Komoly büntetésre számíthatsz, ha így utazol

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Egy befektetőknek szánt prezentációból kiderül: a téli szezonban a Wizz Air fapados légitársaság szigorúbban ellenőrzi majd az utasok kézipoggyászának méretét.

A fapados légitársaságokkal történő utazásnak vannak előnyei és hátrányai is. A legnagyobb mellettük szóló érv a repülőjegy ára, amely jóval alacsonyabb, mint a hagyományos társaságoknál. Ezért persze némi kényelmetlenséggel is kell fizetni, amelyek közül az egyik legfontosabb, hogy szigorú szabályok vonatkoznak a poggyászokra. 

Meg van határozva, hogy mekkora és milyen súlyú lehet a repülőre magunkkal ingyenesen felvihető kézipoggyász, valamint a feladós bőröndökre is vonatkoznak korlátozások. A kézipoggyászok méretét a beszállókapunál ellenőrzik. Amennyiben a táska túl nagy vagy túl nehéz, fel kell adni, amely már nem ingyenes, hanem komoly összegeket kérnek el érte.

Érdemes odafigyelni a kézipoggyász méretére utazásnál, nehogy büntetés legyen a vége
Fotó: rparys / Getty Images Hungary

Szigorúbban büntet a Wizz Air, ha túl nagy bőrönddel utaznál

A kézipoggyászok méreteit olykor szigorúbban, olykor kicsit lazábban kezelik a fapados légitársaságok. Úgy tűnik, hogy a Wizz Airnél most a szigorodás ideje érkezett el – legalábbis erre utal egy befektetőknek szánt prezentáció, amelyet az Okosutas szúrt ki. Ebben az szerepel, hogy nagyobb bevételre számítanak a téli szezonban a poggyászok ellenőrzéséből és feladásából.

Idézőjel ikon

„A téli szezonban a poggyászfeladásokból származó bevételek növelésére összpontosítunk, részben a kézipoggyászok komolyabb ellenőrzése révén”

– olvasható a prezentációban. Érdemes tehát odafigyelni a méretekre azoknak, akik nem akarnak többezer forintot fizetni pár centiméter miatt. Az ellenőrzésen megbukott poggyászokat ugyanis fel kell adni – ennek díja (egy 10 kilogrammot meg nem haladó csomag esetében) főszezonban 5587 és 41 472 forint, főszezonon kívül 4727 és 37 175 forint között változhat a légitársaság honlapja szerint. Ha a súlykorlátozást is átlépjük, főszezonban akár majdnem 53 ezer forintot is elkérhetnek a feladós poggyászért

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.