Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Nemcsak férjüktől, vagyonuktól és lehetőségeiktől is el kellett válniuk azoknak a befolyásos amerikai asszonyoknak, akik a társasági elit tagjaként megkockáztatták, hogy kilépjenek egy rossz kapcsolatból.
Június 22-től az HBO Maxon ismét megelevenedik a századfordulós New York: újabb nyolc epizódon keresztül követhetjük figyelemmel a korabeli társasági élet elitjének civódásait az Aranykor (The Gilded Age) harmadik évadában. Míg az első és a második évad középpontjában az újgazdag családok társadalmi felemelkedése állt, a harmadik évad a felső társadalmi osztályba született nők életét jellemző „aranykalitkára” fókuszál. Cikkünkben áttekintjük, kik voltak a valóságban azok a nők, akik bár férjeiktől függtek, a korabeli társasági élet megkérdőjelezhetetlen irányítói voltak. Döntéseikből fakadóan valaki bebocsáttatást nyerhetett, de ki is kerülhetett e zárt körből.
„Ha rossz férfit választottál, az egy életen át tartó csapda volt” – mondja Julian Fellowes, az Aranykor (és a Downton Abbey) alkotója, összefoglalva a történelmi sorozat harmadik évadának egyik fókuszpontját. A sorozat által felvetett kérdés nem csupán az, ki házasodhat szerelemből, hanem az is, hogy
abban a korban, amikor a nők társadalmi és anyagi státusza szinte teljesen a férjválasztástól függött, vajon bölcs döntés volt-e a szerelem előtérbe helyezése?
És ott a válás kérdése is, amely ebben az évadban több szereplőt is foglalkoztat – írja az amerikai Vogue magazin.
A „vétlen válás” intézménye az Egyesült Államokban csak az 1960-as évektől vált lehetővé, így a 19. század végén egy törvényes, kardinális ok nélküli különválás szinte kivitelezhetetlennek bizonyult, függetlenül attól, mennyire voltak jómódúak a felek. Ha netán össze is jött, az egyedüllét gyakran még rosszabb kilátásokat hozott. Mivel a válás tabu volt, könnyen társadalmi kirekesztéssel járt, a karrier nélküli nők számára azonban, akiknek a társasági élet jelentette a világot, ez szinte a halálos ítélettel volt egyenértékű.
A vagyon sem mindig elég
Amikor Alva Vanderbilt 1895-ben elvált hűtlen férjétől, a társaság, amelynek addig egyik királynője volt, kiközösítette őt, és csak akkor nyerte vissza státuszát, amikor egy évvel később újra férjhez ment. De ő legalább kapott egy nagyobb summát, azonban a New Yorki-i aranykor (az angol nyelv ezt igazából aranyozott kornak hívja, utalva arra, hogy valójában az intenzív gazdasági fellendülés csupán a népesség pár százalékának kedvezett) idején a nőknek szinte semmilyen jogi védelme nem volt, saját bankszámlával sem rendelkeztek – nemhogy elég pénzzel egy jó ügyvédre.
A fikciós sorozat cselekménye sok valóban megtörtént eseményen alapszik, még ha a neveket meg is változtatták. A harmadik évadban például fontos szál lesz Gladys Russell és Buckingham hercegének kapcsolata, amelynek az inspirációját a való életből vették a filmkészítők, világszenzáció volt ugyanis, amikor Marlborough hercege feleségül vette Consuelo Vanderbilt amerikai örökösnőt, akiből a világ leghíresebb „dollárhercegnéje” lett.
Azokat a gazdag amerikai lányokat hívták így, akik házasságot kötöttek a rangért cserébe a hatalmas hozományuknak hála egy náluk jóval szegényebb európai főnemessel.
(Szintén hatalmas figyelem övezte, amikor a fentebbi hölgy unokatestvére, a dúsgazdag Gladys Vanderbilt hozzáment a hitelezői elől Karlovy Varyban bujkáló gróf Széchenyi Lászlóhoz, és megkezdték fényűző életüket a jelenleg a budapesti orosz nagykövetségként funkcionáló, Andrássy úti Széchenyi-Vanderbilt-palotában.)
