti ünnepeken lehetséges. Szép látvány lett volna pedig a Bellevue étteremből Budapest, ahogy úszik az akkor még elképzelhetetlennek tartott fényárban. Így Burton születésnapi ajándéka a feleségének a több száz éves, szív alakú Taj Mahal gyémánt volt, melyet Taylor halála után kétmilliárd forintnak megfelelő fontért adtak el egy aukción.
Más forrásokból azt is tudni, hogy a bulin – ahová egyebek között többezernyi fehér holland tulipánt és fehér léggömböket rendeltek, mert azok jól illettek Liz ruhájának színéhez – Ringo Starr és Richard Burton, némi italozás után, összeverekedett egymással, a forgatás során pedig – gyémántszív ide vagy oda – Burton elkezdett más nők iránt is érdeklődni. A később Budapestre érkező Roger Moore is parázs jeleneteknek volt szemtanúja, sőt állítólag már a születésnapi partin is szikrázott köztük a levegő – de ez persze végig jellemző volt a pár kapcsolatára.
„Budapesti tartózkodásuk alatt mutatták be a Nem félünk a farkastól című filmet, amelyért Liz Taylor Oscar-díjat kapott. A premierre megpróbáltam megtanítani neki a Nagyon szeretünk benneteket mondatot magyarul, de elég nehezen sikerült, nem volt egy nyelvtehetség…”
Mit mondott Kádár, és mit Marosán?
A politikai vezetés tagjai, bár nem örültek egyértelműen a nyugati befolyást sejtető Intercontinental megnyitásának, általában pozitívan nyilatkoztak az általuk jóváhagyott beruházásról. Kádár János a maga visszafogott módján dicsérte a magyar dolgozók és a magyar építőipar alkotását, és sok sikert kívánt a további munkához. Marosán György viszont, akinek Walkó Miklós mutatta be a házat, demagóg módon csak annyit mondott, hogy ebből a pénzből sok munkáslakást lehetett volna építeni. Arról, hogy az itt akkor annyira áhított valutabevételből mennyi mindent lehet építeni, vagy más fontos gépet vásárolni, nem sikerült meggyőzni.
