Veszélyben a világ legaranyosabb állata: 50 példányig csökkent a számuk

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Úgy tűnt, hogy ebben az aranyos, kis sárkánynak tűnő egzotikus állatban nem sokáig gyönyörködhetünk, kihalóban volt a világ egyik legkülönlegesebb kétéltűje. Most azonban a legújabb vissztelepítési kísérletek új reményt adtak a faj megmentésére.

Különlegességét már az aztékok is észrevették

A mexikói axolotl (magyarul ejtsd: „akszolotl”), elnevezése az azték nyelvből származik, a legtöbbek szerint pedig Xolotl, az azték mitológiában a halál és az újjászületés kutya alakú istene után kapta a nevét, aminek jelentése „vízi kutya”.

Kutyára ugyan nem hasonlít, de egy furcsa mitológiai lényre mindenképpen. Zömök, gyíkszerű testalkatából bordái kitüremkednek, feje két oldalán több pár kopoltyú található, amihez jellegzetes taréj is társul. De számunkra távol ülő nagy szemei teszik igazán aranyossá.

A kihalás szélén volt a mexikói axolotl

Az axolotl a kétéltűek osztályába, és a harántfogúgőte-félék családjába tartozó faj, mely kopoltyúval, bőrön át és tüdővel is tud lélegezni. Főként a Mexikóváros közeli Xochimilco vizeiben őshonos, azonban egyedszáma a város urbanizációjával és a környezetszennyezéssel párhuzamosan fokozatosan lecsökkent, illetve sok példányt fogságban, laboratóriumi kísérletekhez tartanak.

Olyannyira, hogy egy időben egyesek mindössze 50-re becsülték a faj vadonban élő egyedszámát, ami súlyos veszélyeztetettségről tanúskodik.

Színe a természetben általában barnás, ám tenyésztése során már „kifejlesztették” az albíno axolotlokat is
Fotó: Iva Dimova / Getty Images Hungary

A mentőakció sikeresnek bizonyult

Az utóbbi időszakban egy nemzetközi kutatócsoport dolgozott azon, hogy a különleges állatot visszahozzák a kihalás széléről, hogy az újra nagyobb egyedszámmal szaporodhasson természetes élőhelyén. Nemrég 18 fogságban született axolotlot engedtek ki a vadonba, pontosabban egy mesterségesen létrehozott ideális vízi élőhelyre, Mexikóváros közelében.

A kutatócsapat az eredményeket az állatokon elhelyezett aprócska nyomkövetők segítségével észlelte, és megnyugodva tapasztalhatta, hogy:

a kiengedett állatok sikeresen túlélték a „kísérletet”, önállóan táplálkoznak, és élik vadvízi életüket.

Dr. Alejandra Ramos, az Autonomous University of Baja California kutatója a BBC-nek számolt be róla, hogy a projekt sikeressége csak még inkább rámutat a természetvédelem fontosságára és arra, hogy milyen nagy változást lehet elérni ezen keresztül, éppen ezért a 18 axolotl visszatelepítése „elképesztő eredménynek” számít.

Ebben a cikkben egy másik víz alatt élő, különleges állatról olvashatsz.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Pozsgai Cicelle
Pozsgai Cicelle
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.