A számos kitalált karakter mellett tehát vannak olyan szereplők is, akik tényleg léteztek, így az alábbiakban a manhattani társasági élet nagyasszonyainak és kapuőreinek, Mrs. Caroline Astornak, Mrs. Stuyvesant Fishnek és Mrs. Alva Vanderbiltnek az életét és társaságformáló jelentőségét vesszük górcső alá.
Akivel még a férfiak sem akartak tengelyt akasztani
Caroline „Lina” Astor már születése révén is a régi New Yorkhoz tartozott a holland Schermerhorn telepescsalád, azaz egy igazi knickerbocker família tagjaként. Ki nem állhatta az „újakat”, akik az amerikai polgárháború lezárultával gazdagodtak meg főként ipari vagy vasúti befektetésekből, és New Yorkban is szerencsét akartak próbálni, vagyoni helyzetükhöz méltó társadalmi szerepvállalással és társasági elismertséggel. Lina Astor ez utóbbi ügyében viszont élet és halál ura volt, a „New York királynőjének” is nevezett társasági előkelőség gyakorlatilag egymaga eldönthette, kit fogad be és vet ki az elegáns társaság, ki előtt nyílnak ki vagy zárulnak be a szalonok ajtajai, de még abban is meghatározó volt a véleménye, hogy ki kaphat páholyt az operaházban – mint a sorozat második évadából is kiderül, amely az Akadémia és az újonnan épített Metropolitan operaház közti háborúskodásról szól főként.
Hűséges csatlósával, Ward McAllisterrel összeállították a „Négyszázak” listáját, a 400 legelőkelőbb New York-i nevével: aki erre nem került fel, az keresztet is vethetett boldogulására az akkori topelit berkeiben. (Természetesen e négyszáz, a legvagyonosabb családokból kikerült személy feltétlen hűséggel tartozott Mrs. Astornak, kvázi a magánhadseregét alkották.)
Caroline Schermerhorn 1853-ban kötött házasságot William Backhouse Astor Jr.-ral, fényűző villájukat az ötödik sugárútra építtették. Mikor férje halála után annak unokaöccsével összekülönbözött (aki egy jóval magasabb szállodaépületet húzott fel a szomszédba Waldorf Hotel néven, azt is szimbolizálva, hogy árnyék vetül a dáma társasági befolyására),
Mrs. Astor dühében lebontatta otthonát (elvetve eredeti ötletét, hogy bűzlő istállókat építsen az általa csak nyilvánosan is „megdicsőült kocsmának” hívott luxusszálloda mellé, elriasztva unokaöccse vendégeit), és egy még nagyobb hotelt emeltetett,
az Astoriát. Később ez a két szálloda egyesült és a világ első Waldorf-Astoriája lett, amelyet aztán lebontottak, hogy az Empire State Building felhőkarcolót építsék a helyére.
Mrs. Astor nagy vagyont örökölt a szüleitől, így a korszakban megszokottól eltérően nem állt annyira férje befolyása alatt. Ebből fakadóan azonban visszataszítónak tartotta, ha valaki nem örökléssel, hanem önerőből való meggazdagodással akart a társaság tagja lenni, különös ellenszenvvel viseltetett a vasútfejlesztésből származó vagyonok iránt. A sorozatban is megjelenik a Mrs. Astor és Alva Vanderbilt (a filmben Mrs. Bertha Russell) közti rivalizálás, végül azonban Mrs. Astor beemelte a Vanderbilt családot a társaságba, felismerve, hogy többé nem tudja őket negligálni. Halála után három hölgy vette át a társasági életben a „feladatait”, ezek egyike volt a filmben is meg-megjelenő Mamie Fish (az akkoriban már Mrs. Belmont nevet viselő Alva Vanderbilt és Theresa Fair Oelrichs mellett).
