A vörös hajúak extra jóvátételt kaptak a természettől érzékeny bőrükért cserébe

Olvasási idő kb. 2 perc

Aki ismer akár csak egy vörös hajú, jellemzően szeplős, fehér bőrű embert, az jól tudja, mennyire könnyen leégnek a napon és mennyit küzdenek érzékeny kültakarójukkal. Ráadásul gyerekként sokszor kapnak gúnyneveket amiatt, mert eltérnek az átlagtól. Mintha a természet is tisztában lenne ezzel – cserébe adott nekik egy nagy előnyt.

A vörös hajszínt az okozza, hogy az egyik, bőrben lévő érzékelő receptor (a melanocortin 1 receptor, MC1R) genetikailag módosult változata kevésbé reagál egyes hormonokra. Emiatt égnek le tulajdonosaik olyan hamar és könnyen. Ám a nemrég a Science Advancesben publikált eredményekből kiderül, hogy ugyanennek a receptornak a módosulása a fájdalom érzékelésére is hatással van. Olyannyira, hogy a vörös hajú emberek fájdalomküszöbe akár jóval magasabb lehet, mint más embertársaiké. A Harvard Egyetem Massachusettsi Általános Kórház (MGH) kutatóinak nemzetközi együttműködésben végzett vizsgálata és ennek közleménye igen nagy nemzetközi visszhangot váltott ki, számunkra azonban különösen érdekes amiatt, mert megalkotásában több magyar kutató is részt vett, többek között a Szegedi Tudományegyetem kutatócsoportja és dr. Kemény Lajos Vince vezető szerző.

Nézzük meg közelebbről, pontosan mi is történik a vörös hajú emberek – és a vörös szőrű állatok – szervezetében. A pigmenteket termelő sejtjeikben, azaz melanocitáikban hiányzik egy bizonyos receptor – az MC1R – funkciója, amelynek feladata alapvetően az lenne, hogy fény hatására barna vagy fekete festékanyagot, azaz pigmentet termeljen. Ez az, ami segít tulajdonképpen lebarnulni. A vörös hajúaknál ez nem történik meg, vagy csak részlegesen sikerül. Ez azonban együtt jár azzal, hogy a pigmenttermelő sejtek kevesebb, fájdalmat befolyásoló POMC molekulát is termelnek, illetve a szervezet relatíve több fájdalomblokkoló hatású opioid receptor fokozott működéséhez vezet.

A vörös haj érzékeny bőrrel jár, de magasabb fájdalomküszöbbel is
Fotó: Tim Robberts / Getty Images Hungary

Ezért van az, hogy a vörös hajú emberek másként érzékelik a fájdalmat, azaz magasabban van a fájdalomküszöbük. Ez persze nemcsak a világos bőrű és hajú embereknek jó hír, de mindenki másnak is. E folyamat elemzésével a tudósok hatékonyabban tudnak küzdeni a krónikus fájdalommal élő emberek állapotának javításáért. Akár olyan, fájdalmat csillapító gyógyszerek is a piacra kerülhetnek a jövőben, amelyek meggátolják a fájdalomérzetért részben felelős melanocortin receptorok működését. 

Mire számíthatnak még a vörös hajúak?

Genetikai értelemben eltérnek az átlagembertől, s ennek az érzékeny bőrön és az alacsonyabb fájdalomérzeten kívül más következményei is lehetnek, amik kicsit sem kellemesek. Az egyik a gyakoribb bőrrák: a vörös hajért felelős génvariáns fokozhatja a bőrrák genetikai mutációinak kialakulását. A Parkinson-kórra is fogékonyabbak egy kicsit, kétszer olyan gyakran szenvednek tőle, mint a fekete hajú emberek, és egy 2006-os, kilencvenezer nőt vizsgáló tanulmány megállapítása szerint a termékeny vörös hajú nőknek harminc százalékkal nagyobb az esélyük az endometriózisra is. 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Fenyvesi Zsófia
Fenyvesi Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.