A messzi Amerikából hazatérve ma csak a közeli Pest megyébe utazunk.
Budapesttől kb. 15 kilométerre, a budai oldalon, erdővel borított hegyek között fekszik mai városunk, melynek fő vízforrása a Dunába ömlő Hosszúréti patak. A területen az ókorban etruszkok éltek, akiket az 1. században a rómaiak igáztak le, az általuk létrehozott telep fejlődése Pannónia útjainak kiépítésével indult meg. Róma bukása után több barbár törzs is megfordult itt (köztük a germán gótok, a longobárdok és a gepidák), a honfoglalást megelőzően az avarok birtokában volt a környék. A város ősének számító falu nevét a 16. században kapta, ekkor épült a csíki völgyre néző vára. A török uralom után a település a jezsuiták kezére került, az elnéptelenedett vidékre rácok, illetve németek érkeztek, és idővel a német anyanyelvű lakosság aránya meghaladta a szlávokét.
A jezsuita rend feloszlatása után Mária Terézia Majláth József királyi kamarai tanácsnoknak adományozta a falut, akinek a fia pénzzavar miatt elzálogosította, így a Festetics család tulajdonába került. A 19. század második a település fejlődését segítette a Budapest–Újszőny között kiépülő vasútvonal, és hamarosan a falu a pestiek kedvelt nyaralóhelyévé vált, köszönhetően jó levegőjének. 1912-ben megindult a HÉV Budapest felé, melyet azonban a ’60-as években megszüntettek az M7-es autópálya építése miatt. A második világháború után a sváb lakosság többségét kitelepítették, helyükre az Alföldről, illetve a határon túlról érkeztek betelepülők. Ma a város – amely 2007-ben nyerte el ezt a rangot – a budapesti agglomeráció része.
Felkészültél? Jöhet a kép!
Nem volt elég? Vadászd le tegnapi városunkat is!