Csípős nyelve a first ladyt sem kímélte
Marion Graves Anthon Fisht vagy Mrs. Stuyvesant Fisht általában csak becenevén, Mamie-ként emlegették. A társasági élet mókamestere lett, bár saját bevallása szerint is szinte analfabéta volt, éles eszének és csípős nyelvének köszönhetően mégis a triumvirátus tagjaként uralkodott a New York-i szupergazdagok felett. Híres volt extravagáns partijairól, egyik mulatságán egy korzikai hercegként bemutatott, beöltöztetett csimpánz volt a díszvendég, az állattal addig itatták a pezsgőt, hogy az felmászott a csillárra, és az izzókat a vendégek közé hajigálta. Egy másik eseményre egy elefántot bérelt, amelyet a vendégek földimogyoróval táncoltak körbe. Megmaradt az utókorra az is, amikor nyilvánosan becsmérelte Theodore Roosevelt elnök feleségét: „Azt beszélik, évi háromszáz dollárból öltözködik – és ez látszik is rajta.”
Egy alkalommal Alva Vanderbilt is megjárta vele, aki dühösen vonta kérdőre Mamie-t, miután hallotta, hogy azt terjeszti róla, hogy úgy néz ki, mint egy béka. Mrs.Fish rögtön tiltakozni kezdett.
„Nem béka! Varangy, drágám, varangy.”
Szívesen osztotta meg továbbá véleményét a társadalmi rendről is. Egy interjúban hosszasan fejtegette nézeteit a munkanélküliség és a gazdaság kapcsolatáról például. Úgy vélte, a gazdagok kötelessége, hogy költekezzenek és mulassanak, hogy ezzel munkát adjanak a szakácsoknak, a beszállítóknak és a háztartási alkalmazottaknak. „Vajon nem éppoly szomorú látvány a munkanélküli inas, mint a munkanélküli mezőgazdasági munkás?”
A pénzköltés királynőjéből lett a női jogok élharcosa
Alva Vanderbilt nem született éppenséggel szegény családba, Bertha Russell karaktere így csak inspirációként tekint rá, hiszen a sorozatban többször is elhangzik, hogy amaz egy földműves lánya, és ezért méltatlan arra, hogy a New York-i úrihölgyek maguk közé fogadják.
Férjével egy partin találkozott, és a házasságkötés után fő célja az lett, hogy a Vanderbilt család megkapja azt a társadalmi elismerést, amely vagyona alapján kijárna neki.
Mai árfolyamon számítva 1,8 milliárd forintból rendezett például házavató partit, amely hatalmas visszhangot váltott ki a sajtóban, és új korszakot nyitott a társasági események pompáját illetően. Lelkes támogatója volt a Metropolitan operaháznak, ugyanis az Akadémiában a többi újgazdag családhoz hasonlóan ők sem kaptak páholyt.
Megépíttette továbbá az akkori világ legnagyobb magánjachtját, illetve a gazdag New York-iak üdülővárosában, Newportban Mrs. Astor nyaralója mellé egy sokkal pompázatosabb rezidenciát emeltetett - a nevéből fakadóan elég sok márványt tartalmazó Marble House-t, amelynek hatására az addigi faszerkezetes házakat fényűző paloták váltották fel, sokat emelve a városka presztízsén.
Mrs. Vanderbilt hivalkodó fényűzése fokozta az amerikai közvéleménynek a gazdagok életével kapcsolatos érdeklődését, és az amerikai elit közömbössége a munkásosztály vegetálása iránt felerősítette a félelmeket, hogy az ország plutokráciává vált.1895-ben a házaspár válása sokkolta a társaságot, pláne, hogy a feleség adta be a válókeresetet. Egy évre rá újra férjhez ment, új hitvesének 1908-as halála után pedig teljesen a női választójognak szentelte az életét szüfrazsettként. Lánya válása az őt csak a pénzéért feleségül vevő brit hercegtől világszinten hatalmas érdeklődésre tartott számot,
Alva Vanderbilt pedig a bíróságon is elismerte, hogy lányát a rangért, a család státusának emeléséért kényszerítette hozzá az arisztokratához.
Alva Vanderbilt munkásságát, amely szerepet játszott az amerikai nők egyenjogúságának elnyerésében, maga Barack Obama is méltatta.
Ha érdekel az is, milyennek képzelték a 18-19. század fordulóján a modern nőt, olvasd el ezt a cikkünket!
