Valójában ez fog történni, amikor eljön a világvége: egy kutató beszélt a lehetőségekről

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A Cambridge-i Egyetem Egzisztenciális Kockázatkutató Központjának szakemberei borús jóslatokba bocsátkoztak a világvégével kapcsolatban.

Dr. Thomas Moynihan a Daliy Mailnek nyilatkozott a világvégéről. Mint azt a lap összegezte, az apokalipszis és az emberiség kihalása már nem csak egyfajta bibliai jóslat, hiszen többek között a nukleáris fegyverkezés okozta fenyegetettség is pillanatokon belül szörnyű katasztrófát idézhet elő. 

Bár az elmúlt évszázadok során számos alkalommal megjósolták már a világvégét, jövendöltek már meteort, tűzvészt és árvizet is,  sokkal valószínűbb, hogy az emberi technológia fejlődése okozza majd. Így vélik legalábbis a Daily Mailnek nyilatkozó szakemberek. 

Az eddigi jóslatok nem jöttek be, de már más problémákkal kell szembenéznie az emberiségnek
Fotó: Heritage Images / Getty Images Hungary

Ezt jelenti majd a világvége az emberiség számára

Dr. Thomas Moynihan szerint amikor az apokalipszisről beszélünk, úgy képzeljük, hogy az emberi faj eltűnik, de a világegyetem többi része változatlanul fennmarad majd, csak emberek nélkül. A világvégével foglalkozó kutatók úgynevezett

Idézőjel ikon

egzisztenciális kockázatokat vizsgálnak.

Ezek egyike az atomháború lehetősége. Ez már a hidegháború idején is félelmet okozott, azonban a Szovjetúnió megszűnését követően sem csökkent a fenyegetés. Nem véletlen, hogy a Végítélet óráját egy másodperccel előrébb állították 2025. januárjában. 

Elég egyetlen rossz mozdulat ahhoz, hogy az emberiséget eltörölje. 

[neon-image id="15852" is_popup="True"][/neon-image]

Éghajlatváltozás okozhatja az emberiség végét

A szakember elmondta, hogy a legújabb kutatások szerint már egyetlen nukleáris robbanás is világméretű következményekkel járhat az éghajlatra tekintettel.

 „A városközpontokban keletkező tüzek törmeléke a sztratoszférába kerülne, ahol elhomályosítaná a napfényt, és terméskiesést okozna. Valami hasonló vezetett a dinoszauruszok pusztulásához, bár azt egy aszteroida becsapódása okozta.” − mondta dr. Dr. Thomas Moynihan. 

Idézőjel ikon

A modern klímamodellek szerint egyfajta kis jégkorszak alakulna ki,

a globális hőmérséklet 10 Celsius fokot esne közel egy évtizedre, ami mezőgazdasági válsággal járna együtt. Egy globális méretű háború során több mint 5 milliárd ember éhezne világszerte. 

Mindemellett a biológiai fegyverek, mesterséges vírusok is fenyegetést jelentenek az emberiségre. Egy másik kutató, dr. Otto Barten, az Egzisztenciális Kockázatmegfigyelő Központ alapítója arról beszélt a lapnak, hogy sok tapasztalatuk van már a természetes világjárványokkal kapcsolatban, amik sosem voltak végzetesek az emberi faj számára, így azt remélik, a mesterséges járványok sem okoznak kihalást, de 

Idézőjel ikon

„az ember okozta világjárványokat kifejezetten a hatékonyság maximalizálása érdekében lehet megtervezni, olyan módon, amely a természetben nem fordul elő.”

A kutatók a lehetséges apokalipszist több szempontból vizsgálják
Fotó: Mark Garlick/science Photo Libra / Getty Images Hungary

A mesterséges intelligencia is fokozza a veszélyt

A kutatók szerint az, hogy egyelőre meglehetősen kevesen képesek arra, hogy ilyen vírusokat megalkossanak, egyelőre biztonságot ad, de a mesterséges intelligencia miatt ez akár meg is változhat, hiszen a tudás rossz kézbe kerülhet. Ha például a terroristák képessé válnak biofegyverek létrehozására, szabadon engedhetnek egy olyan kórokozót, amely kontrollálatlanul terjedne,

Idézőjel ikon

és végül az emberiség kihalásához vezetne.

Az egzisztenciális kockázatokat vizsgáló tudósok szerint 10-90 százalék közötti esély van arra, hogyaz emberiség nem éli túl a szuperintelligens mesterséges intelligencia megjelenését.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.