Új rekord született a világűrben, ilyet még egy asztronauta sem vitt véghez

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Hat hónapot töltöttek a Mennyei Palota űrállomáson a kínai asztronauták, akik közül ketten világrekordot állítottak fel a leghosszabb űrsétával.

Szerdán visszatért a Földre három kínai űrhajós, miután hat hónapot töltöttek a kínai Tiangong űrállomáson – írja az ABC News.

Rekordot állítottak fel a világ leghosszabb űrsétájával

Miután az asztronautákat szállító leszállóegység levált a hazatérő űrjárműről, piros-fehér ejtőernyővel ereszkedett le és landolt Dongfengben, Belső Mongóliában, a Góbi-sivatag szélén. A visszatérésre a tervezetthez képest egy nappal később került sor az erős szél a rossz látási viszonyok miatt. 

A három asztronauta, Cai Xuzhe, Song Lingdong és Wang Haoze októberben indultak a Mennyei Palota űrállomásra, és kedden átadták a helyüket az új legénységnek. 

A Shenzhou 19 küldetés tagjai a fél év során kísérleteket végeztek és fejlesztették az űrállomást. A kínai űrügynökség közlése szerint két asztronauta – Cai és Song – kilencórás űrsétát tett, amivel világrekordot állítottak fel, ilyen hosszú űrsétára még nem volt példa. 

Kína űrprogramja gyors tempóban bővült az utóbbi években, miután az országot az Egyesült Államok nemzetbiztonsági aggályai miatt kizárták a Nemzetközi Űrállomásról. A 2022-ben felépült kínai űrállomás mellett robotjárműveket küldtek a Marsra és a Holdra, és azt tervezik, hogy 2030-ban Holdra szállnak. 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Suhajda Zoltán
Suhajda Zoltán
Újságíró, szerkesztő
Suhajda Zoltán magyar nyelv és irodalom, valamint tanár szakon szerzett diplomát a Szegedi Tudományegyetemen. Több mint húszéves szakmai tapasztalattal rendelkezik, pályafutása során dolgozott közéleti-politikai nyomtatott és online lapoknál, internetes magazinnál és női site-nál. A komoly témáktól a bulvárig, a hírtől a nagy riportig változatos témákról és műfajokban írt cikkeket, és az újságírás mellett felelős szerkesztőként is tevékenykedett. A Dívány csapatának 2025 februárja óta tagja újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.