Világháborús készültségre vált egy európai ország, elfeledett intézkedéseket vezetnek be Norvégiában

Olvasási idő kb. 2 perc

Norvégia számos intézkedést vezetett be, hogy fokozza készültséget egy esetleges katonai konfliktusra.

Több mint 80 év telt el azóta, hogy a második világháborúban norvég ellenállók Kongsberg városában felrobbantottak egy gyárat, amely ágyúkat készített a megszálló német náci erőknek. 

Ilyen intézkedésekkel készül Norvégia a háborúra

A 27 ezres norvégiai kisváros ismét célpont lehet, mert itt található a nagy pontosságú fegyvereket gyártó Kongsberg Group központja, amelynek eszközeit Ukrajnában is használják, a fejlett rakétáik pedig Európa több országában jelen vannak.

Norvégia világháborús készültségre vált
Fotó: Yves Herman / Reuters

Az ukrajnai háború és az orosz fellépés miatt a város és Norvégia ismét felkészül egy esetleges háborúra. Felújították a hidegháborús bunkereket, norvég műholdas kommunikációs rendszert telepítettek, és a hadsereggel együtt dolgoznak ki terveket arra, hogy háború vagy fegyveres konfliktus esetén hogyan lehet bevetni a nyugati erőket – írja az AP hírügynökség.

Idézőjel ikon

A norvég kormány májusban tette közzé első nemzetbiztonsági stratégiáját, amelyben az áll, hogy a második világháború óta most áll szemben a legsúlyosabb biztonsági kockázatokkal az ország.

Az intézkedések között szerepel, hogy az új épületekbe bombabiztos óvóhelyeket kell építeni – ezt a gyakorlatot 1998-ban leállították. A 16 és 70 év közötti állampolgárok kötelesek háború vagy annak veszélye esetén szolgálatot teljesíteni, akár a hadseregben, akár a mentésben, a tűzoltásban vagy az egészségügyben. 

Norvégia felkészülése nemcsak katonai fenyegetésekre, hanem szabotázsra, kibertámadásra áramkimaradásra, járványra, extrém időjárásra is kiterjed. A lakosságot arra buzdítják, hogy tárazzanak be legalább egy hétre elegendő élelmiszert és vizet, valamint túléléshez szükséges eszközöket.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Suhajda Zoltán
Suhajda Zoltán
Újságíró, szerkesztő
Suhajda Zoltán magyar nyelv és irodalom, valamint tanár szakon szerzett diplomát a Szegedi Tudományegyetemen. Több mint húszéves szakmai tapasztalattal rendelkezik, pályafutása során dolgozott közéleti-politikai nyomtatott és online lapoknál, internetes magazinnál és női site-nál. A komoly témáktól a bulvárig, a hírtől a nagy riportig változatos témákról és műfajokban írt cikkeket, és az újságírás mellett felelős szerkesztőként is tevékenykedett. A Dívány csapatának 2025 februárja óta tagja újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.