Ezt a vonatállomást tömegek kritizálták az alakja miatt: nem értik a tervezőket

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Nemrég egy új vasútállomás terve kavarta fel a kedélyeket Kínában: a nancsingi északi állomás épülete a hivatalos közlés szerint a város jelképének számító szilvavirágot formázza, az internet népe azonban egészen mást lát benne.

A közösségi oldalakon pillanatok alatt elterjedt a vélemény, hogy a látványterv inkább egy óriási egészségügyi betétre hasonlít.

Idézőjel ikon

„Ez egy hatalmas betét, kínos azt mondani, hogy szilvavirág”

– írta egy felhasználó a kínai közösségimédia-platformon, a Weibón. Mások azt firtatták, hogy ha a közönség rögtön felismeri a hasonlóságot, hogy nem tűnt ez fel a tervezőknek.

Modern vonatállomás Kínában

A projekt mégis zöld utat kapott: a Jiangsu tartományi kormány és a China State Railway Group rábólintott a tervekre. A beruházás költsége 20 milliárd jüanra – közel 2,7 milliárd dollárra – rúghat,

az állomás pedig 37,6 négyzetkilométeren terül majd el.

A kínai közösségi média nem először gúnyol ki nagyszabású építészeti terveket: Pekingben például a közszolgálati televízió központi székházát sokan egyszerűen csak „nagy boxeralsóként” emlegetik, különös formája miatt.

Ugyan az építkezések zajlanak, sokan kételkednek benne, hogy Kína furcsa vonatállomása időben elkészül
Fotó: NurPhoto / Getty Images Hungary

Hol tart most az építkezés? 

Ugyan eredetileg 2025-ben már szerették volna átadni az állomást, ez még mindig nem történt meg. A projektek körüli csúszások nem ritkák Kínában, különösen az olyan nagyszabású közlekedési beruházásoknál, amelyek több milliárd jüant emésztenek fel, és hatalmas területet érintenek.

A Nanjing North Station esetében is az engedélyeztetési folyamat, a kivitelezési előkészületek és a költségvetési egyeztetések miatt maradt el többször a tényleges munkálatok kezdete.

Bár a hatóságok rendre hangsúlyozzák, hogy a 2027-re tervezett átadás nincs veszélyben, sok helyi lakos és online kommentelő kételkedik benne, hogy a projekt a jelenlegi tempó mellett valóban tartani tudja majd a határidőt.

Ha kíváncsi vagy a világ legfurcsább szobrára is, olvasd el ezt a cikkünket is!

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Vígh Anna
Vígh Anna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?