Városvadász: Kitalálod, melyik városban készült a kép?

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Mai úti célunk a távoli Új-Zéland.

Új-Zéland legnagyobb városában járunk, melynek népessége 430 ezer fő, a környező elővárosokkal együtt azonban majdnem másfél millió ember, vagyis az ország lakosságának egyharmada él itt. Az Északi-szigeten található település rendkívül kedvező földrajzi fekvésének köszönheti népszerűségét: a sziget két végét összekötő földszoroson helyezkedik el, melynek mindkét oldalán természetes kikötőöblök nyílnak a Tasmán-tenger és a Csendes-óceán felé. A maori törzsek a 14. században telepedtek le a helyszínen, a mai várost pedig 1840-ben alapították a brit telepesek, akik rögtön Új-Zéland kolónia fővárosává tették azt. A század végére már saját egyetemmel rendelkező jelentős kikötőváros lett, a 20. század elején pedig vasút- és autópályák épültek ki.

Napjainkban a város legfőbb bevételi forrásának a turizmus számít, kiváló éghajlatának, nyaralási, sportolási és kulturális lehetőségeinek köszönhetően a világ minden tájáról sereglenek ide az utazók. Kevésbé kellemes tény, hogy a környék ma is aktív vulkanikus terület, ahol bármikor kitörhet egy tűzhányó vagy kialakulhat egy új. A legutóbbi hasonló tevékenység 600 évvel ezelőtt zajlott le. Ennek ellenére a Mercer-féle életminőség-skálán a település Münchennel megosztva a világ harmadik legélhetőbb városa címet nyert el 2018-ban.

Felkészültél? Jöhet a kép!

Indulhat a kvíz 1 kérdéses játék
1. kérdés
Kitalálod, hol készült a kép?
Christchurch
Dunedin
Auckland
Wellington

Nem volt elég? Vadászd le tegnapi városunkat is!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

suetonius
suetonius
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Éveken át rejtve maradhat ez a súlyos betegség: innen tudhatod, hogy gond van a májaddal

A májbetegségek egyik legnagyobb veszélye, hogy sok esetben évekig teljesen észrevétlenül, tünetmentesen fejlődnek a szervezetben. Mire a panaszok egyértelművé és zavaróvá válnak, a szerv károsodása gyakran már előrehaladott stádiumban van. Bár a májunk elképesztő módon képes regenerálódni, a nem alkoholos zsírmáj és a krónikus gyulladások csendben pusztítják a sejteket. Utánajártunk, milyen rejtett, hétköznapi tünetek – mint a makacs bőrviszketés vagy a koncentrációs zavarok – utalhatnak arra, hogy baj van, és melyek azok a kritikus laborértékek, amelyeket évente egyszer mindenkinek ellenőriztetnie kellene.

Offline

Gyászruhás esküvő a Habsburg-házban: Mária Terézia lánya fellázadt a kényszerházasság ellen

Mária Terézia udvarában a hercegnők sorsa elrendeltetett: politikai kényszerházasságok áldozataivá váltak. Kivéve egyet. A császárné imádott kedvence, Mária Krisztina főhercegnő volt az egyetlen, aki kivívta magának a jogot, hogy élete szerelméhez menjen hozzá. Az udvari intrikák és egy váratlan családi tragédia miatt azonban a történelem legkülönösebb menyegzője lett az övék: az ifjú pár és a teljes násznép tetőtől talpig fekete gyászruhában vonult az oltár elé. Utánajártunk a Habsburg-ház legnagyobb családi botrányának.

Önidő

Így változtatta gyermekparadicsommá Zebegényt a jótékony grófnő: a mesebeli házakat te is kibérelheted

Zebegény szívében rejtőzik egy utca, amelynek kék manzárdtetős, zöld kerítéses házain, ajtóin és házszámain sárgálló napraforgók díszelegnek. A mesebeli homlokzatok mögött a Dunakanyar legmeghatóbb titka lakozik. Az 1920-as évek végén egy főúri asszony, Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska – aki korábban az ország első csecsemőotthonát is létrehozta – ide költözött, megvásárolta a házakat, és egy varázslatos gyermekparadicsomot alapított. Az itt működő Virágegyletben a szegény sorsú kicsik korukat megelőzve tanultak környezettudatosságot és botanikát.

Életem

Halpusztulás a Dunán: 31 fokos itt a folyó vize

Szórványos halpusztulást észleltek a Dömsödi Holt-Duna-ágon 2026. június 26-án, pénteken dél körül, ami komoly aggodalomra ad okot. A jelenséget a területen tartózkodó horgászok jelezték a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség felé, miután a vízterület több pontján is aggasztó jeleket tapasztaltak. A beszámolók szerint a halak úgynevezett „pipáló”, egyértelműen súlyos oxigénhiányra utaló viselkedést mutattak a folyóágban.

Életem

33 fok éjfélkor: a kánikula ennyi többlethalálozást okoz

Európát és a Kárpát-medencét az utóbbi években eddig soha nem látott intenzitású, rekordszintű hőhullámok sújtják. A klímaváltozás hatásaira immár nem egyszerű időjárási eseményekként, hanem súlyos közegészségügyi vészhelyzetként kell tekintenünk.

Offline

Villámkvíz: be tudod fejezni a híres verseket?

Vannak versek, amelyek lépten-nyomon szembe jönnek velünk még azután is, hogy feleltünk belőle az iskolában. Kvízünkből most megtudhatod, hogy mennyire emlékszel még az irodalomórák verseire.