Veszélyes vírus fertőz a magyarok kedvelt nyaralóhelyein: szakértők figyelmeztetnek

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Veszélyes vírus jelenléte miatt figyelmeztetést adtak ki a hatóságok Olaszországban és Spanyolországban, miután ketten nyugat-nílusi lázzal fertőződtek meg.

A spanyolországi Sevillában és az olaszországi Modenában is regisztráltak egy-egy nyugat-nílusi lázzal megfertőződött beteget. Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ szerint mindketten helyben kapták el a vírust – adta hírül a Kisalföld külföldi lapinformációkra hivatkozva. A cikk szerint

tavaly kilenc országban 713 megbetegedést regisztráltak, amelyek közül 67 halállal végződött.

A veszélyes vírus már Magyarországon is felbukkant

Mint arról korábban a Dívány is írt, a nyugat-nílusi láz egy szúnyogcsípéssel átvihető vírusos megbetegedés, amely elsősorban Afrikában, Európa déli részein, Közép-Keleten, Indiában és az Amerikai Egyesült Államokban terjedt el, de az utóbbi években Európában – köztük Romániában, Csehországban és Magyarországon – is megjelent.

A nyugat-nílusi lázat is okozó veszélyes vírus az úgynvezett flavivírusok családjába tartozik
Fotó: Bsip

Többnyire tünetmentesen zajlik a betegség

Az Országos Epidemiológiai Központ közlése szerint a nyugat-nílusi vírus által okozott, 3-6 napos lappangási idejű fertőző betegség 80-85 százalékban tünetmentesen zajlik, míg az esetek 15-20 százalékban enyhébb, nem jellegzetes tünetekkel jár, többek között ezért is

Idézőjel ikon

nehezen különíthetők el más vírusos betegségektől.

A betegség bevezető tünetei közé tartozik a hányinger, a láz, a fényérzékenység, az izomfájdalom, a kötőhártya gyulladása és az arcpirulás. Eközben nyirokcsomó-duzzanatok jelennek meg testszerte, valamint bőrkiütések jelentkeznek a törzsön és a végtagokon. A kezdeti állapot kb. 6 napig tart, amelyet gyors javulás követ. A betegség második periódusában azonban az idősebbeknél agyhártya-agyvelőgyulladás alakulhat ki, a halálos szövődmények is náluk gyakoribbak.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?