Kritikussá válhat a vízhiány: korábban, mint gondoltuk

Olvasási idő kb. 1 perc

Globális vízhiány veszélyére figyelmeztetnek a kutatók, a Föld egyes területein akár öt éven belül is kritikussá válhat a helyzet.

Egy nemrégiben publikált kutatás szerint a világ lakossága kritikus vízhiánnyal nézhet szembe az évszázad végére, ez a Föld 74%-át érinti. Ugyanakkor vannak olyan területek, ahol a helyzet már sokkal korábban kritikussá válhat – írja a hvg.hu

Ezért alakul ki a vízhiány

A Föld éghajlatának változása, amely jórészt az emberi tevékenység következménye, komoly hatással van a globális vízkészletekre. Ez az összefüggés régóta ismert, azt viszont jóval nehezebb prognosztizálni, hogy mely országokban vagy térségekben kell súlyos vízhiányra számítani, ez pedig megnehezíti a döntéshozók dolgát is. 

A globális vízhiány korábban elérheti az emberiséget, mint hittük
Fotó: Alan Majchrowicz / Getty Images Hungary

Egy friss kutatás viszont éppen arra vállalkozott, hogy előre jelezze, hol, mikor és milyen mértékű vízhiányra kell számítani. A kutatók ezeket a kritikus eseményeket "nulladik napi szárazságként" (zero day drought) említi. Ez az az állapot, amikor egy teljes régió vagy város kifogy a vízből

E helyzetek kialakulásának több oka is lehet: hosszan tartó száraz, csapadékmentes időszak, vagy a megnövekedett vízigény, amelyet a rendszerek már nem tudnak kiszolgálni. 

Ezen események előre jelzéséhez a kutatók egy valószínűségi keretrendszert dolgoztak ki, és az eredmények aggodalomra adnak okot. A Föld szárazságra hajlamos régióinak 74%-ában nagy lesz a kockázata a hosszan tartó aszályoknak, ha a károsanyag-kibocsátás mértéke nem csökken. Viszont a szárazságra hajlamos területek 35%-ában már öt éven belül is kritikussá válhat a helyezet

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Becz Dorottya
Becz Dorottya
Becz Dorottya az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett magyar szakon, majd a Bálint György Újságíró Akadémia posztgraduális képzésén szerzett felsőfokú újságíró képesítést. Később elvégezte a Pécsi Tudományegyetem politológia szakát is. Karrierje során dolgozott online médiumoknál újságíróként, szerkesztőként, szövegíróként, valamint projektmenedzserként az állami és a privát szektorban egyaránt. Később szerkesztőként vállalt munkát ismert és kisebb könyvkiadóknál. Három mesekönyv és két felnőtteknek szóló kiadvány szerzője. A Díványnál 2025 januárjában kezdett dolgozni.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.