Ilyen a világ leghosszabb alagútja: 57 kilométeren át száguld benne a vonat

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Csalagút is a világ leghosszabbja a maga nemében, de ha csak azokat az alagutakat vesszük számításba, amelyek a szárazföldön találhatóak, akkor egy másik európai "versenyző" a győztes, amelyik nincs is olyan messze tőlünk.

A világ legjeinek versenye csodálatos építményeket eredményez. A világ leghosszabb alagútjának járó címért is hihetetlen emberi alkotások szállnak ringbe, de győztes csak egy lehet. Ez pedig a svájci Gotthard Base Tunnel.

Ilyen a világ leghosszabb alagútja

Az Alpok hegyláncának gyomrán keresztülröpítő Gotthard Base Tunnel Svájc Erstfeld nevű települését köti összi egy Bodio névre hallgató városkával. Az 57 km hosszú alagút kialakítása az Alpok átfúrásával gigantikus vállalkozás volt, mely 17 éven át tartott. 2000-nél is több munkás adta verejtékét, hogy ne kelljen hatalmas kerülővel megtenni a két kanton közötti utat. Ennek az útszakasznak a fontosságát az is jól mutatja, hogy naponta több mint 300 vonatjárat halad át az alagúton. 

 Ilyen alagút is van már a világon

Japán is megtette a maga erős tétjét a versenyben. A Seikan Tunnel ugyan "csupán" 53,85 km hosszú, de ha figyelembe vesszük, hogy ebből 23,3 km víz alatt halad el, és mindezt már 1988-ban megnyitották, akkor megemelhetjük kalapunkat. Ez ugyanis éppen az az esztendő volt, amikor a Csalagút kialakításába először belevágtak a La Manche csatorna alatt a Doveri-szorosban az angliai Dover és a franciaországi Calais között. A Csalagút végül szintén egy leg lett, de csak jóval később, 1994-es befejezése után, hiszen a tenger mélyén keresztülhaladó 37,9 km-es szakasza a leghosszabb víz alatti alagúttá tette. 

Ha kíváncsi vagy még más építészeti rekordokra is, ez a cikkünk is érdekelhet.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: be tudod fejezni a híres verseket?

Vannak versek, amelyek lépten-nyomon szembe jönnek velünk még azután is, hogy feleltünk belőle az iskolában. Kvízünkből most megtudhatod, hogy mennyire emlékszel még az irodalomórák verseire.

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.