Rettegett vírus terjed Európában: emberre is veszélyes

Olvasási idő kb. 2 perc

Egy új mutáció miatt ismét felütötte a fejét egy rettegett kór, amely villámgyorsan terjed Európa-szerte. Bár elsőre ártalmatlannak tűnhet, a vírus bizonyos esetekben már az emberre is komoly veszélyt jelenthet.

Burgenlandban is azonosították a nyúlpestis új mutációját, amely immár nemcsak a házinyulakat, hanem a mezei nyúlállományt is súlyosan veszélyezteti – adta hírül a Pénzcentrum a volksgruppen.orf.at nyomán. A szakértők gyors terjedésre figyelmeztetnek, a kirándulókat pedig óvatosságra intik.

Egész Európa fenyegetettségben 

A korábban Bécsben és Alsó-Ausztriában dokumentált kór első burgenlandi esete Kismarton közelében ütötte fel a fejét. A myxomatózis nevű vírus rovarok – például szúnyogok és kullancsok – által terjed, és rövid idő alatt képes egész állományokat megfertőzni.

Európa-szerte veszélyt jelenthet az új vírus, mely egyelőre a vadnyulak körében terjed igazán
Fotó: Helen Davies / Getty Images Hungary

Tenyészetekben is megjelent a vírus

A betegség nem csupán a vadállományt érinti. Egyes tenyésztők már saját óljaikban is találkoztak a kórral. Werner Zinkl, a tartományi nyúltenyésztők szövetségének vezetője szerint a szigorú higiénia lassíthatja a fertőzés terjedését, de teljes védelmet így sem nyújt.

Gyors lefolyás, súlyos tünetek

A fertőzött állatok szemkörnyéki duzzanatot, levertséget mutatnak, és a legtöbbjük egy-két héten belül elpusztul. Az emberre a vírus közvetlenül nem jelent veszélyt, de a gyengült állatokban másodlagosan kialakulhat a tularémia nevű bakteriális fertőzés, amely már kutyákra és emberekre is átterjedhet.

Figyelmeztetés a kirándulóknak

A tartományi hatóságok a Vadkutató Intézettel közösen monitorozzák a helyzetet. A kirándulóknak azt tanácsolják, hogy ne érintsenek elhullott állatokat, és házi kedvenceiket tartsák pórázon. Az észlelt eseteket azonnal jelezni kell a helyi vadászoknak.

Terjedés várható

A szakemberek attól tartanak, hogy a vírus gyors ütemben további területeken is megjelenhet, ezért a nyúltartók és természetjárók részéről egyaránt fokozott óvatosság szükséges.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Vígh Anna
Vígh Anna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.