A világnak ezen pontján 6 különböző évszak van: meglepő az oka

Olvasási idő kb. 2 perc

Amikor évszakokra gondolunk, legtöbbünk fejében a négy jól ismert szakasz jelenik meg: tavasz, nyár, ősz, tél. Akad a világon azonban olyan hely is, ahol nem néggyel, hanem hattal számolnak – és ennek nagyon különleges oka van.

Bangladesben ugyanis a hagyomány szerint hat évszak váltja egymást, és mindegyik két hónapon át tart. Ez a sajátos ritmus nem csupán az időjárásról szól: a helyiek életmódját, ünnepeit és kultúráját is átszövi.

Banglades a világ egyik legnépesebb országa 

Banglades Dél-Ázsiában található, India és Myanmar között, a világ egyik legsűrűbben lakott országa. Fővárosa Dhaka, az ország területe körülbelül 147 ezer négyzetkilométer, lakossága meghaladja a 170 millió főt. Banglades gazdag folyórendszeréről, különösen a Gangesz-deltáról ismert, híres a textiliparáról, valamint a tradicionális kézműves termékekről, például a muszlinról. Kulturálisan változatos ország, erős irodalmi és zenei hagyományokkal.
Bangladesben gyorsan váltják egymást az évszakok
Fotó: Carlos Duarte / Getty Images Hungary

Hat évszak, a természet hat arca

A bengáli naptár szerint az év így oszlik fel:

Nyár (Grisma)

Forró és száraz időszak, amikor a hőség uralja a mindennapokat. A legtöbb gyümölcs ebben az évszakban érik be, így ez a bőség időszaka. 

Az esős évszak (Barsha)

A nagy esők ideje, amikor a föld fellélegzik és újra kezdődhet a vetés. 

Az esős időszak külön évszakot kapott
Fotó: Afzal Hossain / 500px / Getty Images Hungary

Ősz (Sharat)

A nappalok és az éjszakák szinte egyforma hosszúságúak, a csapadék nem számottevő. Az ég kéken ragyog a természet pedig virágba borul. 

Késő ősz (Hemanta)

Az aratás időszaka, felkészülés a télre. Az idő ilyenkor már enyhébb, hűvösebb.

Az évszakok szorosan kötődnek a terméshez
Fotó: H M Shahidul Islam / Getty Images Hungary

Tél (Sheet)

Száraz, hűvös időszak, rövid nappalokkal. Gyakran ködös, így kissé melankólikus hanguata van.  Bangladesben jellemzően az esküvőket is ilyenkor tartják.

Tavasz (Bashanta)

A virágzás, az új kezdet, a természet megújulásának időszaka. 

A helyiek számára az évszakok nemcsak meteorológiai értelemben jelentősek. Ez határozza meg, mikor vetnek vagy aratnak, mikor tartanak ünnepeket, sőt, a költészetben és a népdalokban is hangsúlyos szerepet kapnak, így az évszakok egyszerre formálják a mindennapok ritmusát és a nemzeti identitást.

Banglades hat évszaka egyedülálló kulturális örökség: a természet ciklikus változásainak és az emberek szoros kapcsolatának örök szimbóluma.  

Ha szükséged van pár tippre, hogy ne daráljon be az őszi mókuskerék,olvasd el ezt a cikküket is

Vígh Anna
Vígh Anna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.