Ez a világ legerősebb útlevele – a magyar sokat gyengült

Olvasási idő kb. 3 perc

A 2025-ös Nomad Passport Index szerint Írország útlevele a legerősebb a világon, Magyarország 12 helyezést esett vissza a listán.

Aki szeretné felfedezni a világot, és az Európai Unión kívül is utazgatna, annak a legtöbb esetben útlevélre van szüksége. De nem mindegy, hogy melyik állam által kibocsátott úti okmányt birtokol, mert nagy különbségek vannak az egyes útlevelek mögött rejlő utazási jogosultságok és más tényezők között. 

Írország útlevele a legerősebb a világon

A Nomad Capitalist adózással és bevándorlással foglalkozó tanácsadó cég idén is rangsorolta a világ útleveleit, és Írország utazási okmánya lett a legerősebb. Ez az első alkalom, hogy az észak-európai ország egyedül került a lista élére, bár 2020-ban holtversenyben már volt első. 

Írországé a világ legerősebb útlevele 2025-ben
Fotó: Steve Parsons - PA Images / Getty Images Hungary

„Írország nagy változást hozott a rangsorba, köszönhetően az erős nemzetközi elismertségének, vállalkozásbarát adópolitikájának, valamint rugalmas állampolgársági szabályainak” – mondta Javier Correa, a cég kutatási munkatársa. 

A 199 országot tartalmazó lista elkészítésénél nem csak a vízummentes utazási lehetőségek szerint értékelték az államok útleveleit. Más szempontokat, összesen öt kritériumot vettek figyelembe különböző súllyal. 

  1. Vízummentes utazás: 50 százalék. A legfontosabb szempont vizsgálatánál az utazás egyszerűségét nézték, amely a vízummentes lehetőségek mellett például a megérkezéskor igényelhető vízumra, a beutazási díjakra és az elektronikus ügyintézésre is kiterjedt. 
  2. Adózás: 20 százalék. Egyes országok attól függetlenül adóztatják az állampolgáraikat, hogy azok hol élnek, míg más nemzetek lehetővé teszik a lakóhely szerinti eltérő adózást és a kedvezőbb feltételeket (például Finnország). Néhány országban nem adóztatják az állampolgárok külföldi bevételeit (például Panama), egyes államokban pedig nulla az adó (például Vanuatu). Minél kedvezőbb az adózás, annál több pontok kap az ország. 
  3. Globális megítélés: 10 százalék. A World Happiness Report című boldogságjelentés és más szubjektív tényezők alapján értékelték, milyen az élet az adott országban. 
  4. Kettős állampolgárság lehetősége: 10 százalék. Ebben is nagy eltérések vannak, Kínában például szigorúan tiltott a kettős állampolgárság, Kanadában viszont semmi akadálya. 
  5. Személyes szabadság: 10 százalék. Ennek a kritériumnak a pontozásánál figyelembe vették a kötelező katonai szolgálatot, valamint a kormányzati megfigyelésről és a sajtószabadságról szóló információkat, amelyek meghatározzák, milyen a személyes szabadság foka az államban. 

Lássuk a lista első 49 helyét, ahol gyakran holtverseny alakult ki.

Helyezés Ország
1 Írország
2 Svájc
2 Görögország
4 Portugália
5 Málta
5 Olaszország
7 Luxemburg
7 Finnország
7 Norvégia
10 Egyesült Arab Emírségek
10 Új-Zéland
10 Izland
13 Hollandia
13 Németország
13 Csehország
13 Belgium
13 Dánia
13 Szlovénia
19 Svédország
19 Lettország
21 Egyesült Királyság
21 Franciaország
21 Észtország
21 Horvátország
21 Románia
26 Monaco
26 Ciprus
26 Szingapúr
29 Litvánia
29 Ausztria
29 Bulgária
32 Magyarország
32 Lengyelország
32 Spanyolország
35 Szlovákia
36 Liechtenstein
37 Malajzia
37 Japán
39 Dél-Korea
40 Kanada
40 Ausztrália
40 Chile
43 Argentína
43 Brazília
45 Amerikai Egyesült Államok
45 San Marino
47 Bahama-szigetek
47 Barbados
49 Saint Kitts és Nevis
49 Uruguay
49 Vatikán
49 Andorra

12 helyezést csúszott vissza a magyar útlevél

A rangsor első tíz helyéből kilencet európai országok foglalnak el, a top 10-be csupán az Egyesült Arab Emírségek és Új-Zéland fért be holtversenyben a 10. helyre. 

A magyar útlevél 12 helyezést esett vissza a rangsorban, 2025-ben a 32. helyen áll
Fotó: Szollár Zsófi / Index

Figyelemre méltó változás, hogy Görögország a tavalyi 6.  helyről a 2.-ra ugrott – ezzel Svájccal került azonos pozícióba –, Szlovénia pedig holtversenyben a 13. lett, ami jókora előrelépés a tavalyi 36. helyhez képest. Mindkét ország felemelkedését az adózási szempontok javulása indokolta. 

Idézőjel ikon

Magyarország az egy évvel korábbi 23. helyről a 32. pozícióba csúszott vissza a 2025-es rangsorban, ahol holtversenyben áll Lengyelországgal és Spanyolországgal.

Miközben a magyar útlevéllel az előző évhez képest eggyel több, 176 országba lehet belépni vízum nélkül, a kettős állampolgárságra vonatkozó feltételeket most alacsonyabb pontszámmal értékelték. A többi kritériumnál nem történt változás. Összességében nem rossz a magyar eredmény. de ha csak a szűkebb környezetünket nézzük, olyan országok előztek meg minket, mint Csehország, Szlovénia, Horvátország, Románia, Ausztria és Bulgária. 

A lista végén, a 195-199. helyen Pakisztán, Irak, Eritrea, Jemen és Afganisztán tálható, ezek az országok rendelkeznek a világ leggyengébb útleveleivel. 

Bár a használatot nem befolyásolja, egy ideje már többet kell fizetni a magyar útlevél kiváltásáért.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Suhajda Zoltán
Suhajda Zoltán
Újságíró, szerkesztő
Suhajda Zoltán magyar nyelv és irodalom, valamint tanár szakon szerzett diplomát a Szegedi Tudományegyetemen. Több mint húszéves szakmai tapasztalattal rendelkezik, pályafutása során dolgozott közéleti-politikai nyomtatott és online lapoknál, internetes magazinnál és női site-nál. A komoly témáktól a bulvárig, a hírtől a nagy riportig változatos témákról és műfajokban írt cikkeket, és az újságírás mellett felelős szerkesztőként is tevékenykedett. A Dívány csapatának 2025 februárja óta tagja újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.